Évközi 2 hét szerda
1Sám 17, 32-33. 37. 40-51; Mk 3, 1-6
„Az Úr fog megszabadítani engem e filiszteus kezéből”
Miután Sámuel királlyá kente Isten parancsára a betlehemi Izáj nyolcadik, fiát, Dávidot, a próféta hazament. Dávid, pedig visszatért a rétre apja bárányait legeltetni. Az élet látszólag visszatért rendes kerékvágásába Izáj portáján. De ez valóban a látszat volt, mert az isteni kenet nem maradhatott hatástalan. Saul hamarosan táborba vonult hadseregével, mivel a filiszteusok ismét megtámadták országát. Amikor a táborverés megtörtént, szokás szerint felállt a két sereg egymással szemben. A harc azonban nem kezdődött el a parittyások kőzáporával, nem folytatódott az íjászok nyilaival,mert
a két arcvonal közötti üres térre egyszer csak kiballagott egy rendkívül magas filiszteus harcos. Ó egyedül kezdte becsmérelni a zsidókat, Saul királyt és a zsidók Istenét is, aztán párharcra hívta meg Izrael seregéből azt a bátor harcost, aki ki mer állni vele életre-halálra. Ajánlatát azzal fejezte be, hogy ne öldössék halomra egymást, döntsék el ketten a harc sorsát. A győztes serege, pedig uralkodjék a másikon. Ezt a kihívást minden nap megismételte. Izáj néhány nap múlva élelemmel rakta meg Dávidot, és elküldte a Terebint völgybe, hogy nézze meg bátyjait meg a sereget, vigyen nekik élelmet. Amint odaért, a seregek már felfejlődtek a harchoz, de megint csak a filiszteus Góliát ballagott ki a küzdőtérre mindennapos beszédével.
Dávid odafigyelt. Aztán megkérdezte a közeli harcosokat, mit jelent gyakorlatilag ez a kiállás? És hogy meri ez a pogány az igaz Istent és hadseregét így gyalázni? Aztán kifejtette szándékát, hogy kész megvívni Góliáttal. Erre fogták és Saul király elé vitték. A hatalmas termetű király némi szánalommal figyelte a csinos fiatalembert, és megpróbálta józan belátásra bírni: „Nem bírsz te szembeszállni és megvívni ezzel a filiszteussal, mert te gyermek vagy, az meg harchoz szokott ember kora ifjúságától kezdve”(33) Dávid azonban védte önmagát, és elmondta, hogy a bárányait megvédte a kost rabló oroszlántól és medvétől. Kiszedte szájukból a zsákmányt.Góliáttól sem fél. „Az Úr, aki megszabadított az oroszlán mancsai meg a medve mancsai közül, Ő fog megszabadítani engem e filiszteus kezéből.Azt mondta erre Saul Dávidnak:Eredj,s az Úr legyen veled”(37) Saul saját páncéljába öltöztette Dávidot, fegyvereivel látta el. A nehéz vasöltözettől azonban lépni sem tudott. Levetette, a kardot visszaadta. Aztán fogta a botját, öt alkalmas kavicsot keresett a patakban, azokat íja mellé tette tarisznyájába, aztán elindult. Amikor Góliát meglátta, kigúnyolta: „Hát kutya vagyok én, hogy bottal jössz ellenem? Aztán a filiszteus megátkozta isteneivel Dávidot, és azt mondta Dávidnak: Gyere csak ide hozzám, hadd adjam húsodat az ég madarainak, s a mező vadjainak. Dávid ekkor így szólt: Te karddal, dárdával s pajzzsal jössz ellenem, én, pedig a Seregek Urának, Izrael hadainak Istene nevében megyek ellened, amelyeket te gyalázattal illettél a mai napon. Az Úr, pedig a kezembe fog adni téged, megöllek, leveszem rólad fejedet. Hadd, tudja meg az egész föld, hogy van Izraelnek Istene”(43-46) Nekünk csak szellemi harcot kell vívnunk, de azt Istenünk nevében.
1Sám 17, 32-33. 37. 40-51; Mk 3, 1-6
„Az Úr fog megszabadítani engem e filiszteus kezéből”
Miután Sámuel királlyá kente Isten parancsára a betlehemi Izáj nyolcadik, fiát, Dávidot, a próféta hazament. Dávid, pedig visszatért a rétre apja bárányait legeltetni. Az élet látszólag visszatért rendes kerékvágásába Izáj portáján. De ez valóban a látszat volt, mert az isteni kenet nem maradhatott hatástalan. Saul hamarosan táborba vonult hadseregével, mivel a filiszteusok ismét megtámadták országát. Amikor a táborverés megtörtént, szokás szerint felállt a két sereg egymással szemben. A harc azonban nem kezdődött el a parittyások kőzáporával, nem folytatódott az íjászok nyilaival,mert
a két arcvonal közötti üres térre egyszer csak kiballagott egy rendkívül magas filiszteus harcos. Ó egyedül kezdte becsmérelni a zsidókat, Saul királyt és a zsidók Istenét is, aztán párharcra hívta meg Izrael seregéből azt a bátor harcost, aki ki mer állni vele életre-halálra. Ajánlatát azzal fejezte be, hogy ne öldössék halomra egymást, döntsék el ketten a harc sorsát. A győztes serege, pedig uralkodjék a másikon. Ezt a kihívást minden nap megismételte. Izáj néhány nap múlva élelemmel rakta meg Dávidot, és elküldte a Terebint völgybe, hogy nézze meg bátyjait meg a sereget, vigyen nekik élelmet. Amint odaért, a seregek már felfejlődtek a harchoz, de megint csak a filiszteus Góliát ballagott ki a küzdőtérre mindennapos beszédével.
Dávid odafigyelt. Aztán megkérdezte a közeli harcosokat, mit jelent gyakorlatilag ez a kiállás? És hogy meri ez a pogány az igaz Istent és hadseregét így gyalázni? Aztán kifejtette szándékát, hogy kész megvívni Góliáttal. Erre fogták és Saul király elé vitték. A hatalmas termetű király némi szánalommal figyelte a csinos fiatalembert, és megpróbálta józan belátásra bírni: „Nem bírsz te szembeszállni és megvívni ezzel a filiszteussal, mert te gyermek vagy, az meg harchoz szokott ember kora ifjúságától kezdve”(33) Dávid azonban védte önmagát, és elmondta, hogy a bárányait megvédte a kost rabló oroszlántól és medvétől. Kiszedte szájukból a zsákmányt.Góliáttól sem fél. „Az Úr, aki megszabadított az oroszlán mancsai meg a medve mancsai közül, Ő fog megszabadítani engem e filiszteus kezéből.Azt mondta erre Saul Dávidnak:Eredj,s az Úr legyen veled”(37) Saul saját páncéljába öltöztette Dávidot, fegyvereivel látta el. A nehéz vasöltözettől azonban lépni sem tudott. Levetette, a kardot visszaadta. Aztán fogta a botját, öt alkalmas kavicsot keresett a patakban, azokat íja mellé tette tarisznyájába, aztán elindult. Amikor Góliát meglátta, kigúnyolta: „Hát kutya vagyok én, hogy bottal jössz ellenem? Aztán a filiszteus megátkozta isteneivel Dávidot, és azt mondta Dávidnak: Gyere csak ide hozzám, hadd adjam húsodat az ég madarainak, s a mező vadjainak. Dávid ekkor így szólt: Te karddal, dárdával s pajzzsal jössz ellenem, én, pedig a Seregek Urának, Izrael hadainak Istene nevében megyek ellened, amelyeket te gyalázattal illettél a mai napon. Az Úr, pedig a kezembe fog adni téged, megöllek, leveszem rólad fejedet. Hadd, tudja meg az egész föld, hogy van Izraelnek Istene”(43-46) Nekünk csak szellemi harcot kell vívnunk, de azt Istenünk nevében.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése