Évközi 26. hét péntek
Isten
olyan nagy misztérium, hogy nemcsak az egyértelműen tőle származó
kinyilatkoztatás állít elébe, hanem minden olyan vele kapcsolatos kérdés is,
amely halálos komolyan vetődik fel bennünk. A teremtés méretei és fizikai
törvényszerűségeinek csodája, az emberi élet halállal megjelölt, mégis az
örökkévalóságra irányuló volta, ha valóban a maguk egzisztenciális mélységükben
érintenek, önkéntelenül is Isten misztériuma elé állítják a gyötrődve kereső
emberi értelmet. Ma többet tudunk a teremtett világ szerkezetéről és
törvényeiről, mint Jób korában, de ez csak még hatalmasabbnak sejteti a
Teremtőt, a végső kérdések pedig ugyanúgy megmaradtak: Honnét a mindenség, a
semmiből hogy lehet valami? Honnét az első élő sejt, élettelenből hogy
származhat élő? Honnét a személyes lét, az emberi tudat, személyiség, hogy
ébredhet öntudatra, ami öntudatlan? Mi vár az emberre a halál után?
Ezekre
a kérdésekre nincs és nem is lehet természettudományos válasz, mert ezek a
váltások nem magyarázhatók a természetben tapasztalható törvényszerűségekből.
Mégis, ezeket kérdéseket az embernek, ha méltó akar lenni az ember névre,
nemzedékről nemzedékre fel kell tennie, s akkor, akarva-akaratlanul, Isten
misztériuma előtt találja magát. Az már azután rajta múlik, hogy
belebocsátkozik-e ebbe a misztériumba, vagy megáll a küszöbénél és kívül marad.
Jób csöndje, ahogy szájára teszi kezét, az imádás mozdulata. Számára ez az
elnémulás egyben felszabadító találkozás is, mert nem neki kell megválaszolnia
a megválaszolhatatlant, hanem arra bízhatja magát, akinek tökéletessége,
hatalma és jósága biztonságérzettel tölti el.
Urunk Jézus, hálát adunk Neked, hogy a végidőkben
élve mi már birtokában vagyunk annak a teljes tudásnak, melyet Isten Általad
nyilatkoztatott ki a világ és benne az ember rendeltetéséről, örök sorsáról.
Add, kérünk, kegyelmedet, hogy miközben kutatjuk és csodáljuk a teremtés
titkait, úgy éljünk, hogy az Atya által készített örök jövőnek mi is szemtanúi
és boldog részesei lehessünk.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése