A MEGVÁLTÁS
Megváltásunk ára Krisztusnak drága vére.
Szent Péter, a főapostol összesen két levelet írt az egyetemes Egyháznak. Első levelének fő témája a megváltás ismertetése. Mindenek előtt megköszöni az Atyának, hogy Fia által megadta nekünk a halálból való feltámadást és új életet ajándékozott nekünk, amelyet majd a mennyországban ad meg nekünk „elpusztíthatatlan, tiszta és soha el nem hervadó örökségként”. (1Pét 1,4)
Ezt a hatalmas értéket meg kell becsülnünk: „Ha Atyának hívjátok azt, aki részrehajlás nélkül ítél meg mindenkit a tettei alapján, éljetek istenfélelemben zarándoklástok idején. Hisz tudjátok, hogy nem veszendő ezüstön vagy aranyon szabadultatok ki az atyáitoktól rátok hagyományozott értéktelen életmódból, hanem Krisztusnak, a hibátlan és egészen tiszta báránynak drága vére árán”. (17-19) Itt tehát rámutat az apostolfejedelem arra, hogy az istenadta előnyök után bűnbe került – eladósodott az emberiség. Isten pedig a bűnbeesés után rögtön megígérte, hogy az orvul elvett istenfiúságot vissza fogja adni, de arra a megígért segítségre, amely szerint „az asszony ivadéka széttiporja a kígyó fejét”, csak sokára kerül majd sor miattunk (Ter 3,15). „Általa hisztek majd Istenben, aki feltámasztotta őt a halottak közül, és megdicsőítette, hogy hitetek és reményetek Istenben legyen”. (1Pét 1,21) „Nem a bakok vagy borjak vérével, hanem a saját vérével lépett be egyszer s mindenkorra a szentélybe, és örök megváltást szerzett”(12) Drága a megváltás. Az emberek a Krisztus születése előtti időkben általában étel-, ital- és élőállat-áldozatokat mutattak be az általuk tisztelt felsőbb hatalmaknak. Az egyetlen élő, igaz Istennek is meghatározott áldozatokat kellett bemutatni. A kecskegida és a bárány sem volt olcsó a szegények értékrendjében, hiszen néhány hét vagy hónap alatt rengeteget fejlődött az élőáldozat. A nagytestű állatokat kellően fel kellett nevelni: a borjú, már sok takarmányt elfogyasztott, de a tetszetős küllemű állatot büszkén vezették a templom udvarába, onnan az oltár elé. Ott átadták a papnak, aki kötéllel a templom kapujához vezette: bemutatta, vagyis megmutatta az Úrnak. Aztán lemosták, majd levágták, feldarabolták, és az Úr által kihirdetett szabályok szerint egészen elégő-, hála- vagy kérő áldozatként darabolták, sütötték, elégették, elfogyasztották. Az állat- vagy más fajta áldozat sohasem volt igazzá tevő erejű áldozat. Jézus önmagát adta engesztelő áldozatul:„Szenvedésével sokakat megigazultakká tesz szolgám, mivel gonoszságaikat magára vállalta. Ezért osztályrészül sokakat adok neki, és a hatalmasok lesznek a zsákmánya, amiért életét halálra adta, és a gonosztevők közé sorolták, noha sokak vétkeit hordozta, és közben imádkozott a bűnösökért” (Iz 53,11b-12)„Az Emberfia sem azért jött, hogy neki szolgáljanak, hanem hogy ő szolgáljon másoknak, és odaadja az életét váltságul sokakért”.(Mt 20,28)—„Júdás kapott egy csapat katonát, és a főpapoktól és farizeusoktól szolgákat, és kiment velük lámpákkal, fáklyákkal és fegyverekkel fölszerelve. Jézus tudta, mi vár rá. Eléjük ment és megszólította őket: Kit kerestek? A názáreti Jézust, felelték. Jézus megmondta nekik: Én vagyok. Júdás is ott volt köztük, aki elárulta. Amikor azt mondta: Én vagyok, meghátráltak és a földre rogytak. Jézus ezért újra megkérdezte: Kit kerestek? A názáreti Jézust, felelték. Erre Jézus így folytatta: Mondtam, hogy én vagyok. De ha engem kerestek, ezeket engedjétek el. Így beteljesedett, amit mondott: Senkit sem vesztettem el azok közül, akiket nekem adtál”(Jn 18,3-9) Amikor Péter kardot rántott és levágta Malkus nevű szolga fülét, Jézus így szólt: „Tedd hüvelyedbe kardodat! Ne ürítsem ki a kelyhet, amelyet az Atya adott nekem.(11)
Megváltásunk ára Krisztusnak drága vére.
Szent Péter, a főapostol összesen két levelet írt az egyetemes Egyháznak. Első levelének fő témája a megváltás ismertetése. Mindenek előtt megköszöni az Atyának, hogy Fia által megadta nekünk a halálból való feltámadást és új életet ajándékozott nekünk, amelyet majd a mennyországban ad meg nekünk „elpusztíthatatlan, tiszta és soha el nem hervadó örökségként”. (1Pét 1,4)
Ezt a hatalmas értéket meg kell becsülnünk: „Ha Atyának hívjátok azt, aki részrehajlás nélkül ítél meg mindenkit a tettei alapján, éljetek istenfélelemben zarándoklástok idején. Hisz tudjátok, hogy nem veszendő ezüstön vagy aranyon szabadultatok ki az atyáitoktól rátok hagyományozott értéktelen életmódból, hanem Krisztusnak, a hibátlan és egészen tiszta báránynak drága vére árán”. (17-19) Itt tehát rámutat az apostolfejedelem arra, hogy az istenadta előnyök után bűnbe került – eladósodott az emberiség. Isten pedig a bűnbeesés után rögtön megígérte, hogy az orvul elvett istenfiúságot vissza fogja adni, de arra a megígért segítségre, amely szerint „az asszony ivadéka széttiporja a kígyó fejét”, csak sokára kerül majd sor miattunk (Ter 3,15). „Általa hisztek majd Istenben, aki feltámasztotta őt a halottak közül, és megdicsőítette, hogy hitetek és reményetek Istenben legyen”. (1Pét 1,21) „Nem a bakok vagy borjak vérével, hanem a saját vérével lépett be egyszer s mindenkorra a szentélybe, és örök megváltást szerzett”(12) Drága a megváltás. Az emberek a Krisztus születése előtti időkben általában étel-, ital- és élőállat-áldozatokat mutattak be az általuk tisztelt felsőbb hatalmaknak. Az egyetlen élő, igaz Istennek is meghatározott áldozatokat kellett bemutatni. A kecskegida és a bárány sem volt olcsó a szegények értékrendjében, hiszen néhány hét vagy hónap alatt rengeteget fejlődött az élőáldozat. A nagytestű állatokat kellően fel kellett nevelni: a borjú, már sok takarmányt elfogyasztott, de a tetszetős küllemű állatot büszkén vezették a templom udvarába, onnan az oltár elé. Ott átadták a papnak, aki kötéllel a templom kapujához vezette: bemutatta, vagyis megmutatta az Úrnak. Aztán lemosták, majd levágták, feldarabolták, és az Úr által kihirdetett szabályok szerint egészen elégő-, hála- vagy kérő áldozatként darabolták, sütötték, elégették, elfogyasztották. Az állat- vagy más fajta áldozat sohasem volt igazzá tevő erejű áldozat. Jézus önmagát adta engesztelő áldozatul:„Szenvedésével sokakat megigazultakká tesz szolgám, mivel gonoszságaikat magára vállalta. Ezért osztályrészül sokakat adok neki, és a hatalmasok lesznek a zsákmánya, amiért életét halálra adta, és a gonosztevők közé sorolták, noha sokak vétkeit hordozta, és közben imádkozott a bűnösökért” (Iz 53,11b-12)„Az Emberfia sem azért jött, hogy neki szolgáljanak, hanem hogy ő szolgáljon másoknak, és odaadja az életét váltságul sokakért”.(Mt 20,28)—„Júdás kapott egy csapat katonát, és a főpapoktól és farizeusoktól szolgákat, és kiment velük lámpákkal, fáklyákkal és fegyverekkel fölszerelve. Jézus tudta, mi vár rá. Eléjük ment és megszólította őket: Kit kerestek? A názáreti Jézust, felelték. Jézus megmondta nekik: Én vagyok. Júdás is ott volt köztük, aki elárulta. Amikor azt mondta: Én vagyok, meghátráltak és a földre rogytak. Jézus ezért újra megkérdezte: Kit kerestek? A názáreti Jézust, felelték. Erre Jézus így folytatta: Mondtam, hogy én vagyok. De ha engem kerestek, ezeket engedjétek el. Így beteljesedett, amit mondott: Senkit sem vesztettem el azok közül, akiket nekem adtál”(Jn 18,3-9) Amikor Péter kardot rántott és levágta Malkus nevű szolga fülét, Jézus így szólt: „Tedd hüvelyedbe kardodat! Ne ürítsem ki a kelyhet, amelyet az Atya adott nekem.(11)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése