Római szimpózium a globális fenntarthatóságról a PPKE szervezésében
A Pázmány Péter Katolikus Egyetem (PPKE) szervezésében immár második alkalommal került sor a „Globális fenntarthatóság” nemzetközi szimpóziumra október 2–3-án a Római Magyar Akadémián.
Jeles
nemzetközi szakemberek korunk egyik legégetőbb problémáját vizsgálták különböző
megközelítésekből, a Katolikus Egyház tanításának talaján az Örök Városban. Az
egy éve megtartott konferencia sikerét bizonyítja, hogy annak eredményei
alapján, a PPKE Laudato si’ Intézete önálló – a területen egyedülálló –
mesterprogramot dolgozott ki a fenntarthatóság megfelelő szintű oktatásának
biztosítására, amelyre jelentős igény mutatkozik mind az európai, mind az
egyesült államokbeli, mind az indiai katolikus intézmények részéről.
A
program sikerességét az is jól jelzi, hogy a tavaly egynapos konferencia az
idén kétnapos tudományos eszmecserévé bővült. A PPKE kutatócsoportja 2015-ben
alakult, és 2016-ban vette fel neveként Ferenc pápa 2015-ben kiadott Laudato
si’ kezdetű, a teremtett világ védelméről és a fenntartható
fejlődésről szóló enciklikájának a címét. 2017 őszén, az előző római
konferencia napján emelkedett intézeti rangra, ezt követően egymás után
jelezték a meghatározó európai – és azon kívüli – katolikus egyetemek, hogy
szívesen csatlakoznak az egyedülálló kezdeményezéshez. A Laudato si’ név
felvétele alapvető jelentőséget hordoz: egyrészt a pápai enciklika alapján álló
szigorúan tudományos munkát, másfelől pedig az intézet etikai-erkölcsi
elköteleződését, amellyel a globális fenntarthatóság kihívásaira a világot
teremtő és megváltó Istenre tekintetve kíván – a különböző tudományterületek
megközelítéseit, eredményeit és módszereit együttesen felhasználva – komplex
választ adni.
A
mostani római konferencia ismét több, napjainkban hangsúlyos témát érintett. A
tudományos ülést Heriberto Cabezas, a PPKE Laudato si’ Intézetének professzora,
valamint Joshtrom Isaac Kureethadam SDB, az Átfogó Emberi Fejlődés
Előmozdításának Dikasztériuma ökológiai osztályvezetője nyitotta meg, aki
tolmácsolta Peter Turkson bíboros üdvözletét. Mindketten hangsúlyozták a PPKE
és Szentszék példaértékű együttműködését. Az ENSZ Élelmezésügyi és
Mezőgazdasági Világszervezete (FAO) részéről René Castro Salazar mondott
megnyitóbeszédet.
A
konferencia első előadásaként Szuromi Szabolcsnak, a PPKE rektorának A
fenntarthatóság és az emberi méltóság etikai védelméről szóló
összegzése hangzott el, amely az emberi életet és annak az Isten által
teremtett jellegéből következő méltóságát állította a középpontba. Ezt követően
a kétnapos program keretében Michael Narodoslawsky (Graz), Stuart Scott (USA),
William M. Lafferty (Hollandia), Bala Chaudhary (USA), Yogendra Shastri
(India), Korzenszky Emőke (Magyarország), Jeffrey R. Seay (USA), Tim Krantz
(USA), Josef Maurosek (Csehország), Vicente Rico Ramirez (Mexikó), Renate
Christ (Ausztria), Heriberto Cabezas (Magyarország) és Friedler Ferenc (Magyarország)
tartott előadást.
Az egyes
témák elsődlegesen a társadalom, az ökológia, az étel- és ivóvíz, a
klímaváltozás és a környezetszennyezés kérdéskörét érintették. A konferenciát a
résztvevőkön túl megtisztelte jelenlétével Tebaldo Vinciguerra dikasztériumi
első titkár, Mohos Gábor, a Pápai Magyar Intézet rektora (akit tegnap, október
4-én esztergom-budapesti segédpüspökké nevezett ki Ferenc pápa – a szerk.),
valamint a FAO több munkatársa.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése