MONGROVEJÓI SZENT TURIBIUSZ
Március 23.
*Villaquejida (Spanyolország), 1538. november 18. +Peru, 1606. március 26.
*Villaquejida (Spanyolország), 1538. november 18. +Peru, 1606. március 26.
Turibiusz,
Peru apostola, abban a korban élt, amikor az új földrajzi fölfedezéseket követő
sok erőszakos hódítás után a spanyol király kijelentette, hogy
világbirodalmában sohasem nyugszik le a nap. Turibiusz papi küldetésének
feladata az volt, hogy bizonyítsa: az Egyház céljai, amikor misszionál, mások,
mint a világi hódítóké.
A
trienti zsinat (1545--1563) rövid idő alatt újraszervezte az egész Egyházat és
átfogó reformmozgalmat indított meg az európai egyházmegyékben. Ennek a
megújulási folyamatnak fő mozgatója Borromei Szent Károly, a fáradhatatlanul
munkálkodó milánói érsek volt. A néhány évtizeddel korábban fölfedezett, de már
nagymértékben evangelizált Amerikát csak jóval később érték el ezek a
megújulási törekvések.
Dél-Amerika
politikai és egyházi központja a 16. században egyre inkább Lima városa lett.
1546-tól a limai érsek volt felelős minden hívőért Panama és a Rio de la Plata
között. Neki volt alárendelve Cuzco, Cartagena, Quito, Popayan, Asunción,
Caracas, Bogota, Santiago, Conceptión, Córdoba, Trujillo és Atequipa
egyházmegyéje, e hatalmas terület északtól délig több mint 5000 kilométert tesz
ki és 6 millió négyzetkilométert foglal magába.
Peru
misszionálását a dominikánusok indították el, de nem sokkal később nagyszámú
franciskánus jött az országba. 1555-ben követték őket a jezsuiták, akik új,
erős lendületet adtak a missziós munkának. A világi papság elsősorban a
székesegyházi káptalanokban és az indián falvak plébánosainak kerületeiben
tömörült.
Azokat
az indiánokat, akik nem tudtak kimenekülni a spanyol uralom alól, rövid időn
belül úgynevezett ,,encomiendákba'' zárták össze: minden spanyol részére
meghatározott számú indián volt köteles dolgozni. Elvileg szabadok voltak és
némi bért is kaptak, gyakorlatilag azonban szinte rabszolgaságban éltek. A
többi indián a keleti hegyekbe menekült. Hamarosan föl lehetett ismerni egy
választóvonalat a spanyol veretű kereszténység és az indiánok között, akik
szenvedélyesen ellenszegültek a megtérésnek, mivel látták, hogy a
misszionáriusok a hódítók kíséretében érkeztek.
II.
Fülöp spanyol király elégedetlen volt a perui helyzettel. Ezért megbízta a
granadai inkvizíciós tanács elnökét, egy ifjú licenciátust, hogy legyen Lima
érseke és javítson a dolgokon. Az ifjú, aki fiatal kora ellenére alkalmasnak
tűnt a nagy feladatra, Mongrovejói Turibiusz volt.
Turibiusz
Spanyolország egyik kis falujában született. Először Valladolidban, majd
Salamancában és Oviedóban tanult, 1573-ban jogi licenciátust szerzett.
Mindössze két évi hivatásbeli tapasztalattal nevezték ki a granadai inkvizíciós
tanács elnökévé, mely intézményt a keresztény hit tisztaságának védelmezéséért
alapították. Mint világi ember, nagy komolysággal és körültekintéssel látta el
hivatalát. Dicsérték jámborságát, aszkézisét, igazságérzetét és a szegények iránti
szeretetét.
Mivel
Turibiusz világi férfi volt és alig ismerte az amerikai egyház problémáit,
elhárította II. Fülöp ajánlatát. A király azonban nem engedett és 1579. március
21-én átadta neki a kinevező okiratot. Így hát Turibiusz Sevillába utazott,
mert az volt az amerikai ügyekben illetékes hely, és ott nagy igyekezettel
tanulmányozta az Atlanti- óceánon túli óriási terület problémáit. Nem sokkal
később megkapta a teljes hatalmat nehéz limai hivatalához. Miután Sevillában
püspökké szentelték, 1580-ban egy Peruba induló hajóra szállt.
Turibiusz
azon volt, hogy az amerikai egyházat alapjaitól kezdve megújítsa. Az új érsek
mindig ökumenikus módon gondolkodott és cselekedett, böjtölt, és nem riadt
vissza semmilyen áldozattól sem, körültekintően és kitartóan végezte feladatát.
1594-ben azt írta Spanyolországba, hogy 15.000 kilométert járt be, és közben
több mint 60.000 hívőt bérmált meg. E szent legszembetűnőbb vonása a segítségre
szoruló és jogfosztott indiánok iránti szeretete és a perui egyházért való
aggódása volt. Ez arra kényszerítette, hogy eljárjon a szerzetesekkel szemben,
akik féltékenyen vigyáztak előjogaikra, de a fegyelmezetlen világi papságot is
kordába kellett szorítania. A spanyol telepeseknek, akik megengedettnek
tartották a rablást, az erőszakoskodást, a jogtalanságot, a házasságtörést és
az elnyomás minden elképzelhető formáját, világos szavakkal föltárta cselekedeteik
gyalázatosságát.
A
püspök 42 éves volt, amikor egyházmegyéjét átvette. Rögtön kezdetben föl
kellett ismernie gyönge kezű elődje mulasztásait. A károk helyrehozásáért
hosszú és fárasztó vizitációs utakra vállalkozott, hogy a helyszínen
tanulmányozza és rendezze a viszonyokat. Püspöksége 25 éve
alatt
négyszer utazta végig az országot. Minden útja több évig tartott, az utolsóról
pedig már nem tért vissza: meghalt egy kicsiny, szegényes templomban az
indiánok között, akiket mindig szeretett. Tanulságos a Libro de la visitas
(Vizitációk könyve) c. írása, az utazásai alatt vezetett naplója. Statisztikái
alapján messzire tekintő tervezőt ismerhetünk meg, és még a legkurtább
följegyzései is a gyermekeit megértő atya izzó szeretetéről tanúskodnak.
1582
és 1604 között Turibiusz összesen 12 egyházmegyei zsinatot hívott össze. Ezek a
gyűlések egyrészt alkalmat adtak neki egyházmegyéje reformálására, másrészt a
papok kicserélhették egymás között munkájuk tapasztalatait, és Turibiusz össze
tudta hangolni a kezdeményezéseket. Ezekre a gyűlésekre nem mindig Limában
jöttek össze, hanem időnként kisebb plébániákon is, ahol az érsek éppen
tartózkodott. Mégis mindenekelőtt azok a nagy püspökgyűlések határozták meg
Latin-Amerika egyházának arculatát, amelyen Panama és a Rio de la Plata összes
püspökei megjelentek. A 3. limai püspöki konferencia (1582. augusztus
15.--1583. október 18.), az ,,amerikai Tridentinum'' Turibiusz életművén a
korona.
Heves
vita támadt, amikor Turibiusz misszionálási kötelességeire figyelmeztette a
szerzetes papokat, akik engedély nélkül megültek a biztos plébániákon. V. Pius
pápa rendeletére hivatkoztak, melyet azonban Turibiusz kérésére már 1586-ban
visszavont a kúria. Ilyen módon az érsek rákényszerítette a szerzeteseket, hogy
újra ellássák missziós megbízatásukat. A jezsuiták jártak elöl a jó példával,
és Turibiusz erős támaszai lettek.
A
világi papság reformját a limai papi szeminárium alapítása vezette be. Így
Latin-Amerikában főként Turibiusz kezdeményezésére felnőtt egy új papság.
Tagjai világosan különböztek a spanyol kereskedőktől és katonáktól, akikkel
korábban, sajnos, könnyen össze lehetett téveszteni őket.
Turibiusz
legfőbb gondját az indiánok jelentették. Gyorsan megtanulta az inkák nyelvét, a
quechuát, és megkövetelte, hogy minden pap, aki indiánokkal foglalkozik, tudja
ezt a nyelvet. Amikor Turibiusz Limába érkezett, a ,,doktrinákban'', a missziós
egyházközségekben minden körülmények között spanyolul akartak beszélni, úgy,
amint azt az ,,Indiai Tanács'' előírta. De már a 2. limai püspökgyűlésen
alkalmatlannak ítélték azokat a lelkipásztorokat, akik az indiánokat nyelvük
ismerete nélkül akarták tanítani. Az 1551- ben alapított Limai Egyetemen
Turibiusz quechua nyelvi tanszéket állított föl és oklevelet adott azoknak a
papoknak, akik ezt a szakot eredményesen elvégezték.
A 3.
limai püspökgyűlésen kidolgozott katekizmust három nyelven adták ki: quechua,
almara és spanyol nyelven.
1583-ban
az érseki egyházmegyében csak 150 plébánia volt, számuk 1598-ig a hatékony
lelkipásztorkodás következtében 240-re emelkedett. Hogyha az egyház később is a
Mongrovejói Turibiusz által kijelölt úton haladt volna tovább, Latin-Amerikában
az evangélium egyre mélyebben ivódhatott volna az emberek szívébe. Sajnos,
ehelyett szinte kizárólag a már megkereszteltek ápolásába vonultak vissza vagy
megelégedtek a fölületes misszionálással.
Turibiusz
negyedik vizitációs útján halt meg, 1606 márciusában. Földi maradványait a
következő évben Limába szállították. 1679-ben IX. Ince boldoggá avatta, XIII.
Benedek pedig 1726-ban oltárra emelte. XIV. Benedek Borromei Károlyhoz
hasonlította és a lelkipásztorkodás megújítójának, sőt mi több, a szeretet
fáradhatatlan követének nevezte.
Ünnepét
1969-ben vették föl a Római Kalendáriumba.
Néhány
epizód tegye világosabbá annak a képét, aki a ,,szeretet követe'' volt az
indiánoknál.
A
spanyol szokásnak megfelelően az érsek az indiánokkal hordszéken vitethette
volna magát kiterjedt vizitációs útjain, de ő gyalog ment, hogy ,,senkinek ne
legyen terhére és az indiánoknak se okozzon szükségtelen munkát. Öszvéren ült,
de ha a terep ezt nem engedte meg, akkor leszállt állatáról, fogta a botot, és
bosszankodás nélkül gyalog ment tovább. Hogy a hegyekben jobban haladjon,
különleges cipőt viselt.''
A
limai alkirály és más spanyol előkelők rossz néven vették, hogy az érsek
gyakran hosszú időre távol van. A kifogások Madridba, az Indiai Tanács fülébe
is eljutottak. A Tanács megtiltotta az érseknek, hogy Limát elhagyja. Turibiusz
azonban nem tartotta meg ezt a tilalmat, és a királynak röviden és velősen csak
azt válaszolta, hogy őt Trient és a limai püspöki konferencia rendelkezései
jobban kötelezik, mint a királyi törvények.
A
szent haláláról a következőket jelentették: Turibiusz negyedik vizitációs
útjának vége felé éppen a Pascasmayo völgyébe érkezett, amikor hirtelen
rosszullét fogta el, és kénytelen volt megállapodni Santiago de Mirafloresban
egy indián katekéta házában. Utolsó kívánsága az volt, hogy az indián
egyházközség kicsiny kápolnájában áldoztassák meg. Arra kérte Jeronimo atyát,
az ágostonosok helybéli kolostorának priorját, hogy hárfázzon neki. Mialatt
Jeronimo a ,,Hitemet megőriztem'' és ,,Kezedbe ajánlom lelkemet'' zsoltárokat
énekelte, Turibiusz utoljára föltekintett a keresztre. Nagycsütörtök volt,
amikor Lima nagy érseke és Peru apostola meghalt.
Azt a
kevés holmit, amit személyes használatra magánál hordott, kísérőinek
ajándékozta. Amije még ezen kívül volt, azt szétosztották a szegényeknek,
akiket oly nagyon szeretett.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése