Ferencesek üzenete Szent
Ferenc ünnepére
A Magyarok Nagyasszonya Ferences Rendtartomány
a következő gondolatokkal készül október 4-re, Assisi Szent Ferenc ünnepére.
„Altissimu, onnipotente bonsignore – Fölséges,
mindenható Jóúr!” – így kezdődik a Naphimnusz, a teremtmények éneke,
Assisi Szent Ferenc egyik legismertebb műve, úgy, ahogy annak idején leírta.
Pontosabban elmondta a testvéreknek, akik feljegyezték. Tavaly arról
elmélkedtünk, mit jelent Isten jósága. Most továbblépünk, és azt járjuk körül,
mit jelent Szent Ferenc számára az, hogy Isten a Fölséges.
Spoletói álomlátása során Krisztus azt kérdezi
tőle: „Mondd csak, Ferenc, ki a nagyobb, az Úr vagy a szolga?” Ferenc válaszára
pedig, hogy az Úr a nagyobb, tovább kérdezi: „De hát akkor miért a szolgának
akarsz szolgálni, és miért nem az Úrnak?”
A becsvágyó és családjának társadalmi
lehetőségeinél magasabbra törő ifjú polgár, Ferenc számára döntő volt ez a
felismerés: Isten a nagyobb, a Legnagyobb. Isten a Fölséges. Úgy tűnik,
Ferencnek éppen ez a felfokozott becsvágya, a legtöbb, a legnagyobb keresése
lett az a kapu, amin keresztül Isten felismerhetően beléphetett az ő világába.
Amikor Istenre ezt a szót alkalmazza: „fölséges” (altissimus, altissimo,
altissimu), mindig Isten transzcendens mivoltát emeli ki. A Naphimnusz
így folytatódik: „Mindenható, fölséges és jóságos Úr, tiéd a dicséret, dicsőség
és imádás, és minden áldás. Minden egyedül téged illet, Fölség, és nem méltó az
ember, hogy nevedet kimondja” (Sík Sándor fordítása). Már San Damiano romos
templomában is így kezdi imádságát: „Fölséges és dicsőséges Isten, világosítsd
meg szívem sötétségét…” Végrendeletében azt írja, hogy „maga a Fölséges
nyilatkoztatta ki, hogy a Szent Evangélium szerint kell élnem”.
Bár az ember nem méltó Isten nevének
kimondására, Ferenc gondolatvilágában mégis ott találjuk őt a fölséges Isten
mellett. Az ember a fölséges Isten fényében nyeri el és ismeri fel igazán
emberi méltóságát; Isten nyilatkoztatja ki Krisztusban az embert az embernek,
és ez Ferenc alázatosságának forrása. Ha Isten a fölséges, akkor az ember a
kicsi. A Naphimnusz kezdősorában az „altissimu” (fölséges) a „signore”
(úr) jelzője. A „signore” azonban a „senior” szóból ered, ami eredetileg azt
jelenti: „idősebb”; a hűbéri rendszerben pedig a hűbérurat jelöli, akinek
hűbérese (vazallusa) engedelmességet fogad a seniortól kapott javakért cserébe.
Ha Isten a senior, akkor az ember a minor. A nagyobb mellett ott a kisebb is.
Márpedig Ferenc így nevezi el az általa alapított közösséget: Kisebb Testvérek
Rendje (Ordo Fratrum Minorum). Így ez az elnevezés nemcsak társadalmi
szolidaritást akar kifejezni, hanem az ember alaphelyzetét is kijelöli Isten
előtt, a világban.
Aki felismerte Isten előtti helyét és elismerte
kicsinységét, az ki tudja mondani Istennek: „minden egyedül téged illet,
Fölség”. Ez pedig Ferenc számára a szegénység egyik kiindulópontja, mert ha
tudunk is jót tenni vagy mondani, azt Isten teszi és mondja általunk. Ezért
aztán Ferenc szerint ezeket mind Istennek kell tulajdonítanunk, mintegy
visszaadnunk neki. Amikor ezt említjük, eszünkbe jut Ferencnek egy korábbi
tette, amikor mindent visszaadott valakinek. Viharos elszakadásuk során
visszaadott apjának mindent, még a rajta lévő ruhákat is. Ferenc hosszú ideig
hordozta ennek sebét, de megtanulta, mindent visszaadni szenvedéssel,
küzdelemmel és fájdalommal jár.
De hogyan tudjuk visszaadni Istennek, ami az
övé, ami őt illeti? Talán segítségünkre van az, amit Szent János első levelében
Isten szeretetéről olvashatunk: hogyan szeretheti valaki Istent, akit nem lát,
amikor nem szereti embertársát, akit lát? Úgy gondoljuk, minden embertársunknak
tett szolgálat, segítség istenszeretet, és minden rászorulónak, kisebbnek adott
segítség visszaadása annak, amit a Fölségestől kaptunk, és ami egyedül Őt
illeti.
Szent Ferenc ünnepén
szeretnénk tehát megköszönni, hogy segít nekünk abban, hogy a kisebbek is
kimondhassák: Isten a Fölséges, és kívánjuk, hogy jó cselekedete révén Isten, a
Fölséges vonja fényébe az Ön és szerettei életét.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése