A hiábavaló dolgokból térjetek meg az élő Istenhez!
2011.05.23. hétfő
Az Eucharisztia oltárszekrényeinkben is nagy kegyelmek forrása.
313-ban Nagy Konstantin császár milánó-i rendeletével az Egyháznak teljes körű jogot biztosított. Templomokat építtetett. Ezekben már méltóbban tudta fejezni mély hódolatát a hívek közössége. A szertartások is egyre több imádást, áhítatot fejeztek ki a föld eszközeivel az ég és föld Ura előtt. A szentmisék után a megmaradt Eucharisztiát falba rejtve, később az oltárra épített szekrénykébe helyezve imádták. Igen, imádták az Eukarisztiát, mert az Jézus Krisztus Teste és Vére a kenyér színében. Igazi imádás illeti Jézust az Eukarisztiában is, hiszen az Ő teste és vére az. A szentségimádás történhet szentmise előtt és után is, egyénileg és közösségen is. Itt nincs korlátozva Jézus jelenlétének ideje, mint a szívünkben a szentáldozás után. Közös imával és énekkel gyönyörűen fejezhetjük ki imádásunka „Imádlak nagy Istenség, Test s Vér, titkos mély Szentség Leborulva. Itt van Isten s emberség, Véghetetlen nagy Fölség Föláldozva.” (Ho 116,1Egyéni szentségimádáskor saját szavainkkal vagy imakönyvből vett megfogalmazásban mondjuk el hódolatunkat. Flui Szent Miklós svájci földműves munkája előtt naponta ment szentmisére, és utána rendszeresen imádta Jézust. Plébánosa megfigyelte: ajka nem mozgott, szeme azonban odatapadt az Eukarisztiára. Az Egyház papja odament hozzá: Maga meg mit csinál itt? Én semmit, volt a nem várt válasz. Csak nézem Őt, Ő meg néz engem. Értjük egymást és szeretjük nagyon. Ez a lényeg. Édesanyám kapott egyszer egy Örökimádás című könyvet édesapám legénykori barátjától, aki közben ferences atya lett. Én kisgyerekként megbámultam a vastag imagyűjteményt. Édesanyám rajongva szerette. Ami abban le volt írva, a szívében mind saját érzés és áhítat lett, akár a litánia után a templomban használta, akár otthon a vasárnapi beszélgetések és séták helyett a lugas árnyékában ülve, a dombtető felé fordulva imádkozott. Édesapám a bőséges gondolatvilágát és minden szépért, jóért lelkesedő érzelmeit és terveit tárta Urunk elé. Tizenöt évesen léptem be a mariánus ferences rendtartomány noviciátjába. A papi zsolozsmát minden nap közösen mondtuk a bucsuszentlászlói kolostorunk oratóriumában az Egyház anyanyelvén, latinul. Mondtuk lelkesen, azok helyett is, akiknek sosem jut eszébe, hogy Isten nemcsak tennivalókat osztott ki az embereknek, hanem Fiát odaadta, hogy a nap bármely szakában, bárhonnan odafordulhassunk értünk meghalt, és a katolikus templomokban most is titkosan, de valóságosan jelenlévő, étünk élő eukarisztikus Urunkhoz, jó testvérünkhöz. Szent Ferenc atyánk imája hozzánk nőtt minden közös ima előtt és után a templomban. „Imádunk téged, legszentebb Urunk, Jézus Krisztus, itt és a világon lévő minden templomodban, és áldunk téged, mert szent kereszted által megváltottad a világot”. Egy alkalommal a határban gyalogolva intette testvérét, hogy ha bármilyen messziről meglát egy templomtornyot, térdeljen le és mondja el ezt az imát. Ki tudja, a falu vagy város lakói belépnek-e Jézushoz a templomba? Éjszaka, amikor utoljára köszöntöm Uramat, áldását kérem és küldöm minden égtáj felé. Kevés templom Eukarisztiája felé fordulnak az emberek kegyelmet kérni! Hány súlyos beteg szenved egymagában; hány fáradt, ideges házaspár veszekszik: mi lesz velünk? Hány gyerek nem imádkozott aznap? Hányan várnak egy kedves, békülékeny szót elalvás előtt? Hányan kérik Jézus áldását egész napra?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése