Elmélkedés a Család évében
II János Pál pápa apostoli buzdítása alapján
XC.
A kis családtól a nemzete családjához küldve
Negyven év múlva meghalt a fáraó. Izrael akkor fellélegzett. Atyái Istenéhez fohászkodott, mentse meg őket a rabszolgaságból. Mózes pedig szorgalmasan legeltette apósa juhait. Ebben az időben a távoli Hóreb hegyéhez ért. Látott ott egy égő vadrózsabokrot. Nem a bokor meggyulladása volt a furcsa Mózesnek, hanem „hogy a csipkebokor lángol, de nem ég el”. (Kiv 3,2) „Erre Mózes így szólt: Odamegyek, megnézem ezt a különös látványt, miért nem ég el a csipkebokor! Amikor az Úr látta, hogy odamegy megnézni, szólította őt Isten a bokor közepéből és azt mondta: Mózes, Mózes! Ö azt felelte: Itt vagyok! Az Úr ekkor így szólt: Ne közelíts ide! Oldd le lábadról sarudat, mert a hely, amelyen állsz, szent föld! Azután azt mondta: Én vagyok atyáid Istene, Ábrahám Istene, Izsák Istene és Jákob Istene. Mózes erre eltakarta arcát, mert nem mert Istenre nézni. Az Úr aztán azt mondta neki: Láttam népem nyomorúságát Egyiptomban, hallottam kiáltását a munkafelügyelők kegyetlensége miatt, és ismerem szenvedését. Leszálltam tehát, hogy megszabadítsam az egyiptomiak kezéből, és kivezessem arról a földről egy jó és tágas földre, egy tejjel és mézzel folyó földre, a kánaániak… lakóhelyére. Mert Izrael fiainak kiáltása felhatolt hozzám, és láttam szorongatásukat, amellyel az egyiptomiak nyomorgatják őket. Most tehát jöjj, hadd küldjelek a fáraóhoz, hogy kivezesd népemet, Izrael fiait Egyiptomból!” (3,3-10)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése