Aki nem gyűjt velem az szétszór.

Az Újszövetség evangéliumaiban a követés legtöbbször valóságos fizikai követést is jelent, vagyis Jézus, a korabeli rabbik szokása szerint, tanítványaival életközösséget létesített. A tanítványok Jézussal együtt élve memorizálták szavait, és utánozták cselekedeteit, vagyis életstílusát. Jézus elvárta tanítványaitól, hogy kiszakadjanak korábbi életkörülményei közül. Jézus világossá teszi tanítványai előtt, hogy követőinek ugyanazt a sorsot kell vállalnia, mint amit ő vállalt. Jézus követése kategorikus, „aki nincs velem, ellenem van, és aki nem gyűjt velem az szétszór” (Mt 12,30). Ez a kijelentés nem Jézus ellenségeire, hanem tanítványaira vonatkozik. Különben nem érthető, hogy az evangéliumban ezzel ellentétes választ is találunk:”aki nincs ellenem, velem van”. Ez ugyanis, azokra vonatkozik, akik nem Jézus tanítványai, de nem is viselkednek ellenségesen sem vele, sem tanítványaival kapcsolatban. Problémát okoz, hogy nagyon nehéz megállapítani, hogy ki az aki valóban Jézushoz tartozik, sőt a kívülállók közül is nehéz megmondani, hogy kik Jézus ellenségei, és kik azok, akik toleránsak vele kapcsolatban, vagy esetleg a tágabb baráti köréhez tartoznak.