Ferenc pápa levele a páduai börtönlelkésznek: az életfogytiglan nem megoldás, hanem megoldandó probléma
Ferenc
pápa az USA egyik börtönében
Ferenc
pápa múlt héten kedden levelet adott át személyesen Marco Pozzo atyának, páduai
börtönlelkésznek a „Szűk távlatok” címmel, az életfogytiglani börtönbüntetésről
tartott konferencia kapcsán. Ez alkalomból Ferenc pápa a Szent Márta házban
fogadta a páduai „Due Palazzi” börtön lelkészét, aki fogvatartottak egy
csoportjával érkezett a rendkívüli találkozóra.
Őrizzétek
mindig a reménység lángját!
„Kedves
don Marco – szól a pápa közvetlen levele – közel vagyok hozzátok és imádkozom
értetek. Képzeletben a szemetekbe nézek, melyekben sok fáradságot, terhet és
csalódást látok, de egyúttal reménységet is. Arra bátorítalak benneteket, hogy
soha el ne fojtsátok ennek a reménységnek a fényét. Tartsátok meggyújtva
továbbra is azt, ez a kötelességetek és azoké is, akik felelősséget, a
megsegítés felelősségét viselik értetek. Ti fogvatartott emberek vagytok és a
főnévnek kell mindig a jelző fölött állni, hiszen az emberi méltóság mindig
megelőzi és meg is világosítja a fogvatartó mértéket. Bátor megfontolásokra
buzdítalak benneteket, melyek jelezzék az emberiesség útját, hogy az emberiség
túllépjen a páncélozott ajtókon, de a szíveket soha ne zárja el páncél a reménység
és bárki jobb jövője előtt.
Meg kell
nyílni a kiengesztelő igazságosság előtt
Szükség
van egy sürgős kulturális megtérésre – folytatja a pápa levele –, mely nem
nyugszik bele abba, hogy a büntetésé az utolsó szó az életben, de elveti a
büntető törvénykezés zsákutcáját és nem elégszik meg a kizárólagos büntető
igazságszolgáltatással. Meg kell nyílni a kiengesztelő igazságosság és a
visszailleszkedés konkrét távlata előtt, melyben az életfogytiglani
börtönbüntetés nem megoldás a problémákra, hanem maga is megoldandó probléma.
Ugyanis, ha a méltóságot véglegesen bebörtönzik, akkor nem marad többé hely a
társadalomban az újrakezdésre és hogy higgyünk a megbocsátás megújító erejében.
Istenben
van mindig hely az újrakezdés számára, hogy megvigasztalódjunk és hogy az
irgalom újra alkalmassá tegyen bennünket az életre és ere adom az áldásomat,
Francesco”.
Ferenc
pápa levelét hivatalosan szombaton tették közzé.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése