Évközi 2.
hét hétfő
1Sám 15,16-23; Mk 2,18-22
„Többet ér az engedelmesség, mint a véres áldozat, és a szófogadás többet, mint a kosok hájának bemutatása”
Saul meglepődött, amikor Sámuel közölte vele, hogy a nép követelése szerint ad az izraelitáknak királyt. Lesz majd uralkodójuk, mint a többi népnek. Trónszéken ülve dicsekedhet pompájával parádézhatnak, amikor hadba kell vonulni az ellenséggel szemben. Mindez megéri Isten ószövetségi népének? Vállalják az egyre nagyobbodó adókat, eltűrik, hogy a zsidó legényeket besorolja majd katonának, ló ápolónak, mesterembereknek, a lányokat szakácsnőnek, szobalánynak? Ha ezt önként vállalják, ám legyen vágyaik szerint! De majd ne panaszkodjanak! Amikor mindezt tudatosan vállalták, Isten azt is megmondta, hogy a királynak engedelmeskednie kell az egy igaz Istennek. Az alapállás Isten és a nép között nem változik, mert az Úr mindig Isten marad, aki végtelen hatalom, és mindig népének Ura, de egyben jóságos Atyja is. Saul egy ideig híven állta is Isten szolgálatát. Isten megüzente Sámuel prófétával, hogy meg kell támadnia az amalekiták népét, mert nagyon gonoszul bántak az izraelitákkal, amikor a negyven esztendős pusztai vándorlás végéhez közeledett. A hosszú úton kifáradt a nép. Mózes az amalekitáktól vizet és élelmet kért fizetés ellenében. Gonosz támadás volt a válasz. Ezt Saul idejében akarta megbüntetni az Úr a kemény ítélettel: le kell győzni őket,átok alá helyezni minden gazdagságot. Elvinni onnan semmit nem szabad: ez volt az Úr parancsa. Saul zömmel végre is hajtotta a súlyos ítéletet. Voltak azonban olyan tanácsadók, akik szerint az értékek és az élőállatok hasznosíthatók lennének otthon is. Hogy Isten is részesüljön, ne szólhasson semmit, nagy véres áldozat bemutatását rendelte el Saul. Amikor Isten ezt Sámuelnek szóvá tette, elment a helyszínre az idős próféta, és keményen tudtára adta a királynak, hogy Isten zokon vette parancsa megszegését. Saul jó szándékot emlegetett mentségül, és a nagy áldozat-bemutatást a szerzett zsákmányból. Erre válaszolt Isten szavaival Sámuel: „Vajon egészen elégő áldozatokat s véres áldozatokat akar-e az Úr, s nem inkább azt, hogy engedelmeskedjenek az Úr szavának? Többet ér az engedelmesség, mint a véres áldozat, és a szófogadás többet, mint a kosok hájának bemutatása, mert a varázslás bűnével ér fel az ellenszegülés, és a bálványimádás vétkével az engedelmesség megtagadása. Mivel tehát megvetetted az Úr szavát, azért az Úr is megvetett téged, hogy ne légy tovább király”(1Sám 15,22-23) Ez az isteni ítélet él ma is, érvényes minden vezetőre, aki Isten szavát megtagadja és saját esze szerint akar boldogulni a nép kárára.
1Sám 15,16-23; Mk 2,18-22
„Többet ér az engedelmesség, mint a véres áldozat, és a szófogadás többet, mint a kosok hájának bemutatása”
Saul meglepődött, amikor Sámuel közölte vele, hogy a nép követelése szerint ad az izraelitáknak királyt. Lesz majd uralkodójuk, mint a többi népnek. Trónszéken ülve dicsekedhet pompájával parádézhatnak, amikor hadba kell vonulni az ellenséggel szemben. Mindez megéri Isten ószövetségi népének? Vállalják az egyre nagyobbodó adókat, eltűrik, hogy a zsidó legényeket besorolja majd katonának, ló ápolónak, mesterembereknek, a lányokat szakácsnőnek, szobalánynak? Ha ezt önként vállalják, ám legyen vágyaik szerint! De majd ne panaszkodjanak! Amikor mindezt tudatosan vállalták, Isten azt is megmondta, hogy a királynak engedelmeskednie kell az egy igaz Istennek. Az alapállás Isten és a nép között nem változik, mert az Úr mindig Isten marad, aki végtelen hatalom, és mindig népének Ura, de egyben jóságos Atyja is. Saul egy ideig híven állta is Isten szolgálatát. Isten megüzente Sámuel prófétával, hogy meg kell támadnia az amalekiták népét, mert nagyon gonoszul bántak az izraelitákkal, amikor a negyven esztendős pusztai vándorlás végéhez közeledett. A hosszú úton kifáradt a nép. Mózes az amalekitáktól vizet és élelmet kért fizetés ellenében. Gonosz támadás volt a válasz. Ezt Saul idejében akarta megbüntetni az Úr a kemény ítélettel: le kell győzni őket,átok alá helyezni minden gazdagságot. Elvinni onnan semmit nem szabad: ez volt az Úr parancsa. Saul zömmel végre is hajtotta a súlyos ítéletet. Voltak azonban olyan tanácsadók, akik szerint az értékek és az élőállatok hasznosíthatók lennének otthon is. Hogy Isten is részesüljön, ne szólhasson semmit, nagy véres áldozat bemutatását rendelte el Saul. Amikor Isten ezt Sámuelnek szóvá tette, elment a helyszínre az idős próféta, és keményen tudtára adta a királynak, hogy Isten zokon vette parancsa megszegését. Saul jó szándékot emlegetett mentségül, és a nagy áldozat-bemutatást a szerzett zsákmányból. Erre válaszolt Isten szavaival Sámuel: „Vajon egészen elégő áldozatokat s véres áldozatokat akar-e az Úr, s nem inkább azt, hogy engedelmeskedjenek az Úr szavának? Többet ér az engedelmesség, mint a véres áldozat, és a szófogadás többet, mint a kosok hájának bemutatása, mert a varázslás bűnével ér fel az ellenszegülés, és a bálványimádás vétkével az engedelmesség megtagadása. Mivel tehát megvetetted az Úr szavát, azért az Úr is megvetett téged, hogy ne légy tovább király”(1Sám 15,22-23) Ez az isteni ítélet él ma is, érvényes minden vezetőre, aki Isten szavát megtagadja és saját esze szerint akar boldogulni a nép kárára.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése