Feltámadt Krisztus! Valóban feltámadt!
„Te vagy az egyetlen idegen Jeruzsálemben, aki nem
tudod, mi történt ott ezekben a napokban?”
Húsvét reggelén a hírek egymás után érkeznek: Jézus feltámadt. Az apostolok mondogatták: asszonybeszéd. Két kisebb tanítvány, akik Emmauszból származtak, dél tájban kiábrándultan indultak haza. A hazafelé vezető úton azonban nem tudtak másról beszélni, mint a Mesterről. „Miközben beszélgettek és tanakodtak, egyszer csak maga Jézus közeledett hozzájuk. De a szemüket akadályozta valami, hogy föl ne ismerjék. Megszólította őket: Miről beszélgettek egymással útközben? Ők szomorúan megálltak. Az egyik, akinek Kleofás volt a neve, azt felelte: Te vagy az egyetlen idegen Jeruzsálemben, aki nem tudod, mi történt ott ezekben a napokban? Ő megkérdezte: Micsoda? Azt felelték: A Názáreti Jézus esete, aki szóban és tettben hatalmas próféta volt Isten és az egész nép előtt. A főpapok és a főembereink azonban halálos ítéletre adták és megfeszítették őt. Pedig mi azt hittük, hogy ő fogja megváltani Izraelt. Azon felül ma már a harmadik napja, hogy ezek történtek”.(Lk 24,15-21) Jézus akkor közéjük állt, és végigvezette őket az ószövetségi kinyilatkoztatáson, amelyben Isten előre megmondta, miként kell az embereket megváltani. Kétezer éve Isten kiválasztja Ábrahámot. Fia fog születni, ígéri. Harminc-negyven évig kell várnia fia születésére. Felnőtt már, amikor apja parancsot kap Istentől: áldozd fel nekem Mória hegyén. Milyen nehéz feladat. A fiút, ha elégetem, hogy lesz a Messiás őse? Rárakja a fát a fiú vállára, mennek fel a hegyre. Apám, minden van, csak áldozati állat nincsen velünk. Majd a hegyen lesz, fiam. Ott megépítik az oltárt. El kell mondani Izsáknak a titkot. Fiam, most meg kell halnod, de Isten feltámaszt, te leszel az egyik ősapja a Messiásnak. Én kell, hogy feláldozzalak. Hidd el, nehéz szívvel teszem. Angyal kiált a magasból: Ne bántsd a fiút! Csak látni akarta Isten, megteszed-e? A Názáreti Jézus az Isten Fia volt. Sokat kellett rá várni, míg megszületett. A Mennyei Atya kétszer is szólt az égből: „Ez az én szeretett Fiam, Őt hallgassátok!” Közben rengeteg csodával igazolta magát. Isten Mória hegyén engedte halálra ítélni, rátették vállára a keresztet, és ő vitte tovább a Golgotára. Ott nem szólt az angyal, Jézusnak meg kellett halnia. Isten Atyja szenvedett, jobban, mint Ábrahám, de meg kellett tennie, fel kellett áldoznia Fiát, mert Ő az Istenember. Minden bűnért fel áldozza magát, amit tesz, végtelen érték. Harmadnapra, a beszélgetés hajnalára feltámadt, örökké élni fog, mindenek bírája lesz. A történelem során a bűnök folytatódnak, áldozata titokzatos módon folytatódik. Ezért változtatta át a bárányvacsorán a kenyeret és a bort saját testévé és vérévé, hogy szüntelenül az Isten atya elé emeljék a szentmise alkalmával. Újra kiengesztelődik, mert Fia az örökös áldozat. A tanítványok megérkeznek Emmauszba. Invitálják a kedvessé vált idegent. A vacsora asztalnál felnyílik a szemük, amikor kezébe veszi a kenyeret és a kelyhet, majd eltűnik, mert felismerték a második szentmisében. Itt állunk, elszegényedett, elárult, hitében meggyöngült magyarok a 2014. esztendő húsvétján. Isten elhagyott bennünket, mondják egyesek. Eljövünk Szent István király által kijelölt szent helyekre a katolikus templomokba ezen a húsvéton is. Ébredő öntudattal, Emmauszt akarva járni. El akarja magyaráztatni, hogy Jézus úgy támadt fel, hogy nem hal meg többé, élő kincsünk lett és az is maradt. Hosszan kellett várakoznunk erre az ébredésre, hogy Jézust idézve el tudjuk magyarázni testvéreinknek, hogy egyetlen hatékony áldozat van, az Isten Fiáé, Jézus Krisztusé, aki az idei húsvét oktáváján új Emmauszra várja az egész nemzetet.
Húsvét reggelén a hírek egymás után érkeznek: Jézus feltámadt. Az apostolok mondogatták: asszonybeszéd. Két kisebb tanítvány, akik Emmauszból származtak, dél tájban kiábrándultan indultak haza. A hazafelé vezető úton azonban nem tudtak másról beszélni, mint a Mesterről. „Miközben beszélgettek és tanakodtak, egyszer csak maga Jézus közeledett hozzájuk. De a szemüket akadályozta valami, hogy föl ne ismerjék. Megszólította őket: Miről beszélgettek egymással útközben? Ők szomorúan megálltak. Az egyik, akinek Kleofás volt a neve, azt felelte: Te vagy az egyetlen idegen Jeruzsálemben, aki nem tudod, mi történt ott ezekben a napokban? Ő megkérdezte: Micsoda? Azt felelték: A Názáreti Jézus esete, aki szóban és tettben hatalmas próféta volt Isten és az egész nép előtt. A főpapok és a főembereink azonban halálos ítéletre adták és megfeszítették őt. Pedig mi azt hittük, hogy ő fogja megváltani Izraelt. Azon felül ma már a harmadik napja, hogy ezek történtek”.(Lk 24,15-21) Jézus akkor közéjük állt, és végigvezette őket az ószövetségi kinyilatkoztatáson, amelyben Isten előre megmondta, miként kell az embereket megváltani. Kétezer éve Isten kiválasztja Ábrahámot. Fia fog születni, ígéri. Harminc-negyven évig kell várnia fia születésére. Felnőtt már, amikor apja parancsot kap Istentől: áldozd fel nekem Mória hegyén. Milyen nehéz feladat. A fiút, ha elégetem, hogy lesz a Messiás őse? Rárakja a fát a fiú vállára, mennek fel a hegyre. Apám, minden van, csak áldozati állat nincsen velünk. Majd a hegyen lesz, fiam. Ott megépítik az oltárt. El kell mondani Izsáknak a titkot. Fiam, most meg kell halnod, de Isten feltámaszt, te leszel az egyik ősapja a Messiásnak. Én kell, hogy feláldozzalak. Hidd el, nehéz szívvel teszem. Angyal kiált a magasból: Ne bántsd a fiút! Csak látni akarta Isten, megteszed-e? A Názáreti Jézus az Isten Fia volt. Sokat kellett rá várni, míg megszületett. A Mennyei Atya kétszer is szólt az égből: „Ez az én szeretett Fiam, Őt hallgassátok!” Közben rengeteg csodával igazolta magát. Isten Mória hegyén engedte halálra ítélni, rátették vállára a keresztet, és ő vitte tovább a Golgotára. Ott nem szólt az angyal, Jézusnak meg kellett halnia. Isten Atyja szenvedett, jobban, mint Ábrahám, de meg kellett tennie, fel kellett áldoznia Fiát, mert Ő az Istenember. Minden bűnért fel áldozza magát, amit tesz, végtelen érték. Harmadnapra, a beszélgetés hajnalára feltámadt, örökké élni fog, mindenek bírája lesz. A történelem során a bűnök folytatódnak, áldozata titokzatos módon folytatódik. Ezért változtatta át a bárányvacsorán a kenyeret és a bort saját testévé és vérévé, hogy szüntelenül az Isten atya elé emeljék a szentmise alkalmával. Újra kiengesztelődik, mert Fia az örökös áldozat. A tanítványok megérkeznek Emmauszba. Invitálják a kedvessé vált idegent. A vacsora asztalnál felnyílik a szemük, amikor kezébe veszi a kenyeret és a kelyhet, majd eltűnik, mert felismerték a második szentmisében. Itt állunk, elszegényedett, elárult, hitében meggyöngült magyarok a 2014. esztendő húsvétján. Isten elhagyott bennünket, mondják egyesek. Eljövünk Szent István király által kijelölt szent helyekre a katolikus templomokba ezen a húsvéton is. Ébredő öntudattal, Emmauszt akarva járni. El akarja magyaráztatni, hogy Jézus úgy támadt fel, hogy nem hal meg többé, élő kincsünk lett és az is maradt. Hosszan kellett várakoznunk erre az ébredésre, hogy Jézust idézve el tudjuk magyarázni testvéreinknek, hogy egyetlen hatékony áldozat van, az Isten Fiáé, Jézus Krisztusé, aki az idei húsvét oktáváján új Emmauszra várja az egész nemzetet.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése