„Krisztus feltámadott, Üljük meg e napot Szent
örvendezésekkel, Minden hívő ember Allelúját zengjen!” (Ho 84,1)
Nagypénteken 12-15 óráig kétféle bámulója volt a Názáreti Jézusnak: az egyik Jézus kiválasztottjaiból állt. Ezek erősen hitték a keresztre feszítés pillanatáig, hogy Mesterük legyőzi a bűnt és a halált. A másik csoportba Jézus ellenségei tartoztak: ők nem hittek Jézusban. Az Ő megváltójuk a lóra pattanó hadvezér, akinek eljövetelét várták, hogy végre, annyi szenvedés, megaláztatás után beteljesedjék Ábrahám áldása, és minden nép megnyerje a kiválasztott nép által a boldogságot. Mindketten csalódtak. Jézus hívei elvesztették a hitüket. Az emmauszi tanítványok így fogalmazták meg csalódásuk okát: „Főpapjaink és a tanács tagjai halálra ítélték. és keresztre feszítették. Azt reméltük pedig, hogy ő meg fogja váltani Izraelt. S már harmadnapja annak, hogy ezek történtek”(Lk 24,20-21) Ők haza is indultak húsvét délután. Ők meghallgatták Jézusnak az ószövetségi Szentírásból vett magyarázatait, felengedett szívükben a csalódás fagyos göröngye, sőt az asztalnál az utolsó vacsora Eucharisztiája olyan kegyelmet sugárzott beléjük, hogy azonnal rohantak vissza Jeruzsálembe megvinni az apostoloknak is Jézus feltámadásának örömhírét.(25-33) Ezzel elkezdődött hitük megerősödése. Az apostolok elmondták, hogy Péternek is megjelent az Úr. Így már a köreikhez tartozó asszonyokkal küldött húsvéti örömhír is más színben ragyogott: már hozott nem mondták rémhírnek az általuk hozott jó hírt, hogy üres Jézus sírja, és ezt angyalok is tanúsítják. Az örömük mégis akkor lett teljessé, amikor a vigasztaló hírek után a zárt ajtón keresztül meg jelent közöttük Jézus. „Amikor beesteledett, még a hét első napján megjelent Jézus a tanítványoknak ott, ahol együtt voltak, bár a zsidóktól való félelmükben bezárták az ajtót. Belépett, megállt középen, és köszöntötte őket: Békesség nektek! E szavakkal megmutatta nekik kezét és oldalát. Az Úr láttára öröm töltötte el a tanítványokat. Jézus megismételte: Békesség nektek!” (Jn 20,19-21a) Ez a barátságos hang, a kettős béke-köszöntés nagyon jólesett a tanítványoknak. Jézus már előre gondolkodott: Hitetlenségük, gyávaságuk, az üzenetek semmibe vétele igen nagy bűntudattal nehezedett rájuk. A belső vihart volt hivatva lecsillapítani a kettős béke-szó. Ám Jézus akkor már történelmi eligazítást akart nekik adni. Ebben a közegben kapták a teljes történelemre érvényes gyóntatóképzés lényegét: Amint Jézust meglátták, „öröm töltötte el a tanítványokat”, jegyzi fel János apostol, a szeretett tanítvány. Úgy-e, értjük ezt? Jézus látta a tanítványai lelkében: a hit megtagadását: nem mertek Jézus mellé állni sem az aktív Kaifás, sem a nyugdíjas Annás főpap közelében. Péter meg is tagadta. Júdáspénzért elárulta. Jézus pedig nem marasztalta el egyiket sem. „Példát adtam nektek”„Békesség nektek! Amint engem küldött az Atya, úgy küldelek én is titeket. Ezekkel a szavakkal rájuk lehelt, s így folytatta: Vegyétek a Szentlelket! Akiknek megbocsátjátok bűneit, az bocsánatot nyer, s akiknek megtartjátok, az bűnben marad”(21-23) Az Atya mondta Fiának: Fiam!
A földre indulsz. Legfőbb dolgod: testvérük, lenni. Tanítani az igazságra és a szeretetre, meghalni értük, majd a bűneiket megbocsátani. Amikor pedig majd Te fogsz hívni és küldeni „csak” embereket, mondd el nekik: Neked is sok munkádba és szenvedésedbe került a papi küldetés. Nekik sem lesz könnyű, de hangsúlyozd: rájuk lesz bízva a boldogság kulcsa: tanítják az isteni igazságot, őrzik a boldog reményt, és adják az önzetlen örök szeretetet. Mindehhez pedig az Én fiaim lesznek és a Te barátaid!
Nagypénteken 12-15 óráig kétféle bámulója volt a Názáreti Jézusnak: az egyik Jézus kiválasztottjaiból állt. Ezek erősen hitték a keresztre feszítés pillanatáig, hogy Mesterük legyőzi a bűnt és a halált. A másik csoportba Jézus ellenségei tartoztak: ők nem hittek Jézusban. Az Ő megváltójuk a lóra pattanó hadvezér, akinek eljövetelét várták, hogy végre, annyi szenvedés, megaláztatás után beteljesedjék Ábrahám áldása, és minden nép megnyerje a kiválasztott nép által a boldogságot. Mindketten csalódtak. Jézus hívei elvesztették a hitüket. Az emmauszi tanítványok így fogalmazták meg csalódásuk okát: „Főpapjaink és a tanács tagjai halálra ítélték. és keresztre feszítették. Azt reméltük pedig, hogy ő meg fogja váltani Izraelt. S már harmadnapja annak, hogy ezek történtek”(Lk 24,20-21) Ők haza is indultak húsvét délután. Ők meghallgatták Jézusnak az ószövetségi Szentírásból vett magyarázatait, felengedett szívükben a csalódás fagyos göröngye, sőt az asztalnál az utolsó vacsora Eucharisztiája olyan kegyelmet sugárzott beléjük, hogy azonnal rohantak vissza Jeruzsálembe megvinni az apostoloknak is Jézus feltámadásának örömhírét.(25-33) Ezzel elkezdődött hitük megerősödése. Az apostolok elmondták, hogy Péternek is megjelent az Úr. Így már a köreikhez tartozó asszonyokkal küldött húsvéti örömhír is más színben ragyogott: már hozott nem mondták rémhírnek az általuk hozott jó hírt, hogy üres Jézus sírja, és ezt angyalok is tanúsítják. Az örömük mégis akkor lett teljessé, amikor a vigasztaló hírek után a zárt ajtón keresztül meg jelent közöttük Jézus. „Amikor beesteledett, még a hét első napján megjelent Jézus a tanítványoknak ott, ahol együtt voltak, bár a zsidóktól való félelmükben bezárták az ajtót. Belépett, megállt középen, és köszöntötte őket: Békesség nektek! E szavakkal megmutatta nekik kezét és oldalát. Az Úr láttára öröm töltötte el a tanítványokat. Jézus megismételte: Békesség nektek!” (Jn 20,19-21a) Ez a barátságos hang, a kettős béke-köszöntés nagyon jólesett a tanítványoknak. Jézus már előre gondolkodott: Hitetlenségük, gyávaságuk, az üzenetek semmibe vétele igen nagy bűntudattal nehezedett rájuk. A belső vihart volt hivatva lecsillapítani a kettős béke-szó. Ám Jézus akkor már történelmi eligazítást akart nekik adni. Ebben a közegben kapták a teljes történelemre érvényes gyóntatóképzés lényegét: Amint Jézust meglátták, „öröm töltötte el a tanítványokat”, jegyzi fel János apostol, a szeretett tanítvány. Úgy-e, értjük ezt? Jézus látta a tanítványai lelkében: a hit megtagadását: nem mertek Jézus mellé állni sem az aktív Kaifás, sem a nyugdíjas Annás főpap közelében. Péter meg is tagadta. Júdáspénzért elárulta. Jézus pedig nem marasztalta el egyiket sem. „Példát adtam nektek”„Békesség nektek! Amint engem küldött az Atya, úgy küldelek én is titeket. Ezekkel a szavakkal rájuk lehelt, s így folytatta: Vegyétek a Szentlelket! Akiknek megbocsátjátok bűneit, az bocsánatot nyer, s akiknek megtartjátok, az bűnben marad”(21-23) Az Atya mondta Fiának: Fiam!
A földre indulsz. Legfőbb dolgod: testvérük, lenni. Tanítani az igazságra és a szeretetre, meghalni értük, majd a bűneiket megbocsátani. Amikor pedig majd Te fogsz hívni és küldeni „csak” embereket, mondd el nekik: Neked is sok munkádba és szenvedésedbe került a papi küldetés. Nekik sem lesz könnyű, de hangsúlyozd: rájuk lesz bízva a boldogság kulcsa: tanítják az isteni igazságot, őrzik a boldog reményt, és adják az önzetlen örök szeretetet. Mindehhez pedig az Én fiaim lesznek és a Te barátaid!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése