Évközi 3. hét péntek
Szent
Pál és a nyomában sok-sok keresztény tanító és igehirdető tapasztalata igazolja
a mai Evangélium szavait Isten országának titokzatos növekedéséről. A
keresztény tökéletesség nem a mi fáradozásunk eredménye, jóllehet anélkül semmi
sem lesz belőle. Törekednünk kell arra, hogy a lehető legjobb talajba hulljon
bennünk Isten igéje, s miután gyökeret vert, a legkedvezőbb feltételek mellett
növekedhessék; gondosan kell öntöznünk, kapálnunk, gyomlálnunk szívünk földjét
az elmélkedés, a jó elhatározások és rossz szokásaink leküzdése által – „a
növekedést azonban Isten adja”, s a termés mindenestül az ő kegyelmének
ajándéka, akkor és úgy, olyan mértékben, ahogy neki tetszik.
Isten
művének fejlődését, kibontakozását mi nem siettethetjük – hacsak nem azáltal,
hogy napról napra egyre jobban a Miatyánk lelkülete szerint imádkozunk és
élünk, kérve az Atyát, hogy tegye szentté az ő nevét, nyilvánítsa ki uralmát,
vigye végbe akaratát. Ugyanakkor bármilyen bűnt követünk is el, rosszra hajló
akaratunk nem tudja meghiúsítani Isten tervének beteljesedését – erre semmiféle
emberi erő vagy szellemi hatalom nem képes. A lázadó teremtmény itt-ott
keresztezheti Isten tervét, de ő mindent saját elhatározásának szolgálatába
állít, s akármit tesz is a bukott angyal vagy az általa rosszra csábított
ember, Isten azon keresztül is saját, örök döntését valósítja meg. Aki viszont
Isten országának beléje ültetett csíráját elfojtja magában, az a mennyei életet
elutasítva saját örök pusztulását, a kárhozatot választja.
Urunk Jézus, ne engedd, hogy azok közé
tartozzunk, akik elől – szívük érzéketlensége miatt – példabeszédeid elrejtik
Isten országát. Adj inkább figyelmes fület és szívet, hogy példabeszédeid
megszólítsanak, felrázzanak lelki tespedtségünkből, és feltárják előttünk Isten
országának titkait. Segíts, hogy az értelmi ismeret vasrácsán túl, a szeretet
megértésével ráismerjünk életünkben a Szentlélek csodálatos munkálkodására, s
készek legyünk együttműködni vele, hogy így a csírájában bennünk lévő Isten
országa, mely magában hordozza a teljességet, kibontakozhasson életünkben.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése