A Szentatya a Pápai Életvédő Akadémia elnökének: Soha ne hagyjuk magukra a betegeket!
Ferenc pápa levelet küldött Vincenzo Paglia érseknek, a Pápai Életvédő Akadémia elnökének abból az alkalomból, hogy november 16-án, csütörtökön kezdődött az Orvosok Világszövetsége és az akadémia kétnapos európai regionális találkozója az élet végével kapcsolatos kérdésekről a Vatikánban.
Az
orvostudomány által a kezelések terén elért sikereket, illetve az emberi szervezeten
végrehajtott egyre hatékonyabbá váló, de végleges megoldást nem mindig jelentő
beavatkozásokat figyelembe véve Ferenc pápa rámutat az emberi bölcsesség
kiegészítő szerepére. Ugyanis ma egyre veszélyesebb az a kísértés, hogy olyan
kezeléseket alkalmazzanak, amelyek jelentős terápiás hatást gyakorolnak a
betegre, ugyanakkor mégsem szolgálják az ember teljes javát.
A pápa
idézi a Hittani Kongregáció által az eutanáziára vonatkozó 1980. május 5-én
kiadott nyilatkozatot, és arra emlékeztet, hogy morálisan megengedett a
gyógykezelések elutasítása vagy abbahagyása abban az esetben, amikor
alkalmazásuk nem felel meg a későbbiekben az orvosi kezelések arányosságaként
meghatározott erkölcsi feltételnek. Ennek a kritériumnak az a legfontosabb
sajátossága, hogy figyelembe veszi a várható eredményt, a beteg állapotát,
illetve fizikai és lelki erejét. Lehetővé teszi tehát, hogy olyan döntés
szülessen, amely erkölcsileg a terápia hiábavaló meghosszabbítása („túlbuzgó
gyógyítás”) elutasításának minősül.
Ez a
döntés felelősen vállalja fel az emberi élet korlátait akkor, amikor tudatára
ébred, hogy már nem tudja a halál bekövetkezését megakadályozni (A
Katolikus Egyház Katekizmusa, 2278). Ez a megközelítés visszaadja a
betegek természetes halálig történő elkísérésének méltóságát anélkül, hogy az
élet szándékos kioltását igazoló álláspontok lehetőségét teremtené meg. Olyan
lépés ez, amely etikai szempontból alapvetően különbözik az eutanáziától, amely
mindig tilos marad, hiszen az élet szándékos kioltását okozza. Az alapos
megkülönböztetésen alapuló döntéshez három különböző szempontot kell figyelembe
venni: az erkölcsi cselekvés tárgyát, a körülményeket és az érintettek
szándékait.
Az élet
és halál személyes és közösségi dimenziójának a kezelésben, a személy méltóságának
a beteg elkísérésében megfelelő helyet kell biztosítani, mert maga a beteg
alapvető szerepet tölt be a folyamatban. „A döntéseket a betegnek kell
meghoznia, ha alkalmas és képes rá” (KEK 2278). Mindenekelőtt ő jogosult
arra, hogy – természetesen párbeszédben maradva az orvosokkal –
mérlegelje a kezeléseket, amelyeket felkínálnak számára és hatékonyságukat,
arányosságukat a konkrét helyzetben megítélje, és esetlegesen elutasítsa
azokat, ha az arányosság hiányzik.
A pápa
nem titkolja a mérlegelés nehézségeit, elsősorban akkor, amikor az orvosnak
számos szempontot kell figyelembe vennie az orvosi beavatkozások és az emberi
kapcsolatok összefüggésében. A Szentatya egy másik aggodalmát is kifejezi,
amely a kezelésekhez való hozzáférést érinti. Még a leggazdagabb országokban is
jelen van az a probléma, miszerint inkább a gazdasági helyzettől, és nem a
kezelés sürgősségétől függ az orvosi ellátáshoz való hozzájutás lehetősége.
Ebből
kiindulva mindenképpen szem előtt kell tehát tartani az embertársak felé
megmutatkozó szolidaritás legfőbb parancsát, amely az irgalmas szamaritánus
evangéliumi történetében világosan megjelenik. Ez pedig nem más, mint az a
határozott felszólítás, hogy sohasem szabad magára hagyni a beteget. Az emberi
kapcsolatokban mindenekelőtt szeretetet és közelséget várnak tőlünk. A minden
emberre jellemző korlátok felismerése mellett éppen ezekben a kapcsolatokban
válunk szolidárissá. Mindenki a maga módján fejezi ki a szeretetét, de a
lényeg, hogy kifejezze azt! – buzdít levelében Ferenc pápa.
Ebben a
szeretet-összefüggésben működik az úgynevezett palliatív terápia, tudatosítva
azt, hogy nem lehet mindig a gyógyulást elérni, a természetes halálnak pedig
értelmet lehet adni. A palliatív gyógyászatnak kulturális szempontból is nagy
jelentősége van, hiszen ezek az eljárások elkötelezetten küzdenek minden olyan
magatartás ellen, amelyek a halált lesújtóvá és szenvedéssel telivé teszik. A
palliatív terápia így elsősorban a fájdalom és a magány ellen küzd.
A Szentatya
levelében figyelemmel fordul a leggyengébbek felé, akik egyedül nem képesek
képviselni saját érdekeiket, ugyanakkor a kölcsönös meghallgatás és befogadás
légkörében azt hangsúlyozza – a különböző etikai meggyőződésekről és a
vallási hovatartozásról nem megfeledkezve –, hogy az állam nem utasíthatja el
az érintett személyek védelmét sem.
Óvni kell
az emberek azonos méltóságát, ami miatt a jog mindenkit olyan személyként ismer
el, aki másokkal együtt él a társadalomban. Ezért az orvoslás és az egészségügy
területét érintő törvényalkotásnak is olyan átfogó szemlélettel kell
rendelkeznie, hogy munkáját az egyes élethelyzetekben a közjót mindenki számára
előmozdítva végezhesse – írja a pápa.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése