Ferenc pápa közel van a földrengés sújtotta Norciához – Boccardo érsek nyilatkozata
Róma és
Norcia püspökei a földrengés helyszínén 2016-ban
Vigye el
a pápa áldását a rászorulóknak
Boccardo
érsek a Vatikáni Rádiónak nyilatkozva elmondta, hogy Ferenc pápa mindig szívén
viselte a földrengés sújtotta térségek ügyét, rendszeresen érdeklődött a
helyzet alakulásáról, és egészen konkrét segítséggel is hozzájárult annak
orvoslásához. Kifejezetten érdekelte a jelenlegi helyzet, másfél évvel a
földrengés után, miféle reménység élteti az embereket és mitől csalódottak.
Arra kérte az umbriai főpásztort, aki egyébként a Umbria tartomány helyi
püspöki konferenciájának az elnöke, hogy vigye el az embereknek az ő áldását és
szívbéli erősítését.
Megsérült
az emberek méltósága
A térség
megpróbált lakóinak a reménysége az, hogy ismét új, biztonságos és emberhez
méltó életre találjanak. Boccardo érsek elmondta, hogy ezzel a méltósággal
éppen baj van, hiszen a megsérült lakások nagy része máig lakhatatlan, nem
sikerült azokat még rendbe hozni. Ezek kiváltására faházakat kaptak a
földönfutóvá lett emberek. Éppen ezért a családi és közösségi életnek az újra
meglelése még további feladat, amit fokozatosan próbálnak elérni. Nagyon fontos
a közösségi hálózat kialakítása, ami még hiányzik. Az Olasz Vöröskereszt és az
Olasz Katolikus Segélyszervezetek segítségével sikerült kiépíteni Norciában egy
új közösségi centrumot, melynek nagyterme egyszerre szolgál szentmise és
közösségi imádság helyéül, miként a vele kapcsolatos kisebb helységek, ahol
katekéziseket is tartanak. De egyébként bármiféle más közösségi program,
liturgia, vagy sport számára is lehetőséget kínál, hogy ezáltal is újraszőjék a
megtépázott társadalmi kapcsolatokat.
Nincs
valódi újjáépítés
A
frusztráció, sok csalódás főként annak a következménye, hogy oly sok ígéretet
kaptak, amelyek nagyobbik része nem valósult meg. Igazi helyreállítás helyett,
amit nem látunk, sokszor csak annak a látszatát keltik - nyilatkozta Boccardo
érsek. Rakosgatják a törmeléket ide-oda, lemeszelnek ezt-azt, de a rombadőlt
lakóházak újjáépítése még nem kezdődött el. Ferenc pápa meghallgatta a
beszámolómat és még inkább közelségéről biztosította Norcia, Cascia és Preci
lakóit, valamint a szétszórt kisebb települések lakosait. Ennek ellenére bizalommal
tekintenek a jövő elé és most a Nagyhét kezdetén saját szenvedéseiket is
beleviszik Jézus értünk vállalt passiójába.
Boccardo
érsek szomorúan szólt arról, hogy valamiképpen elakadt a norciai Szent Benedek
bazilika újjáépítése. Éppen egy éve magas szintű brüsszeli küldöttség járt itt,
hatalmas összegeket említettek, mindenki fogadkozott, hiszen akkor úgy
tekintettek a romokba dőlt bazilikára, mint a mai Európa jelképére, de valós,
fogható segítség nincs. A baloldali, volt Renzi kormány is csak ígéreteket
tett. Állványokat lehet látni, templomot nem. Csak abban bízunk, hogy a
sötétség után majd világosság jön.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése