Az olasz keresztény
egyházak üzenetet fogalmaztak meg az ökumenikus imahétre
Az Olaszországban jelen lévő keresztény
egyházak közös üzenetet fogalmaztak meg az ökumenikus imahét alkalmából, amit
katolikus részről Ambrogio Spreafico püspök, az Olasz Püspöki Konferencia (CEI)
ökumenizmusért és párbeszédért felelős tagja írt alá.
A kiengesztelődés jegyében megfogalmazott
nyilatkozatot protestáns részről Luca Maria Negro, az Olaszországi Protestáns
Egyházak Szövetségének elnöke, az ortodoxok képviseletében pedig Gennádiosz
metropolita, Olaszország és Málta görög ortodox érseke, Dél-Európa exarchája
írta alá.
A megosztott egyház tagjai közötti egység felé
vezető úton megtett konkrét lépések mellett az a keresztények feladata, hogy a
kiengesztelődés tanúi legyenek a világban – olvasható a közös üzenetben. – Ma
ugyanis nagy szükség van a kiengesztelődés munkásaira, akik lebontják az
akadályokat, hidakat építenek, békét teremtenek, és új életstílus felé vezetik
az embereket Jézus Krisztus nevében, aki kiengesztelt minket Istennel.
Az ökumenikus imahét idei
mottója: Kiengesztelődés – „Krisztus szeretete szorongat minket” (2Kor
5,14). Tekintettel a reformáció kezdetének 500. évfordulójára, idén a német
keresztény egyházak állították össze az egységhét imafüzetét. Ezzel
kapcsolatban az olasz egyházak megjegyzik: ma a keresztény egyházak együtt
emlékezhetnek egy olyan múltbeli eseményre, amely megosztotta a nyugati
keresztényeket. Ez a remény jele, az ötven éve tartó ökumenikus párbeszéd
jelentős eredménye. A keresztények legyenek Olaszországban is a kiengesztelődés
képviselői a világ felé – fogalmaznak a nyilatkozat aláírói.
A kiengesztelődés jele Olaszországban azoknak a
menekülteknek a befogadása, akik Szíriából, Afganisztánból, Eritreából és
máshonnan érkeznek. Az egyik legfontosabb konkrét példa a „humanitárius
folyosó” elnevezésű ökumenikus projekt, melyet 2016-ban indítottak a helyi
protestáns egyházak, a Szent Egyed közösség és az olasz valdens (valdi)
keresztények közössége. Céljuk, hogy 2017 végéig teljes biztonságban
eljuttassanak Olaszországba ezer menedékkérőt, akiket a legveszélyeztetettebbek
közül választottak ki.
A kiengesztelődés gesztusa továbbá mindaz, amit
Ferenc pápa és Bartholomaiosz konstantinápolyi ökumenikus pátriárka tett
azokért az emberekért, akik a társadalom perifériájára szorultan élnek az
igazságtalanság és az erőszak következtében.
Az olaszországi egyházak
üzenete azzal a kívánsággal zárul, hogy a héten a különböző felekezetek tagjai
imádkozzanak a humanitárius folyosó sikeréért és más ökumenikus projektekért,
amelyben protestánsok, katolikusok és ortodoxok is részt vesznek, hogy a
keresztények egyre inkább tanúságot tegyenek a kiengesztelődésről, melyet Isten
ajándékozott nekünk Krisztusban.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése