Évközi 32. vasárnap

Évközi 32. vasárnap

Nem túl sokan vannak, akik szeretnek kora reggel felkelni és kiugrani az ágyból, pedig ősi tapasztalat, hogy „ki korán kel, aranyat lel.” S ez igaz testi és lelki értelemben egyaránt. Nagyon is érdemes meghozni a korán kelés áldozatát, és a nap első félóráját, óráját Istennek szentelni. Ha mindjárt ébredés után felkelünk, és kitárjuk az ajtót-ablakot Isten kegyelme előtt, egész napunk tartalmasabb, összeszedettebb, értékesebb lesz. Az Úrnál való reggeli időzés segít rendet vinni az életünkbe, figyelmünket az igazán lényeges felé fordítani. Nem pusztán abban az értelemben, hogy meg tudjuk különböztetni, elvégzendő feladataink közül melyik a legfontosabb, hanem úgy is, hogy gondolatainkat Isten gondolataira hangolva bepillantást nyerünk az ő nagy terveibe, az üdvösség rendjébe is, mint Szent Pál, aki a tesszaloniki híveknek az elhunytak sorsáról, a feltámadás „rendjéről” ír a mai Szentleckében.

Aki napját már jó korán az Úrral kezdi, az tudja szívét az egész nap folyamán az Úrra figyelés állapotában megőrizni. Már kora reggel megkezdi a virrasztást azzal, hogy lámpását megtisztítja, megtölti olajjal, s késő éjjelig kitartó tartalék olaját is előkészíti, hogy készen álljon a Vőlegény fogadására, amikor ő visszatér. S mennyire más embertársainkkal: családtagjainkkal, munkatársainkkal, növendékeinkkel, betegeinkkel vagy ügyfeleinkkel úgy találkozni, hogy Isten csöndjéből megyünk hozzájuk! Ha e csöndben, a lelkünk Jegyesével való meghitt együttlét ideje alatt elmerülünk szent arcának szemlélésében, ez az arc előttünk lesz egész nap, s testvéreink szemében fel fogjuk ismerni az ő tekintetét.

Urunk Jézus, segíts nekünk kegyelmesen, hogy a reggeli imádság csendjében megtisztítsuk hitünk lámpását, melyet a figyelmes szeretet olaja táplál. Add, hogy Veled induljunk munkába, egész nap a Te jelenlétedben járjunk, s a nap végén úgy térjünk nyugovóra, hogy lelkünk tovább virrasszon, várva jöveteledet.