Szent
Fausztínus pap és Jovíta diakónus
vértanúk
Traján császár uralkodásának utolsó éveiben a bresciai keresztény
gyülekezet tagjai közül buzgóságukkal messze kiemelkedtek az ifjú Fausztínus és
Jovíta. A jómódú és tekintélyes családból származott testvérpár fiatal kora
ellenére rettenthetetlen bátorsággal és ékesszólással hirdette a keresztény
tanokat. Nem csoda tehát, hogy Apollónius püspök sietett őket levitái közé
sorozni: Fausztínust áldozópappá, Jovítát pedig szerpappá szentelte. Ettől
kezdve a két testvér még nagyobb buzgósággal folytatta apostoli működését. De
éppen buzgóságukkal hamarosan magukra vonták a város pogány kormányzójának,
Italikusnak haragját; ugyanis törvénysértést látott az ősi istenek megvetésében
s ezért Fausztínust és Jovítát Traján utódjának, Hadrián császárnak
engedélyével elfogatta és tömlöcbe vettette. Öt nappal később maga Hadrián
császár is Bresciába érkezett és színe elé idézte a foglyokat. Fausztínus és
Jovíta azonban minden hízelgés és csábítás ellenére kitartott Krisztus mellett.
A császár felszólította őket, hogy áldozzanak a Napnak, mint legfőbb lénynek.
Azzal feleltek, hogy az égnek és földnek teremtője összehasonlíthatatlanul
nagyobb minden teremtménynél, tehát a napnál is; azután imádságba merültek s
kérésükre az Úr alaktalan szuroktömeggé változtatta az imént még fényesen
csillogó napbálványt.
Ugyanezt tették Szaturnus és Diána bálványképeivel is. Ekkor a türelmét
vesztett császár a cirkuszba vitette őket s ott először kiéheztetett
oroszlánokat, majd égő fáklyákkal ingerelt leopárdokat bocsáttatott rájuk. De
hiába; a kiéheztetett fenevadak megjuhászodott kutyák módjára simultak a
vértanúk lábaihoz. Mikor ellenben Italikus és egy pogány pap közelükbe jöttek,
azon nyomban darabokra szaggatták őket. A nép e csodálatos esemény láttán
zúgolódni kezdett és a foglyok szabadon bocsátását követelte. Italikus felesége
pedig, mikor látta, hogy a bálványok saját papjaikat sem tudjak megoltalmazni,
kereszténynek jelentette ki magát s példáját egy Kolocerus nevű főtiszt és
számos közrendű ember is követte.
A császár azonban még mindig nem akarta feladni a küzdelmet. Miután a
vadállatokkal nem boldogult, tűzzel akarta elemészteni a két bátor hitvallót.
De a poroszlók hiába szították még oly magasra a máglya lángját, Isten
csodálatos módon megoltalmazta bátor hitvallóit. Hadrián ekkor tömlöcbe
vettette Fausztínust és Jovítát és éhséggel próbálta hittagadásra bírni őket.
Ők azonban Isten kegyelméből könnyen tűrték az éhség gyötrelmeit.
Hadrián, mikor látta, hogy semmire sem megy a rettenthetetlen
bajnokokkal, legalább másokat akart elijeszteni példájuk követésétől. Ezért az
elfogott Kolocerussal együtt kezükön, lábukon nehéz bilincsekkel Milánóba
kísértette őket. Innét Kolocerust Aostába s azután ismét Milánóba vitette;
Fausztímust és Jovítát pedig Milánóból egyenesen Rómába kísértette és itt újabb
kínzásnak vetette őket alá. Útközben rengeteget kellett szenvedniük a
fáradtságtól, a nap hevétől és a sebeikre ülepedett vastag porrétegtől. Végre
hosszú bolyongás után ismét Bresciába vitték őket és itt a Kremona felé vezető
kapu előtt 121 február 15. lefejezték. A régi hagyomány háromezerre teszi
azoknak az embereknek a számát, akiket a két rendíthetetlen hitvalló példája
vezérelt Krisztushoz.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése