Szent Mátyás apostol

Szent Mátyás apostol   
ApCsel 1,15-17.20-26; Jn 15,9-17
„Mutasd meg a kettő közül az egyiket”

Jézus mennybemenetele után nagy családjának tagjai együtt imádkozva várták a megígért mennyei ajándékot, a Szentlelket. Jézus ugyanis azt ígérte nekik, hogy Ő majd eligazítja a tanítványokat azokban a súlyos megbízatásokban, amelyeket Jézustól kaptak. Gondoljuk meg tanácstalanságukat csak az egyik jézusi rendelkezéssel kapcsolatosan: „Menjetek el az egész világra, és hirdessétek az evangéliumot minden teremtménynek” (Mk 16,15) Mit töprenghettek azon, hogy mit jelent az egész világ? Mit ismerhettek ők belőle? Az a kevés is elég nagy földdarab, amit ők ismertek: pár ország a szomszédban, egy-kettő a rómaiak birodalmából, de majd a Szentlélek.., Ő mindent tud és eligazít. Péternek, a felelős vezetőnek eszébe jut, hogy Jézus eredetileg tizenkettőt választott ki, hogy menjenek tanítani, csodákat művelni Jézus nevében, tanúságot tenni istenségéről, megváltó haláláról és feltámadásáról. Ők pedig most csak tizenegyen vannak, mert Júdás elárulta Mesterüket „és eltávozott az őt megillető helyre” (25) Apostoli helye azonban üres, tanúságtétele és tanító tevékenysége pedig hiányzik majd, ha indulniuk kell. Ez az első tennivaló mégpedig sürgősen, mert akármikor leszállhat ránk a Szentlélek, tőle kap erőt mindegyikünk, aki készen áll ennek befogadására. Péter logikája tökéletes. De honnan veszünk bátorságot, hogy válasszunk valakit annak a helyére, akit a Mester választott ki? Mit is tett az Úr, amikor az apostolokat akarta kiválasztani? Egész éjszaka imádkozott az Atyához, hogy mutassa meg azt a tizenkettőt, akiket majd kiválaszt erre a tisztségre. Itt van tehát a példa számunkra: Imádkozni az Atyához, mutassa meg, ki a választottja? Jézust akkor már körülvette egy sereg ember, akik hallgatták, figyelték, akiket érdekelt a tanítás. Ezek közül választott az Atya. Mi is jelöljünk kettőt azok közül, akik Jézus kisebb tanítványai voltak. Tudnak mindent, csak a felszenteltség hiányzik belőlük. Azután jöjjön a buzgó könyörgés, legyen rajta Isten magabiztos keze. „Kijelöltek tehát kettőt, Józsefet, akit Barzabásnak, melléknevén Jusztusznak hívtak, és Mátyást. Majd így imádkoztak: Urunk, aki mindenkinek a szívét ismered, mutasd meg a kettő közül az egyiket, akit kiválasztottál, hogy átvegye ennek a szolgálatnak és apostoli hivatásnak a helyét, amelyet Júdás hűtlenül elhagyott és eltávozott az őt megillető helyre” (23-25) A felkészülés tehát megtörtént. Az első helyre jelöltnek volt három neve is. Ma így mondanánk: Neves ember. A másiknak egyszerűen csak egy. „Azután sorsot vetettek rájuk, és a sors Mátyásra esett, akit a tizenegy apostol közé soroltak. (26)  Isten kegyelme velük volt a jelölésnél is, de megmutatta, hogy kit akar apostolai közé sorolni. Hányszor megesik, hogy a közösség sorsát rá kell bízni valakire. Ilyenkor imádkozik-e a rendes, istenfélő ember? Különben honnan tudja, kit kell választania, ki való a tisztségre, amelytől netán milliók sorsa, jóléte függ. Saját gyermekeink közül sem okos dolog vaktában választani, ha fontos ügyet kell eldönteni. Legyen eleven a fohászunk: Mutasd meg, Uram, Te melyiket választottad?