Remény a bibliában 3.

Remény a bibliában
A jövő reménye.

Izrael reménye az élet sokféle adományára vonatkozott. Prófétái jövendöléseiből számukra az csendült ki elemi erővel, hogy Jahveh gondját viseli Izraelnek. Megadja majd azt a békét, amelyet ellenséges szomszédi miatt nem birtokolhatott, s amelytől megfosztották a távolabbi nagyhatalmak, elsősorban Asszíria és Babilon, és lehetséges ellensége Egyiptom is. Mivel Isten megígérte Dávidnak, hogy trónja unokái által örökösen megmarad, lassan úgy érezték, hogy ez a dávidi ország valami kitágult keretű ismétlődése lesz Dávid történelmi királyságának. Ez a remény földies színezetű: „Felüdítem a papok lelkét kövér falatokkal, és népem jóllakik javaimmal”. (Jer, 31,14) a sok szenvedés után a fogság megalázottsága és elnyomása helyett új, szabad világot remélnek: „Azon a napon meghallgatom az eget, az pedig meghallgatja a földet, s a föld meghallgatja a gabonát, a bort és az olajat, azok pedig meghallgatják Jezreélt. S én elültetem magamnak az országba, és irgalmazok annak, aki ’Nincs irgalom’ volt. És azt mondom ’Nem az én népem’ -nek: ’Népem vagy te’, s ő azt mondja: ’Istenem vagy te’”. (Oz 2,23-26) Izajás hasonló szép prófétai képet fest a jövendő természetes boldogságáról: „Végül kiárad ránk a lélek a magasból, és a sivatag gyümölcsöskertté válik, a gyümölcsöskert pedig erdőnek számít. Jog lakik majd a sivatagban, és igazság honol a gyümölcsöskertben. Az igazság műve béke lesz, az igazság eredménye pedig nyugalom és biztonság örökre. Népem békés otthonban lakik, biztonságos hajlékokban és gondtalan nyugalomban”.(Iz 32,15-18) Ezekből a prófétai megnyilatkozásokból markánsan kitűnik, hogy ők is csak a földi boldogság reményéig jutottak el. Talán innen ered Hiszkija király rémülete is az élete végét bejelentő prófétai szóra: „Napjaim közepén kell elmennem az alvilág kapuiba, megfosztva hátralévő éveimtől! Azt mondtam: Nem látom az Urat az élők földjén, nem látok többé embert a világ lakói között.” (Iz 38,10-11)  Istentől remegve kéri a földi boldog lét folytatását: „Uram, benned remél a szívem, hadd éljen a lelkem, gyógyíts meg, és éltess engem’” (Iz 38,16) A próféták írásaiból az is kitűnik, hogy vágyakozva kérik, Isten ismerete töltse el az embereket: „Nem ártanak és nem pusztítanak sehol szent hegyemen, mert tele lesz a föld az Úr ismeretével, mint ahogy a vizek betöltik a tengert. Ez történik majd azon a napon: Jessze sarja a népek zászlajaként áll, őt keresik a nemzetek, és lakóhelye dicsőséges lesz”. (Iz 11,9-10) Ennek oka Isten kegyelme: „Tiszta vizet hintek rátok, és megtisztultok minden szennyetektől, és minden bálványotoktól megtisztítalak titeket. Új szívet adok nektek, és új lelket adok belétek; elveszem testetekből a kőszívet, és hússzívet adok nektek. Az én lelkemet adom majd belétek, és gondoskodom róla, hogy parancsaim szerint járjatok, és törvényeimet megtartsátok és megcselekedjétek”: (Ez 36,26-27) Ebben az időben megtérnek a nemzetek is: „Mindazok pedig, akik életben maradnak az összes nemzet közül, amelyek Jeruzsálem ellen vonultak, esztendőről-esztendőre feljönnek majd, hogy imádják a Királyt, a Seregek Urát és megüljék a sátoros ünnepet”. (Zak 14,16) a zsoltáros is ezt jövendöli: „hogy hirdessék Sionon az Úr nevét, és az ő dicséretét Jeruzsálemben, amikor majd egybegyűlnek a népek és az országok, hogy az Úrnak szolgáljanak”.(Zsolt 102,22-23) a 63. zsoltárban Dávid arra utal, hogy az igaz Isten kultusza a róla való bensőséges elmélkedés és az ő szemlélése lesz. Ez viszont már a remény beteljesülésének gondolatát csillantja fel, mintegy felemelkedést a földi templomtól a mennyeig. Sajátságos, hogy Izrael jövendő reményét ezek után is elsődlegesen Isten földi országában véli bekövetkezni. Az is sajátságos elgondolás, hogy a remény beteljesülése, mint a közösség élménye mutatkozik: „Miért is halnátok meg, Izrael háza? Mert nem akarom én a halandó halálát, -mondja az Úr Isten, térjetek meg, hogy éljetek”. (Ez 18,31-32) Ezzel is rámutat eme remény fogyatékosságára: a remény beteljesülése kizárólag a személyek boldog élménye lesz.