Évközi 32. hét szombat
A
szent liturgia Karácsony éjszakáján, az örök Ige megtestesülésére vonatkozóan
olvastatja velünk ezt a költői szépségű, titokzatos Olvasmányt, mely az eredeti
szövegösszefüggés szerint egyértelműen Izrael Egyiptomból való szabadulásáról
beszél. Isten nagy tettei mind mély csöndben, az éjszaka közepén mennek végbe,
hiszen mindegyik teremtő aktus, a nem létezőnek a létezésbe való hívása. Ebben
a mélységben történik Krisztus fogantatása és dicsőséges feltámadása, s ebben
fog végbemenni a mi feltámadásunk és az utolsó ítélet is.
A
,mély csönd, és az ,éjszaka, emberségünkre vonatkozó kifejezések. Egyik is,
másik is több, mint a misztikusok által használt költői kép: mind a csönd, mind
az éjszaka mélységes valóság, melyben részünk van mindaddig, míg az utolsó
napon fel nem virrad az új világ hajnala. Ez a csönd azonban nem süket csönd,
és az éjszaka nem vaksötét. A csöndben visszhangzik Isten kimondott Igéje, és
szívünkig elérve válaszra vár; az emberi történelem sűrű sötétségébe pedig
újból és újból belehasít az isteni cselekvés villámfénye. Ez segít megőrizni a
hitet, azt a bizalommal teli és tettekben megnyilatkozó hitet, melyet Urunk
keresni fog a földön, amikor az utolsó napon visszatér.
Urunk Jézus, köszönjük Neked a kinyilatkoztatás
teljességét, melyet megadtál, amikor feltártad előttünk belső, szentháromságos
életed csodálatos titkát. Adj nekünk olyan hitet, amely magában foglalja az
értelem hódolatát is a minket mérhetetlenül felülmúló isteni misztérium előtt,
s amely mintegy ostromolja és megnyitja az eget, siettetve a Te dicsőséges
eljöveteledet és sürgetve az ítéletet. Jöjj el, ó, Urunk, teljesítsd be az
ember és a világegyetem történelmét, teremts új eget és új földet, s töltsd be
önmagaddal mélységes vágyakozásunkat.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése