Jézus halála és feltámadása visszaállította a
teremtés megbontott rendjét.
Szent Pál apostol gyönyörű himnuszt zeng Jézusról, aki felveendő emberi természetével a jövendő teremtés mintaoka lesz. Emberi lelke a szellemi létezőké, angyaloké és emberlelkeké, teste pedig az anyagvilágé. Az élettelen anyagon, a növényeken, állatokon át az emberi testig.„Örömmel adjatok hálát az Atyának, aki méltókká tett titeket arra, hogy nektek is részetek legyen a szentekkel a világosságban. Kiragadott minket a sötétség hatalmából, s áthelyezett szeretett Fiának országába. Benne van a mi megváltásunk, a bűnök bocsánata. Ő a láthatatlan Isten képmása, és minden teremtmény elsőszülöttje, mert benne teremtetett minden az égben és a földön, a láthatók és a láthatatlanok, a trónusok és uralmak, a fejedelemségek és hatalmasságok. Minden őáltala és őérte teremtetett. Ő előbb van mindennél, és minden benne áll fenn. Ő a testnek, az egyháznak a feje; ő a kezdet, az elsőszülött a halottak közül, hogy az övé legyen az elsőség mindenben. Mert úgy tetszett az Atyának, hogy benne lakjon az egész teljesség, és hogy általa engeszteljen ki magával mindent, ami a földön és a mennyben van, azáltal, hogy békességet szerzett keresztjének vérével.” A szentek akkor a keresztények voltak, most a liturgia az Isten szent népének mond minket. A mennyországban élők közvetlenül látják Isten titkait, Ebben a csodálatos tényben szeretnénk boldogító világosságot nyerni mi is, amiről beszélünk, „Ő a láthatatlan Isten képmása”. Tudjuk régről, hogy a második Személy tulajdonképpen az Atya önismerete, tökéletes képmása. Ő lesz a teremtmények mintaoka. Az Atya eleve elhatározta, hogy teremt egy másfajta világot, amit nemcsak szereti, hanem fenntartja, gondoskodik róla, isteni természete mellé az isteni rend közelébe emeli, a második Személy fősége alatt hozzákapcsolva az istenséghez. A teremtmények meghatározott rendjében az élettelen anyagtól az angyalok világáig az ember lesz az, aki anyag, meg szellem. A Fiú az emberi természetet veszi fel, így mindkét világ, az anyagi és a szellemi együtt részesül a felemelésben. Isten tehát nem a teremtés végén, hanem mindenek előtt döntött így nem Ádámról mintázta Jézus Krisztust, hanem fordítva: „Ő előbb van mindennél”, még ha ez az előbb-lét csak Isten terveiben él . a tényleges megvalósulás pedig így fogalmazódik meg: „Minden őáltala és őérette teremtetett.” „Ő a testnek, az egyháznak a feje”: Isten eredeti terve szerint Ő csupán fej, befejezés, a teremtés nagy művének valós megkoronázása, beteljesülés, aki majd nemcsak önmagában jeleníti meg az egész teremtett világot, hanem ténylegesen fel is visz minden teremtményt, az anyagot is az örök boldogságba, ott „átadja az uralmat az Istennek és Atyának” (1Kor 15,24). Ez volt Isten eredeti, gyönyörű terve, amely már a földön is boldog életet jelentett volna. Már itt minden ember megkapta volna a megszentelő kegyelmet, azt az elvet, ajándékot, amelytől Isten gyermeke, a mennyország örököse lesz az ember. Mentesült volna minden ember a szenvedésektől és a haláltól is. Az Isten által kijelölt életfolyam végén mindenki testével és lelkével vitetett volna fel halál nélkül a mennybe. Ha nem jött volna közbe a bűn. Mivel azonban az ember vétkezett, minden kiváltságát elvesztette. IIyen körülmények között elküldi-e Isten a Fiát a földre, hogy ténylegesen felvegye az emberi természetet? Úgy tetszett az Atyának, hogy benne lakjon az egész teljesség, és hogy általa engeszteljen ki magával mindent, ami a földön és a mennyben van, azáltal, hogy békességet szerzett keresztjének vérével.” Isten nem vonja vissza az eredeti tervet, hogy Fia megtestesül, beteljesíti az Atya végtelen jóságát, szeretetét az ember iránt, összekapcsolja a két természetet annak ellenére, hogy az ember az egész történelem folyamán rengeteg bűnnel bántja a mennyei Atyát. A Fiú küldetése nemcsak a beteljesítésben nyilvánul meg, át kell vállalnia embertestvérei sorsát, az Istentől való eltaszítottságot, a munkát, a szenvedést és a halált. A megváltás lett a feladata. Hányan gondolnak az első isteni tervre, amikor a bűnbeesés után a magába roskadt és bűnét sirató ősszülőknek Isten szól: Ellenségeskedést vetek közéd és az asszony közé, ivadékod és az ő ivadéka közé: ő széttiporja fejedet, te pedig a sarkát mardosod.” (Ter 3,15) Itt nem Éváról van szó, hanem az Asszonyról, aki megszüli az Isten Fiát emberi természetben, így győzi le a sátánt, új küldetést vállalva, az Emberfiát fölemeli a földről a keresztfára, ahogy fölemelte Mózes a pusztában a kígyót. (Jn 3,14) „Benne van a mi megváltásunk, a bűnök bocsánata”. Ez a megváltói halál „kiragadott minket a sötétség hatalmából s áthelyezett szeretett Fiának országába”. Jézus iszonyú szenvedésének a gyümölcse, amire nem szívesen emlékeznek az emberek, mert akkor rá kellene döbbenniük, mennyi szenvedés árán váltott meg bennünket. Sokan ódzkodnak a Mel Gibson által rendezett Passio megtekintésétől: ne kelljen látni a borzalmas igazságot. Mintha a sötétség hatalma ülne most is sok ember lelkén, nem hallva, az Úr szavait, amelyeket az emmauszi tanítványoknak mondott: „Ó, ti oktalanok és késedelmes szívűek arra, hogy elhiggyétek mindazt, amit a próféták mondtak! Hát nem ezeket kellett elszenvednie a Krisztusnak, hogy bemehessen dicsőségébe? És kezdve Mózesen és valamennyi prófétán, mindent megmagyarázott nekik, ami az Írásokban róla szólt.” (Lk 24, 25-27) Az ördög becsapta Évát, eltorzította hazugságaival az Isten mély igazságait, szeretetét. Jézus egész tanítói működése a végtelenül szerető Atyáról szólt, aki még egyszülött Fiát is odaadta a világért, hogy az ember ismét Isten szeretett gyermeke lehessen, felismerje önmagában Atyja vonásait, és próbáljon ő is a szeretet hősévé lenni. „Nagyobb szeretete senkinek sincs annál, mint ha valaki életét adja barátaiért.(Jn 15, 13)
„Rendelkezéseivel az adóslevelet, mely vádolt minket és ellenünk szólt, eltörölte,eltette az útból, és a keresztre szegezte"(Kol 2, 14)
Az engedetlenség volt az első bűn lényege és a maradt ma is. Jézus a legtisztább engedelmesség példaképe volt:az Atya küldte őt a földre, jött engedelmesen.Szent Pál fogalmazza meg remekül:"Ugyanazt az érzést ápoljátok magatokban,amely Krisztus Jézusban is megvolt,aki isteni mivoltában nem tartotta Istennel való egyenlőségét olyan dolognak, amelyhez mint zsákmányhoz ragaszkodnia kell, hanem kiüresítette önmagát, szolgai alakot vett fel, és hasonló lett az emberekhez, külsejét tekintve úgy jelent meg, mint egy ember. Megalázta magát,engedelmes lett a halálig, mégpedig a kereszthalálig. Ezért Isten felmagasztalta őt, és olyan nevet adott neki, amely minden más név fölött van, hogy Jézus nevére hajoljon meg minden térd az égben, a földön és az alvilágban.”(Fil 2, 5-10) és ezzel helyre állt benne a rend. És mibennünk? És a többi emberben?
Szent Pál apostol gyönyörű himnuszt zeng Jézusról, aki felveendő emberi természetével a jövendő teremtés mintaoka lesz. Emberi lelke a szellemi létezőké, angyaloké és emberlelkeké, teste pedig az anyagvilágé. Az élettelen anyagon, a növényeken, állatokon át az emberi testig.„Örömmel adjatok hálát az Atyának, aki méltókká tett titeket arra, hogy nektek is részetek legyen a szentekkel a világosságban. Kiragadott minket a sötétség hatalmából, s áthelyezett szeretett Fiának országába. Benne van a mi megváltásunk, a bűnök bocsánata. Ő a láthatatlan Isten képmása, és minden teremtmény elsőszülöttje, mert benne teremtetett minden az égben és a földön, a láthatók és a láthatatlanok, a trónusok és uralmak, a fejedelemségek és hatalmasságok. Minden őáltala és őérte teremtetett. Ő előbb van mindennél, és minden benne áll fenn. Ő a testnek, az egyháznak a feje; ő a kezdet, az elsőszülött a halottak közül, hogy az övé legyen az elsőség mindenben. Mert úgy tetszett az Atyának, hogy benne lakjon az egész teljesség, és hogy általa engeszteljen ki magával mindent, ami a földön és a mennyben van, azáltal, hogy békességet szerzett keresztjének vérével.” A szentek akkor a keresztények voltak, most a liturgia az Isten szent népének mond minket. A mennyországban élők közvetlenül látják Isten titkait, Ebben a csodálatos tényben szeretnénk boldogító világosságot nyerni mi is, amiről beszélünk, „Ő a láthatatlan Isten képmása”. Tudjuk régről, hogy a második Személy tulajdonképpen az Atya önismerete, tökéletes képmása. Ő lesz a teremtmények mintaoka. Az Atya eleve elhatározta, hogy teremt egy másfajta világot, amit nemcsak szereti, hanem fenntartja, gondoskodik róla, isteni természete mellé az isteni rend közelébe emeli, a második Személy fősége alatt hozzákapcsolva az istenséghez. A teremtmények meghatározott rendjében az élettelen anyagtól az angyalok világáig az ember lesz az, aki anyag, meg szellem. A Fiú az emberi természetet veszi fel, így mindkét világ, az anyagi és a szellemi együtt részesül a felemelésben. Isten tehát nem a teremtés végén, hanem mindenek előtt döntött így nem Ádámról mintázta Jézus Krisztust, hanem fordítva: „Ő előbb van mindennél”, még ha ez az előbb-lét csak Isten terveiben él . a tényleges megvalósulás pedig így fogalmazódik meg: „Minden őáltala és őérette teremtetett.” „Ő a testnek, az egyháznak a feje”: Isten eredeti terve szerint Ő csupán fej, befejezés, a teremtés nagy művének valós megkoronázása, beteljesülés, aki majd nemcsak önmagában jeleníti meg az egész teremtett világot, hanem ténylegesen fel is visz minden teremtményt, az anyagot is az örök boldogságba, ott „átadja az uralmat az Istennek és Atyának” (1Kor 15,24). Ez volt Isten eredeti, gyönyörű terve, amely már a földön is boldog életet jelentett volna. Már itt minden ember megkapta volna a megszentelő kegyelmet, azt az elvet, ajándékot, amelytől Isten gyermeke, a mennyország örököse lesz az ember. Mentesült volna minden ember a szenvedésektől és a haláltól is. Az Isten által kijelölt életfolyam végén mindenki testével és lelkével vitetett volna fel halál nélkül a mennybe. Ha nem jött volna közbe a bűn. Mivel azonban az ember vétkezett, minden kiváltságát elvesztette. IIyen körülmények között elküldi-e Isten a Fiát a földre, hogy ténylegesen felvegye az emberi természetet? Úgy tetszett az Atyának, hogy benne lakjon az egész teljesség, és hogy általa engeszteljen ki magával mindent, ami a földön és a mennyben van, azáltal, hogy békességet szerzett keresztjének vérével.” Isten nem vonja vissza az eredeti tervet, hogy Fia megtestesül, beteljesíti az Atya végtelen jóságát, szeretetét az ember iránt, összekapcsolja a két természetet annak ellenére, hogy az ember az egész történelem folyamán rengeteg bűnnel bántja a mennyei Atyát. A Fiú küldetése nemcsak a beteljesítésben nyilvánul meg, át kell vállalnia embertestvérei sorsát, az Istentől való eltaszítottságot, a munkát, a szenvedést és a halált. A megváltás lett a feladata. Hányan gondolnak az első isteni tervre, amikor a bűnbeesés után a magába roskadt és bűnét sirató ősszülőknek Isten szól: Ellenségeskedést vetek közéd és az asszony közé, ivadékod és az ő ivadéka közé: ő széttiporja fejedet, te pedig a sarkát mardosod.” (Ter 3,15) Itt nem Éváról van szó, hanem az Asszonyról, aki megszüli az Isten Fiát emberi természetben, így győzi le a sátánt, új küldetést vállalva, az Emberfiát fölemeli a földről a keresztfára, ahogy fölemelte Mózes a pusztában a kígyót. (Jn 3,14) „Benne van a mi megváltásunk, a bűnök bocsánata”. Ez a megváltói halál „kiragadott minket a sötétség hatalmából s áthelyezett szeretett Fiának országába”. Jézus iszonyú szenvedésének a gyümölcse, amire nem szívesen emlékeznek az emberek, mert akkor rá kellene döbbenniük, mennyi szenvedés árán váltott meg bennünket. Sokan ódzkodnak a Mel Gibson által rendezett Passio megtekintésétől: ne kelljen látni a borzalmas igazságot. Mintha a sötétség hatalma ülne most is sok ember lelkén, nem hallva, az Úr szavait, amelyeket az emmauszi tanítványoknak mondott: „Ó, ti oktalanok és késedelmes szívűek arra, hogy elhiggyétek mindazt, amit a próféták mondtak! Hát nem ezeket kellett elszenvednie a Krisztusnak, hogy bemehessen dicsőségébe? És kezdve Mózesen és valamennyi prófétán, mindent megmagyarázott nekik, ami az Írásokban róla szólt.” (Lk 24, 25-27) Az ördög becsapta Évát, eltorzította hazugságaival az Isten mély igazságait, szeretetét. Jézus egész tanítói működése a végtelenül szerető Atyáról szólt, aki még egyszülött Fiát is odaadta a világért, hogy az ember ismét Isten szeretett gyermeke lehessen, felismerje önmagában Atyja vonásait, és próbáljon ő is a szeretet hősévé lenni. „Nagyobb szeretete senkinek sincs annál, mint ha valaki életét adja barátaiért.(Jn 15, 13)
„Rendelkezéseivel az adóslevelet, mely vádolt minket és ellenünk szólt, eltörölte,eltette az útból, és a keresztre szegezte"(Kol 2, 14)
Az engedetlenség volt az első bűn lényege és a maradt ma is. Jézus a legtisztább engedelmesség példaképe volt:az Atya küldte őt a földre, jött engedelmesen.Szent Pál fogalmazza meg remekül:"Ugyanazt az érzést ápoljátok magatokban,amely Krisztus Jézusban is megvolt,aki isteni mivoltában nem tartotta Istennel való egyenlőségét olyan dolognak, amelyhez mint zsákmányhoz ragaszkodnia kell, hanem kiüresítette önmagát, szolgai alakot vett fel, és hasonló lett az emberekhez, külsejét tekintve úgy jelent meg, mint egy ember. Megalázta magát,engedelmes lett a halálig, mégpedig a kereszthalálig. Ezért Isten felmagasztalta őt, és olyan nevet adott neki, amely minden más név fölött van, hogy Jézus nevére hajoljon meg minden térd az égben, a földön és az alvilágban.”(Fil 2, 5-10) és ezzel helyre állt benne a rend. És mibennünk? És a többi emberben?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése