Elmélkedés a Család évében
II János Pál pápa apostoli buzdítása alapján
CXXXVII.
Áldás Izrael táborára.
„Mivel pedig Bálám látta, hogy úgy tetszik az Úrnak, hogy áldja meg Izraelt, el sem ment, mint ahogy azelőtt elment, hogy a jövendőt megkérdezze, hanem arcát a puszta felé fordította és felemelte szemét, mire meglátta Izraelt, amint sátraiban törzsei szerint táborozott. Ekkor leszállt rá Isten lelke, ő pedig elkezdte példázatát, s azt mondta: Szól Bálám, Beor fia, szól a bezárt szemű ember, szól, aki Isten beszédeit hallja, aki a Mindenható látomását látja, aki leborul, és akkor megnyílik a szeme: Mily szépek sátraid, Jákob, hajlékaid, ó Izrael! Mint az erdős völgyek, mint a folyóvíz menti jól öntözött kertek, mint a sátrak, melyeket az Úr állított fel, mint a vizek mentén a cédrusok. Ömlik a víz vedreiből, s vetése bőséges vizek közé kerül- Elveti az Úr Ágág miatt királyát, s elveszi a királyságát. Isten hozta ki őt Egyiptomból, olyan az ereje, mint az orrszarvúé. Megemészti ellenségeit, a nemzeteket, csontjaikat összezúzza és nyilakkal átlyuggatja. Ha lefekszik, alszik, mint a hímoroszlán, sőt mint a nőstényoroszlán, melyet senki sem mer fölkelteni. Aki áld téged, legyen áldott, aki átkoz, legyen átkozott.
Megharagudott ekkor Bálák Bálámra, és összecsapta kezét és azt mondta: Azért hívtalak, hogy átkozd meg ellenségeimet, s te éppen fordítva, immár háromszor megáldottad. Térj vissza lakóhelyedre. Eltökéltem ugyan, hogy felette megtisztellek téged, de az Úr megfosztott téged a tervezett megtiszteltetéstől. Azt felelte Bálám Báláknak: Nemde követeidnek, akiket hozzám küldtél, megmondtam: Ha teleadja nekem Bálák a házát arannyal s ezüsttel, akkor sem szeghetem meg az Úrnak, az én Istenemnek parancsát, hogy csak valami jót a magam szívéből mondjak, hanem amit majd az Úr mond, azt mondom”. (Szám 24,1-13)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése