Ferenc pápa a római Pápai Maronita Kollégium közösségéhez: Ne csak gyakoroljátok, éljétek is a missziót!
A
maronita kollégium tagjai a pápánál
Szent
Maron szerzetesi életpéldájával
Ferenc
pápa a kollégium közösségéhez intézett beszédében a közelmúltban ünnepelt Szent
Maron szerzetesi életpéldájára emlékezetett, aki nem elégedett meg egy szerény
és mérsékelt élettel, hanem a világ szemében szegény életet választotta, amely
azonban drága az Úr szemében. A kollégiumnak ebben az ősi római „edzőtermében”
megszilárdíthatják az alapokat: mindenekelőtt a nélkülözhetetlen lelki
fegyelmet, mely az imádság és benső lelkiélet oszlopain nyugszik.
A Jézus
ajkáról elhangzó szavakat hirdessék és adják tovább a kezéből az Úr testét
A
Rómában kapott emberi, szellemi és lelki gazdagodás nem jutalom a diákok
számára, még kevésbé lehetőség a személyes karrierre, hanem az egy olyan kincs,
melyet az eparchiák, egyháztartományok hívei várnak tőlük. Ne csak gyakoroljátok,
hanem éljétek is a rátok bízott missziót, mindenféle számítgatás nélkül! –
kérte tőlük a Szentatya, majd arra is emlékeztette őket, hogy a mostani
szenvedéssel és veszélyekkel teli idők egyúttal reménységet is hordoznak. A
rájuk bízott nép a bizonytalanság miatt elvesztette a tájékozódási képességét
és bennük, a hozzájuk küldött pásztorokban keresnek vigasztalást. Várják
továbbá, hogy hirdessék nekik a Jézus ajkáról elhangzó szavakat és adják tovább
a kezéből az Úr testét. Végül arra kérte a pápa őket, hogy őrizzék a békét és a
testvériséget és hogy legyen gondjuk a fiatalokra, majd megáldva őket, a
libanoni Miasszonyunk oltalmába ajánlotta őket.
A
maronita egyház rövid története
A
maronita egyház egy libanoni székhelyű keleti katolikus egyház, mely az
Apostoli Szentszékkel teljes közösségben van. Nevét az 5. században élt, Szent
Maron remetéről kapta, aki Antiochiában élt. A maronita keresztényeket a
történelem során szinte mindig üldözték, először a Krisztus kettős természetét
valló khalkédoni dogmát elutasító egyházak részéről, majd az egyházszakadást
követően a keleti ortodox keresztények részéről. Az iszlám következetesen
üldözte a maronitákat, akár az egyiptomi mamelukok akár az ottománok részéről.
A
maroniták első antióchiai pátriárkája Szent Maron volt. Libabonon kívül
jelentős maronita közösségek élnek még a Közel-Kelet más részein is, például
Szíriában, Jordániában, Palesztinában és Cipruson. A XIX. század során nehéz
életkörülményeik miatt maroniták ezrei szóródtak szét a világban, így az Amerikai
Egyesült Államokban is. A maroniták aktív szerepet játszanak Libanon
irányításában. 1991 óta az ország alkotmánya rögzíti, hogy a köztársasági
elnöknek mindig maronitának kell lennie. 2016-os adatok szerint a hatmilliós
Libanon lakosságának 21 százaléka, 1 millió 260 ezer lélek maronita katolikus
keresztény.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése