Évközi 24. hét kedd

Évközi 24. hét kedd

Újra és újra hallani az igényt, hogy a Katolikus Egyház törölje el a kötelező papi cölibátust. Akik ezt követelik, gyakran hivatkoznak a mai Szentleckében is hallottakra, illetve a keleti egyházak erre alapozódó gyakorlatára. Néhány dolgot azonban érdemes tisztáznunk. Az egyszer nősültség feltétele soha nem jelentette azt, hogy a papok nősültek. Ez sem a keleti, sem nyugati kereszténységben nem volt gyakorlat, hanem csak az, hogy nős férfiakat pappá szenteltek, azonban már igen korai időkből kimutatható, hogy az új püspök vagy pap a szentelés után abbahagyta a házaséletet, és felesége özvegyi fátyolt öltött, illetve kolostorba vonult. (A keleti egyházaknak is az a gyakorlata, hogy püspökké csak nőtlen férfiakat szentelnek, holott Szent Pál leveléből közvetlenül ez sem következik!)

A másik: senkinek nincs joga elvitatni az Egyháztól azt a jogot, hogy eleve a szüzességet vállaló férfiak közül válassza ki papjait, úgy ítélve meg, hogy a cölibátus hozzátartozik a Krisztus-misztérium teljességének megjelenítéséhez. Ez nem a házasság és a házasélet leértékelése, hiszen a szexuális önmegtartóztatás és a házasság mélységesen összetartozik: a keresztény házasságra is szüzességgel kell készülni, nemcsak a cölibátusra, és a papi nőtlenség sem egyenlő az agglegénységgel, hanem Krisztussal eljegyzett, lelki atyaságot vállaló életforma. Katolikus hívőként tehát nem azok számát kellene gyarapítanunk, akik kritizálják a római rítusú papok életét s vitatják a papi cölibátus „korszerűségét”, hanem sokkal inkább azon kellene fáradoznunk, hogy hogyan segíthetünk papjainknak Krisztusért és az Egyházért vállalt életállapotukban örömmel kitartani.

Urunk Jézus, add, kérünk, kegyelmedet, hogy papjaink első szeretetükben megújulva mindhalálig hűségesen ragaszkodjanak Hozzád, mi pedig szavunkkal és életünkkel támogassuk őket szolgálatukban, elősegítve a papi élet tisztaságát.