Remény a bibliában 2.

Remény a bibliában

 
A remény Szent Pál leveleiben

Az Egyház reménye, vagyis Jézus Krisztus visszajövetelének bizakodó várása Szent Pál tanításában is fontos pont. Ő is, mint minden tanítvány, nemcsak hisz ebben, de megtalálja azokat az elemeket is, amelyek egyéniségéből fakadnak, és gazdagítják a közös reményt. Nála jelentkezik az emberi test igénye, hogy részesülni akar, részesülnie kell porladása után a feltámadást követően a Krisztus-látásban: „De nemcsak azok, hanem mi is, akik magunkban hordjuk a Lélek zsengéit: mi magunk is sóhajtozunk bensőnkben, s várjuk a fogadott fiúságot, testünk megváltását”.(Róm 8,23) Ez azok számára is fontos remény, akik a világ vége idején élnek. Nem tudjuk, de valószínű, hogy azok halála nem jár a test elporladásával, hanem a lényeg megtörténik: a lélek kilép a testből, a test átalakul, az örök életre alkalmassá válik: „Íme, titkot mondok nektek: Nem fogunk ugyan mindnyájan meghalni, de mindnyájan el fogunk változni: hirtelen, egy szempillantás alatt, a végső harsonaszóra, mert megszólal a harsona, és a halottak feltámadnak romolhatatlanságban, mi pedig elváltozunk. Mert ennek a romlandó testnek romolhatatlanságba kell öltöznie”. (1Kor 15,51-53) így minden ember feltámadva látja reménye beteljesedését. A test feltámadása tehát nagy remény! Ebben hinnie kell minden kereszténynek: „Testvérek, nem akarunk titeket tudatlanságban hagyni azokról, akik elhunytak, hogy ne bánkódjatok, mint a többiek, akiknek nincs reménységük”. (1Tessz 4,13) „Ha csak ebben az életben reménykedünk, nyomorultabbak minden másembernél”. (1Kor 15,19) a feltámadt embernek a teste is részesül abban a dicsőségben, amelyet földi életében teste-lelke együtt érdemelt ki jótetteivel: „Ő majd megfizet mindenkinek tettei szerint: örök élettel azoknak, akik a jó cselekedetben való kitartásukkal dicsőséget, tisztességet és halhatatlanságot keresnek”. (Róm 2,6-7) Ebben minden keresztény biztos lehet: „hiszen tudjátok, hogy az Úrtól megkapjátok jutalmul az örökséget!”. (Kol 3,24) a remény néha hosszú megpróbáltatásnak van kitéve, mint Ábrahámé. Ő hatvan évesen kapta az ígéretet, hogy fia születik. Száz éves volt a beteljesülés idején. „Ő reménységgel hitt a remény ellenére, így sok nemzet atyja lett, amint megmondatott neki… és nem gyengült meg a hitben, holott már majdnem százesztendős volt”. (Róm 4,18-19) Isten hűsége szavatolja reményünket: „Aki hív titeket, hűséges, tehát meg is valósítja”. (1Tessz 5,24) De Ő teszi hűségessé az embert is (vö. Róm 8,28-30) Pál nagyszerű példát lát reménységünk számára abban, hogy Isten Jézus Krisztussal kapcsolatos ószövetségi ígéretei beteljesültek: „Mert ahány ígérete csak van Istennek, mind „igen” lett őbenne”. (2Kor 1,20) Remélt túlvilági dicsőségünk már jelen van odaát: „Mert Isten, aki azt mondta: A sötétségből világosság ragyogjon fel, maga támasztott világosságot szívünkben, hogy felragyogjon Isten dicsőségének ismerete Jézus Krisztus arcán”. (2Kor 4,6)