Évközi 1. hét csütörtökje

Évközi 1. hét csütörtökje

„Ma, amikor meghalljátok az ő szavát, meg ne keményítsétek szíveteket”

Igen fontos figyelmeztetést üzen nekünk is, nemcsak a zsidóknak, ez a mai szentlecke részlet: „Ezért, amint a Szentlélek mondja: Ma, amikor meghalljátok az ő szavát, meg ne keményítsétek szíveteket, mint a megkeseredésben, a kísértés napján a pusztában, ahol atyáitok megkísértettek engem a próbatételben, noha látták cselekedeteimet negyven éven át!” (Zsolt 95,8-10); (Zsid 3,8-10) a papi zsolozsmában naponta imádkoztatja velünk az Egyház a 95. zsoltárt. Ezzel kell kezdenünk a napi zsolozsmát. Ez az imádságra hívás zsoltára. A hűséges imádkozó közösséget figyelmezteti most is a Szentlélek, mint ahogy tette az Ószövetség idején a templomban összegyűlt zsidókkal. Könnyű volt abban az ünnepélyes környezetben, vagy most a zsolozsmában áhítattal fordulni Istenhez, de az Úr a munkás vagy akár a családi életben próbára teszi lelkületünket, és akkor válik el, Isten dicsőségére türelmesek maradunk-e hozzá akkor is. A levél írója arra kér bennünket, ne lázadozzunk a próbatételekben, mint Mózes idejében tették Izrael fiai. Idézzük csak fel a régi történetet! Isten megszánta a fáraó birodalmában nyüglődő zsidókat. Mózest küldte kiszabadításukra. Tíz kemény csapást mért a berzenkedő fáraóra és országára, míg végül belátta, hogy az igaz Istennel szemben nem érvényesülhet emberi hatalom. Majd megbánva elgyengülését, egész hadseregével a menekülők nyomába eredt. A Vörös-tenger partján érte őket utol. Volt foglyai reszkettek félelmükben. Isten azonban utat nyitott nekik a fallá merevített víz folyosón, az utánuk vágtató hadsereget pedig elárasztotta a tengerrel. A zsidók mindezt látták. Boldogok voltak. Aztán vándorolniuk kellett a sivatagban. A magukkal vitt élelem elfogyott. Lázadozni kezdtek Isten ellen. Attól a naptól kezdve az Úr reggelente mannát hullatott bőségesen kenyér gyanánt, esténként pedig fürjhöz hasonló eleven madarakat terelt a magasból a táborra, hogy naponta jóllakjanak kenyérrel és friss hússal. A vándorlás következő pihenőhelyén azonban újabb probléma akadt. Nem volt ivóvíz. Isten persze jól tudta ezt előre. Most is készen állt a segítséggel, de eddigi jótéteményei után ki akarta próbálni népe bizalmát. A kísérlet –sajnos-, igen rosszul sikerült. A szomjas nép egyre dühödtebben perelt, követelőzött, zúgolódott és fel is lázadt Mózes ellen. Kis híja volt, hogy megkövezzék. Mózest akkor odaküldte Isten a Hóreb sziklához, hogy koppantsa meg a botjával. Bőséges víz fakadt, ihatott az óriási néptömeg és állataik is, de a hely ettől kezdve a Perlekedés nevet viseli. (Kiv 17,1-7) a történetet pedig később belefoglalták a 95. zsoltárba ezzel a figyelmeztetéssel, amelyet fentebb olvashattunk: Isten próbára teszi szeretteit, és akkor válik el, kiben milyen mély a hit és erős a szeretet. Minket, magyar gyermekeit ezer éven át védett itt a Kárpát medencében. Sokszor megpróbált bennünket, különösen a tatár- és a törökvészben, majd a XX. században a nagyhatalmak eladtak bennünket ötven évre egy isten nélküli ideológiának. Népünk egy része sajnos, már lázadozva sem emlegeti Istenünket, pedig ez a helyzet is próbatétel.