Elmélkedés a Család évében CXXXI.

Elmélkedés a Család évében
II János Pál pápa apostoli buzdítása alapján
CXXXI.



A türelem el ne vesszék.



„Az első hónapban aztán eljutottak Izrael fiai az egész közösséggel együtt a Szín-pusztába és Kádesben telepedett meg a nép. Ott meghalt Mirjám, és ugyanott el is temették. Mivel pedig nem volt vize a népnek, egybegyűltek Mózes és Áron ellen, s pörölni kezdtek és azt mondták: Bárcsak elvesztünk volna akkor, amikor testvéreink, az Úr színe előtt! Miért hoztátok ki az Úr gyülekezetét ebbe a pusztába, hogy meghaljunk mi is, jószágaink is? Miért hoztatok fel minket Egyiptomból, és vezettetek erre a felette rossz helyre, amelyet bevetni nem lehet, amely nem terem sem fügét, sem szőlőt, sem gránátalmát, sőt még csak ivóvize sincsen? Erre Mózes és Áron otthagyták a közösséget és bementek a szövetség sátrába, s arcukkal a földre borultak, és megjelent nekik az Úr dicsősége. Az Úr így szólt Mózeshez: Vedd a botot s gyűjtsd egybe te, meg Áron bátyád, a népet, s szóljatok előttük a sziklának, s az vizet fog adni. Ha aztán így vizet fakasztottál a sziklából, ihat az egész közösség és jószága. Fogta tehát Mózes az Úr színe előtt levő b botot, amint parancsolta neki, s egybegyűjtötte a népet a szikla elé, s azt mondta nekik: Halljátok ti lázadók s hitetlenek! Fogunk-e tudni vizet fakasztani nektek ebből a sziklából? Ezzel felemelte Mózes a kezét, ráütött kétszer a bottal a sziklára, és bőséges víz fakadt úgy, hogy ihatott a nép és jószága. Azt mondta erre az Úr Mózesnek és Áronnak: Mivel nem hittetek nekem, s így nem bizonyítottatok engem szentnek Izrael fiai előtt, nem viszitek be a népet arra a földre, amelyet nekik adok. Ez a pörölés vize: ott pöröltek Izrael fiai az Úr ellen, s ő ott bizonyította be rajtuk szentségét”(Szám 20,1-13)