Az embert a bűn
elszakította élete végcéljától, Istentől. Az Ószövetségben az ember a bűnért
való áldozattal csak bűnösségét tudta beismerni, de bűne terhétől nem tudott
szabadulni. Jézus egyetlen áldozattal, engedelmességével szerezte vissza azt,
amit az ember elveszített engedetlensége által.
Giovanni Bellini festményét szemlélem az Adoremusz
hátoldalán. Az erős ember a földön vergődik, fegyvereit elejtette, kezével
mintha az elveszített szeme világát keresné. Eszembe jut a Korintusi levél egy
mondata: „Amikor gyönge vagyok, akkor vagyok igazán erős.” Szent Pál
megtapasztalta az emberi gyengeség mélységét, miközben találkozott a déli
verőfénynél is erősebb Világossággal. Jézust nézem a festményen, aki az
üldözöttekkel azonosítja magát. Békéje és örök élete erőt ad mindazoknak,
akiket üldöztek hitükért. A Boldogság vár rájuk is, mint Pálra, aki megbánta
bűneit, és a vértanúságig követte az égi jelet.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése