Dr. Udvardy György püspök

Dr. Udvardy György püspök
Pécsi Egyházmegye

2015. június 6., szombat

Jézus Szive 2.



Jézus Szíve, a Szűzanya méhében a Szentlélektől alkotott Szív, irgalmazz nekünk! 
 
A Szűzanyát az angyal kegyelemmel teljesnek szólította. Mivel a legnagyobb kegyelem a szeretet, a lehető legnagyobb szeretet lakott benne. Isten Fia a megtestesüléskor semmi mást nem kért Atyjától, mint egy jó Édesanyát, ezzel azt akarta megmutatni, hogy Isten- Atyja szeretetét, amit a teremtéskor az embereknek ajándékozott, egy édesanya szíve mellett kezdhesse ember módon megismerni, majd születése után is legyen hová odahúzódnia veszélyek, meg nem értések idején. A Harmadik isteni Személy, akinek a származásától kezdve az Atya és a Fiú közösen ajándékozza meg az isteni Szeretettel, most viszonzásul megteremti a Fiú számára a legszeretőbb emberszívet. Édesanyák és szülötteik, tudjátok ezt és utánozzátok is? A mulasztóknak Uram, irgalmazz!


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése