Jézus feltámadása győzelem volt a halál fölött
A nagypénteki események botrányt jelentettek a tanítványoknak. Jézus hiába készítette fel őket a lehető legjobban, a zsidó hagyományoktól, a messiási elképzelésektől nem tudtak elszakadni.Jézus, amikor szeretettel feloldotta a hozzá tartozók sértett önérzetét, elmagyarázta nekik az Atya megváltás-tervét, akkor megértették, hogy nem lehetett másként kiengesztelni a sértett isteni felséget, csak az isteni Személy egyenrangú cselekedetével. Az isteni igazság megkövetelte azt is, hogy a sértő bűnelkövetők ugyanilyen rangú kiengesztelést nyújtsanak neki. Szükség volt arra, hogy a kiengesztelő az emberi nem tagja legyen, hogy jogosan képviselje az embereket. A Második Isteni Személy az Atya tervei szerint öröktől vállalta a megtestesülést, hogy emberi teste az összes anyag ősmintája lesz. Emberi lelke pedig az emberi lelkek és az angyalok szellemiségének ősmintája. Az ősbűn elkövetése után vállalta azt is, hogy az isteni igazságot a világ minden emberének nevében kiengeszteli a halálával. Ezt földi életének végén megtette. A tanítványok nem értették meg ezt. Amikor Jézus meghalt, annyira megbotránkoztak halálán, hogy hitüket elvesztették. Péter apostol Dávid királyra hivatkozott, aki ezer évvel korábban így szólt, mikor Jézus értünk meghalt: „Szemem előtt az Úr mindenkor, ő áll jobbomon, hogy meg ne inogjak. Örül hát szívem és nyelvem énekel, sőt testem is reményben nyugszik e. Mert nem hagyod a lelkem az alvilágban, nem engeded, hogy rothadás érje Szentedet. Az élet útját mutattad meg nekem és örömmel töltesz el színed előtt” (ApCsel2,25-28) a főapostol az idézet után, azonnal rámutat az utolsó vacsora épülete közvetlen közelében álló halotti emlékműre. Megmagyarázza, hogy Dávid nem beszélhetett a saját feltámadásáról, hiszen teste ebben az emlékműben nyugszik a beszéd előtt ezer év óta. Ekkor értették meg, hogy Jézusnak meg kellett halnia, hogy az istenemberi halála teljesen kiengesztelje az isteni igazságosságot, mint Szent Pál írja: „Elsősorban azt hagytam rátok, amit magam is kaptam: Krisztus meghalt bűneinkért, az Írások szerint, eltemették, de harmadnap föltámadt, az Írások szerint. Megjelent Péternek, majd a tizenkettőnek. Később egyszerre több mint ötszáz testvérnek jelent meg, ezek közül a legtöbben még élnek, néhányan azonban már meghaltak. Azután Jakabnak jelent meg, majd az összes apostolnak. Utánuk pedig, mint egy elvetéltnek, megjelent nekem is. Én ugyanis az utolsó vagyok az apostolok közt, s arra sem méltó, hogy apostolnak hívjanak, hiszen üldöztem az Isten egyházát. De Isten kegyelméből vagyok az, ami vagyok, s a rám árasztott kegyelme nem maradt bennem hatástalan. Többet dolgoztam mindegyiküknél, igaz ugyan hogy nem én, hanem az Isten kegyelme, amely velem van. Mindegy tehát, hogy én vagy ők: ugyanazt hirdetjük, s így lettetek hívőkké”. (1Kor 15,3-11) Jézus a győzelmét Isten örök terveként így emlegeti meg: Volt egy gazda, aki szőlőt telepített. Aztán különféle munkásokra bízta, de sosem fizettek neki bérletet. Volt, akit megvertek, olyan is akadt, akit megöltek. Utoljára a fiát küldte, de őt is kidobták a szőlőből és megölték. Aztán a sok igazságtalanság után „a gonoszokat a gonoszok sorsára juttatja, szőlőjét pedig más bérlőknek adja ki bérbe, akik idejében beszolgáltatják a termést.” „Erre Jézus azt kérdezte: Sose olvastátok az Írásban: A kő, melyet az építők elvetettek, szegletkő lett. Az Úr tette azzá, s ez csodálatos a szemünkben. Ezért mondom nektek, hogy elveszik tőletek az Isten országát, s olyan nép kapja meg, amely megtermi gyümölcsét”(Mt 21,41-43) Ha az Úr ma intézkedne, hány ország maradna fenn?
A nagypénteki események botrányt jelentettek a tanítványoknak. Jézus hiába készítette fel őket a lehető legjobban, a zsidó hagyományoktól, a messiási elképzelésektől nem tudtak elszakadni.Jézus, amikor szeretettel feloldotta a hozzá tartozók sértett önérzetét, elmagyarázta nekik az Atya megváltás-tervét, akkor megértették, hogy nem lehetett másként kiengesztelni a sértett isteni felséget, csak az isteni Személy egyenrangú cselekedetével. Az isteni igazság megkövetelte azt is, hogy a sértő bűnelkövetők ugyanilyen rangú kiengesztelést nyújtsanak neki. Szükség volt arra, hogy a kiengesztelő az emberi nem tagja legyen, hogy jogosan képviselje az embereket. A Második Isteni Személy az Atya tervei szerint öröktől vállalta a megtestesülést, hogy emberi teste az összes anyag ősmintája lesz. Emberi lelke pedig az emberi lelkek és az angyalok szellemiségének ősmintája. Az ősbűn elkövetése után vállalta azt is, hogy az isteni igazságot a világ minden emberének nevében kiengeszteli a halálával. Ezt földi életének végén megtette. A tanítványok nem értették meg ezt. Amikor Jézus meghalt, annyira megbotránkoztak halálán, hogy hitüket elvesztették. Péter apostol Dávid királyra hivatkozott, aki ezer évvel korábban így szólt, mikor Jézus értünk meghalt: „Szemem előtt az Úr mindenkor, ő áll jobbomon, hogy meg ne inogjak. Örül hát szívem és nyelvem énekel, sőt testem is reményben nyugszik e. Mert nem hagyod a lelkem az alvilágban, nem engeded, hogy rothadás érje Szentedet. Az élet útját mutattad meg nekem és örömmel töltesz el színed előtt” (ApCsel2,25-28) a főapostol az idézet után, azonnal rámutat az utolsó vacsora épülete közvetlen közelében álló halotti emlékműre. Megmagyarázza, hogy Dávid nem beszélhetett a saját feltámadásáról, hiszen teste ebben az emlékműben nyugszik a beszéd előtt ezer év óta. Ekkor értették meg, hogy Jézusnak meg kellett halnia, hogy az istenemberi halála teljesen kiengesztelje az isteni igazságosságot, mint Szent Pál írja: „Elsősorban azt hagytam rátok, amit magam is kaptam: Krisztus meghalt bűneinkért, az Írások szerint, eltemették, de harmadnap föltámadt, az Írások szerint. Megjelent Péternek, majd a tizenkettőnek. Később egyszerre több mint ötszáz testvérnek jelent meg, ezek közül a legtöbben még élnek, néhányan azonban már meghaltak. Azután Jakabnak jelent meg, majd az összes apostolnak. Utánuk pedig, mint egy elvetéltnek, megjelent nekem is. Én ugyanis az utolsó vagyok az apostolok közt, s arra sem méltó, hogy apostolnak hívjanak, hiszen üldöztem az Isten egyházát. De Isten kegyelméből vagyok az, ami vagyok, s a rám árasztott kegyelme nem maradt bennem hatástalan. Többet dolgoztam mindegyiküknél, igaz ugyan hogy nem én, hanem az Isten kegyelme, amely velem van. Mindegy tehát, hogy én vagy ők: ugyanazt hirdetjük, s így lettetek hívőkké”. (1Kor 15,3-11) Jézus a győzelmét Isten örök terveként így emlegeti meg: Volt egy gazda, aki szőlőt telepített. Aztán különféle munkásokra bízta, de sosem fizettek neki bérletet. Volt, akit megvertek, olyan is akadt, akit megöltek. Utoljára a fiát küldte, de őt is kidobták a szőlőből és megölték. Aztán a sok igazságtalanság után „a gonoszokat a gonoszok sorsára juttatja, szőlőjét pedig más bérlőknek adja ki bérbe, akik idejében beszolgáltatják a termést.” „Erre Jézus azt kérdezte: Sose olvastátok az Írásban: A kő, melyet az építők elvetettek, szegletkő lett. Az Úr tette azzá, s ez csodálatos a szemünkben. Ezért mondom nektek, hogy elveszik tőletek az Isten országát, s olyan nép kapja meg, amely megtermi gyümölcsét”(Mt 21,41-43) Ha az Úr ma intézkedne, hány ország maradna fenn?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése