Ferenc pápa találkozott a Gyerekek vonata küldöttség tagjaival
Ferenc
pápa találkozott a Gyerekek vonata küldöttség tagjaival
Idén is folytatódott a „Gyermekek vonata” kezdeményezés a Vatikánban. Az
Olasz Államvasutakkal karöltve ebben az évben május 28-án gördült be a
szerelvény a Szent Péter vasútállomásra, ahol négyszáz gyermek számára szerveztek
találkozót a Szentatyával és egész napos rendkívüli programot. A kezdeményezést
a Kultúra Pápai Tanácsának a világiakkal és a nem hívőkkel folytatott
párbeszédért felelős szervezete gondozza. A „Frecciargento”, az Ezüstnyíl
elnevezésű szerelvény a dél-olaszországi Calabria-ból érkezett a Vatikánba,
idén a „Hullámok hátán” mottó jegyében. Az elnevezés arra a tragédiára utal,
amellyel sok afrikai migránsnak kell szembenéznie, amikor az afrikai partokon
bárkába szállva Európa, pontosabban annak kapuja, Olaszország felé tartanak.
Ferenc pápa a közvetlen találkozó során elbeszélgetett a gyerekekkel, köztük
olyan afrikai menekültek gyerekeivel, akik a hullámsírban lelték halálukat.
Köztük volt például a kis Sayende, aki Nigériából érkezett szüleivel, de még
mielőtt megismerhette volna az életet, már szembe kellett nézni szülei
halálával.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése