Virágvasárnap
Mindig
gyanús, de legalábbis kétes értékű az a fajta rajongás, mely egy egész várost
magával ragad. Vagy nagyon rövid ideig tart, s a kegyelmi pillanat katarzisa
után jön a szokásos megosztottság vérmérséklet, elvárások és számítások
szerint, vagy eleve tisztátalan, mert a háttérben nyers és önző
politikai-gazdasági érdekek mozgatják a szálakat.
De
Jézusnak nem is az a célja, hogy rajongjanak érte. Egyáltalán nem törődik
azzal, hogy sokan vagy kevesen vannak-e, akik követik őt, sőt, olykor úgy
látszik, mindent meg is tesz azért, nehogy népszerű legyen. Nem hagyja, hogy
királlyá tegyék a kenyérszaporítás csodája után, inkább arról a kenyérről kezd
beszélni, mely megmarad az örök életre. Amikor pedig eljut odáig, hogy magát
mondja az élet kenyerének, sokan megütköznek beszédén, a rajongók hada
rövidesen megcsappan, és kis híján még tanítványai is elpártolnak tőle. Mai,
szelíd bevonulása alkalmával elfogadja ugyan az ünneplést, mert ennek a szent
városba történő bevonulásnak különleges jelentősége, szimbolikus jelentése van,
de tudja, hogy a virágvasárnapi ünneplők közül, akik most hozsannát mondtak, sokan
pár nap múlva már „Feszítsd meg!”-et fognak kiáltani.
Örök Királyunk, Jézus Krisztus! Milyen
fájdalmas is lehetett Neked ez az ünnepi bevonulás! Mindenki üdvrivalgással
köszöntött, csak Te tudtad, hogy ez a bevonulás a szenvedés kezdete, s azok
közül, akik most ragyogó arccal ünnepelnek Téged, a legtöbben hamarosan
elhagynak és megtagadnak, mert nem teljesítetted be várakozásukat. Te mégis az
egész városért és az egész népért felajánlottad halálodat, nemcsak a
hűségesekért. Köszönjük, hogy megváltásoddal nekünk is megszerezted a belépés
lehetőségét abba a Városba, amely már nem lesz megosztott, amelynek lakói már
nem pillanatnyi fellángolásból vagy önző érdekből ünnepelnek Téged, hanem egy
emberként sereglenek isteni fölséged színe elé, hogy örökké zengjék Neked a
hódolat „ékes énekét”.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése