Évközi 6. hét szombat

Évközi 6. hét szombat                
Zsid 11, 1-7; Mk 9, 2-13
„Ekkor megszólalt Péter, és azt mondta Jézusnak: Mester, jó nekünk itt lennünk!”

Jézus nem volt hajlandó vita közben égi jelet művelni a zsidó farizeusok szeme láttára Dalmanutában, hogy ezzel a jellel néhány ellenséges érzelmű zsidó előkelőt maga mellé állítson. Szigorú szóval rendre utasította őket: „Miért kér jelet ez a nemzedék? Bizony mondom nektek: nem kap jelet ez a nemzedék. Aztán otthagyta őket” (Mk 8, 12-13) Lehetséges, hogy az apostolok tágra nyílt szemmel figyelték a vitát, és nem egészen értették, miért tagadta meg az Úr az előkelő urak kérését, amikor mindenkit nagylelkűen gyógyít. Aztán áthajózik övéivel a szemközti partra. Betszaidában azonnal karra ölti, a falun kívülre vezeti a vak embert, akinek gyógyulást kérnek az egyszerű emberek. Amikor kettesben maradtak, úgy gyógyítja meg a szemét, mint soha máskor: nyállal érinti a vak szemet, majd tudatosítja a vakban, hogy ez a gyógyulás még nem tökéletes. Olyan, mint a betszaidaiak és az egész zsidó társadalom Jézusba vetett hite. Elmosódott, elkent. Csak a második érintéstől tisztul ki a látása. A gyógyítás után Jézus kiviszi tanítványait a Tíz város környékére. Ott szeretné lemérni az apostolok hitének erejét. Kérdezi őket: „Kinek tartanak engem az emberek?”(Mk 8, 28) Másokat idéznek, de egy kicsit maguk is ott tarthatnak velük, amint valamelyik régi prófétával azonosítják. Egyedül Péter szól helyesen: „Te vagy a Krisztus”. (29) Jézus ezt a nyilatkozatot isteni kinyilatkoztatás rangjára emeli. „Hat nap múlva, pedig Jézus maga mellé vette Pétet, Jakabot és Jánost, őket külön fölvitte egy magas hegyre, és színében elváltozott előttük. A ruhái fényesek lettek és ragyogó fehérek, mint a hó, ahogy semmiféle festő a földön nem tudná megfehéríteni. Egyszerre megjelent nekik Illés Mózessel; Jézussal. Beszélgettek. Ekkor megszólalt Péter, és azt mondta Jézusnak: Mester, jó nekünk itt lennünk! Hadd csináljunk három sátrat. Neked egyet, Mózesnek egyet és Illésnek egyet. Nem is tudta, mit mond, mert teljesen meg voltak rettenve”. (Mk 9, 2-6) Mi tudjuk, mit jelent e két ószövetségi szent megjelenése? Jézust igazolják, aki ezt mondta a farizeusoknak: „Vizsgáljátok az Írásokat, hiszen azt gondoljátok, hogy azokban van örök élet számotokra. Éppen azok tesznek tanúságot rólam” (Jn 5, 39) Ők itt most az Ószövetség tanúságát hozzák a fő apostolok elé, mert nekik a teljes igazságot ismerniük kell személyesen is, hiszen egykor majd az utókor hite az ő tapasztalatukra épül Másik evangéliumból azt is, tudjuk, hogy Jézus szenvedéseiről beszélgettek, melyeket Jeruzsálemben kell majd elviselnie. (Lk 9, 31) „Erre felhő szállt alá, beborította őket, és a felhőből szózat hallatszott: Ez az én szeretett Fiam, őt hallgassátok!” (Mk 9, 7) A Jézus istenfiúsága melletti tanúság tökéletesen beteljesült. „Mire körülnéztek, már senki mást nem láttak a közelükben, csak Jézust egyedül” (8)