Évközi 32. hét péntek
Noé
napjai, Lót napjai és az Emberfia napjai olyanok, mint a mi korunk és a mi
napjaink: vannak jelek, figyelmeztetések, de a világ fiai nem vesznek tudomást
róluk, és folytatják megszokott életüket. Mi, itt az északi félteke mérsékelt
égövében, ahol a természet éppen akkor veti le díszeit s válik tetszhalottá,
amikor az egyházi év vége felé figyelmünk a végső dolgok felé fordul, kapunk
egyfajta illusztrációt arról, hogy elmúlik ez a világ és minden dicsősége, de
nem elég elégikus-bús hangulatba kerülni ettől, hanem figyelmes szívvel, éber
várakozással kell készülni az Úr eljövetelére. Mert maga a természet is
hiábavalóságnak van alávetve, s mi nem tudjuk sem a napot, sem az órát, amikor
az Emberfia eljön, hogy ítéletet tartson a világ felett. Ha csupán a föld
jeleire hagyatkozunk, nem az lesz-e a sorsunk, hogy itt hagynak a földön,
amelynek örömeibe testestül-lelkestül belesüppedtünk?
Amit
az Úrért, az őiránta való szeretetből építettünk, azt az özönvíz vagy a
kénköves tűzeső sem pusztíthatja el, ami viszont nem tartozik a szeretet örökké
megmaradó értékei közé, azt itt kell hagynunk, különben vele együtt mi is
elpusztulunk. Ne hátra, hanem előre tekintsünk, ahol az Úr vár és az ország,
amelynek romlatlan szépsége azok osztályrésze, akiknek szíve nem az evésben és
ivásban, nem az adásban és vevésben, s nem az ültetésben és építésben volt,
hanem akik kitartottak az Úrhoz való ragaszkodásban.
Urunk, Jézus Krisztus, kérünk, légy mindig
jelen szellemi horizontunkon, amint az ég felhőiben ítéletre érkezel. Segíts,
hogy bármit teszünk, és bármit mond is a környezetünk, ne szűnjünk meg Rád
figyelni, és parancsaid szerint cselekedni. Tedd, hogy legyenek olyan percek,
órák az életünkben, amikor már itt a földön magaddal ragadsz bennünket,
elővételezve azt a gyönyörűséges napot, melytől fogva örökké együtt leszünk
Veled a Te országodban.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése