Remény a bibliában 4.

Remény a bibliában

 
Jézus beteljesíti Izrael reményét

Jézus harminc éves korában tanítani kezdett: „Térjetek meg, mert elközelgett a mennyek országa”. (Mt 4,17) a mennyek országa a többi evangélistánál Isten országa néven szerepe Amint Jézus később magyarázta: „Az Isten országa nem jön el szembetűnő módon. Nem fogják azt mondani: Íme, itt van, vagy amott. Mert az Isten országa köztetek van”. (Lk 17,21) Talán szerencsésebb lenne így fordítani: bennetek van. Ez ugyanis nem meghatározott darabja a földnek, mint a földi országok, amelyeket sorompók választanak el egymástól, hanem ez szellemiséget jelent: Isten igazsága és szeretete, illetőleg ezek szabad akarattal való elfogadása. Jézusban ez tökéletesen megvalósult, csak csatlakozni kellett hozzá. Isten Izraelt tüntette ki azzal a kiváltsággal, hogy belőle születik a Megváltó, aki megnyitja az ég kapuit az emberek előtt. Akik itt a földön csatlakoznak hitük által Jézushoz, tőle megkapják a lehetőséget és jogot a mennyei boldogsághoz, tehát a teljes reményt. Ennek ideje érkezett el. Jézus szenvedésével és halálával vitte végbe az emberek megváltását. Az Izraelből származott tanítványoknak tehát meg kellett érteniük, hogy nem földi, nagyhatalmi sikerekben kell remélniük, hanem tisztán lelki javakról van szó. Amint fentebb láttuk, Izrael reménykedése elsődlegesen mindig a földi értékekről, hatalomról és gazdagságról szólt, az apostoloknak sem volt könnyű ettől a sok évszázados elgondolástól megszabadulni. Jézus mennybemenetele előtt közvetlenül is megkérdezik: „Uram, talán most állítod helyre Izrael országát? Jézus pedig azt mondta nekik: Nem a ti dolgotok, hogy ismerjétek az időket és a korszakokat, amelyeket az Atya saját tetszése szerint határozott meg, a Szentlélek pedig majd erővel tölt el benneteket, hogy tanúságot tegyetek rólam Jeruzsálemben és egész Júdeában, Szamariában egészen a föld határáig”. (ApCsel 1,6-8) Izrael földies reménye nem telik be. Nem földi célja van az igazi reménynek, és a Szentföldön kívül is minden nép részesülhet benne, ha mindent odaad érte: „Ha a kezed vagy a lábad megbotránkoztat téged, vágd le azt és dobd el magadtól. Jobb neked nyomorékon vagy sántán bemenned az életre, mint két kézzel vagy két lábbal az örök tűzre kerülnöd. És ha a szemed botránkoztat meg téged, vájd ki azt és dobd el magadtól. Jobb neked félszemmel az életre bemenned, mint két szemmel a gyehenna tüzére kerülnöd”. (Mt 18,8-9)) a remény új távlatot is kap ettől kezdve, az Emberfia eljövetelével csodálatos megdicsőülés vár az üdvözültekre: „Mert mit használ az embernek, ha az egész világot megszerzi is, de az élete kárt szenved? Vagy mit adhat az ember cserébe a lelkéért? Mert az Emberfia eljön angyalaival Atyja dicsőségében, és akkor megfizet majd mindenkinek a szerint, amint cselekedett”. (Mt 16,26-27) Ezt erősíti meg az Úr az utolsó ítéletről mondott nagy beszédében is (Mt 25,31-4) Ez a remény sziklaszilárdan áll a világ végéig mindenki számára, aki a krisztusi Egyházhoz tartozik: „és mondom neked: Te Péter vagy, és én erre a kősziklára fogom építeni egyházamat, s az alvilág kapui nem vesznek erőt rajta”. (Mt 16,18) De az Egyház nem maradhat jóleső biztonságban bezárt közösség, hanem oda be kell fogadni minden népet, mert Jézus mindenkiért meghalt, az üdvösség reménye tehát minden emberé: „Menjetek tehát és tegyetek tanítvánnyá minden népet. Kereszteljétek meg őket az Atya és a Fiú és a Szentlélek Nevében, és tanítsátok meg őket arra, hogy megtartsák mindazt, amit parancsoltam nektek! És íme, én veletek vagyok minden nap a világ végéig”.(Mt 28,19-20) Az Egyház kezdettől várja ezt a napot, a nagy parousiát. Tudva-tudja, hogy ez nem teljesen egyezik Izrael reményével, mert a próféták által is megjövendölt módon minden nép közös öröme lesz az Emberfia ígérete szerint: „Mondom nektek, sokan érkeznek majd keletről és nyugatról, és letelepednek Ábrahámmal és Izsákkal és Jákobbal a mennyek országában. Az ország fiait pedig kivetik a külső sötétségre”.(Mt 8,11-12)