„mennyivel inkább fogja Krisztus vére”
Az Ószövetséget Isten azért kötötte meg Ábrahám egyik unokájának, Jákobnak leszármazottaival, hogy a pátriárka rendkívül nagy hite szentelje meg népe testét-lelkét. Ennek a népnek tizenhárom évszázados istenszolgálata, hősies szentjei és emberi gyarlóságai készítsék fel önmagukat és az egész emberiséget Isten nagy küldöttjének, a Messiásnak eljövetelére és küldetése teljesítésére. A zsidó nép parancsot kapott Istentől, hogy építsen olyan sátrat, amelyben Ura és Istene vele együtt lakik, hogy közel legyen hozzá, élje át jelenlétét, hogy vállalja sorsát, meghallgatja imádságait, elcsitítja peres ügyeit. „Voltak ugyan az előbbinek is istentiszteleti törvénye és evilági szentélye, hiszen fölállították a sátrat, az elsőt, amelyben lámpás, asztal és kitett kenyerek voltak; ezt nevezték szentélynek. A második kárpit mögött pedig az a sátor van, melyet szentek szentjének neveznek.” (Zsid 9,1-3)„Mivel pedig ezek így voltak elrendezve, az első sátorba ugyan mindig belépek a papok, hogy elvégezzék az áldozat szolgálatát, a másodikba azonban már csak évenként egyszer, egyedül a főpap, és soha nem a vér nélkül, amelyet bemutat önmaga és a nép tévedéseiért. Ezzel azt akarta jelezni a Szentlélek, hogy a szentélybe vezető út addig nem volt látható, amíg az első sátor fennállt. Ez jelképe a mai időknek is, amikor olyan ajándékokat és áldozatokat mutatnak be, amelyek a bemutatót lelkiismeretben nem tehetik tökéletessé, hiszen ezek csak ételből, italból és különböző mosakodásokból, azaz testi előírásokból álltak, ezek a beteljesülés idejéig voltak rendelve. Krisztus, azonban mint a jövendő javak főpapja jelent meg, a nagyobb és tökéletesebb, nem kézzel készített, azaz nem ebből a világból való sátoron át, nem is bakok vagy borjak vére által, hanem a saját vére által ment be egyszer s mindenkorra a szentélybe, és örök váltságot szerzett. Mert ha bakok és bikák vére és az üszők elhintett hamva a tisztátalanokat megszenteli a test megtisztulására, mennyivel inkább fogja Krisztus vére, aki az örök Lélek által önmagát adta szeplőtlen áldozatul Istennek, hogy megtisztítsa lelkiismeretünket a halott tettektől, és az élő Istennek szolgáljunk”(6-14)Nyilvánvaló, hogy sem a szent sátor, sem a csodálatos salamoni majd a babiloni fogság után épített hatalmas templomok nem önmagukban jelentették az üdvösség eszközét, hanem a bennük felajánlott örök, szeplőtlen Bárány áldozatának jelenvalóvá tétele, a szentmise.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése