KARÁCSONYI
BEVEZETŐ
Második rész
Jézus Krisztus születési évét ma sem tudjuk kiszámítani
Szinte minden népnek saját időszámítása volt. Az Újszövetség kezdetén nem volt másnak igazi jelentősége a liturgikus ünneplésben, mint Jézus feltámadásának. Minden vasárnap ezt ünnepelték az őskeresztények. Csak a negyedik században gondoltak arra, hogy Urunk születését is illenék megünnepelni. Ekkor kezdték kutatni a lehetséges dátumot, az évet, hónapot és napot. Lukács evangéliumában olvassuk:„Történt pedig azokban a napokban: Rendelet ment ki Augustus császártól, hogy írassék össze az egész földkerekség. Ez az első összeírás akkor történt, amikor Szíriát Kirínusz kormányozta”(Lk 2,1-2) Ez támpont ugyan, de tudni kell, hogy Kirínusz kétszer is volt Szíria kormányzója, és egy-egy ciklus négy évig tartott. Máté evangéliuma ír a napkeleti bölcsek látogatásáról: „Amikor Heródes király napjaiban Jézus megszületett a júdeai Betlehemben, íme, napkeletről bölcsek érkeztek Jeruzsálembe, és megkérdezték: Hol van, aki született, a zsidók királya? Mert láttuk csillagát napkeleten, és eljöttünk, hogy hódoljunk neki” (Mt 2,1-2) Vajon milyen csillagról beszélnek? Egy akkor keletkezett égitestről? Ami hová lett? A csillagászati megfigyelések keleten nagyon pontosak és fontosak voltak. A csillagos ég szinte fontosabb volt az akkor élő tudósok számára, mint a fényes nappalok. Ha nem új csillagról szólnak, akkor régi csillagok együttállásáról lehet szó naprendszerünkön belül. Melyek, mikor és hol volt látható, hogy ilyen bizonyossággal érintette meg e bölcseket, hogy hosszú vándorútra vállalkozzanak? Gyerekkoromban én is természetesnek találtam, hogy ez a csillag feltűnt Jézus születésekor, észrevették, készülődtek és indultak a csillag után. Ezerkétszáz évvel korábban kell kezdeni az oknyomozást. A zsidó nép utolsó pihenőjét tartotta a honfoglalás előtt, Moáb mezején táboroztak. E kis ország királya, Bálák, nagyon félt attól, hogy országát el akarják foglalni. Saját haderejét kevésnek találta az esetleges védekezésre, ezért elhívatta a Tigris és Eufrátesz folyók tájékán élő Bálám prófétát: jöjjön, átkával bénítsa meg az ismeretlen népet, hogy végezni tudjon velük. A próféta kiállt a hegyre, de amint szólásra nyitotta ajkát, Isten felfedte előtte a valóságot: ez az én népem! Ekkor áldásra fordította szavát: „Szól Bálám, Beor fia, szól a bezárt szemű ember, szól, aki Isten beszédeit hallja, aki a Fölséges tudományát tudja, s a Mindenható látomásait látja leborulva, s megnyílt szemmel: Látom őt, de nincs még itt, nézem őt, de nincs még közel. Csillag támad Jákobból és királyi pálca kél föl Izraelből” (Szám 24,15-17) Ettől kezdve nemzedékről nemzedékre szállt Bálám jövendölése. Amikor vidékükről meglátták a Jupiter és a Saturnus bolygók együttállását, hitük a jövendölés beteljesedését jelezte. Közmeggyőződés volt akkor, hogy a Jupiter a királyok csillaga, a Saturnus pedig a zsidó népé. Felkészültek tehát, és elindultak a zsidók országába, annak fővárosába, hogy a megszületett új király előtt hódoljanak. Ott éri őket a nagy csalódás: Jeruzsálemben nem tudtak a Messiás-király születéséről. Heródes a papoktól tudakolózik, ennek alapján küldi vendégeit Betlehembe. Amikor kilépnek Jeruzsálemből, teljes fénnyel világítja meg útjukat a két bolygó újabb és sokkal közelebbi együttállásának világossága, majd vezeti őket Betlehemig. Ott megáll a fény „a hely fölött, ahol a kisgyermek volt. Meglátták a kisgyermeket Máriával, az anyjával, és a földre borulva hódoltak neki” (Mt 2,9.11) a csillagászok több ilyen együttállásról tesznek tanúságot abból az időből. Mindent összevetve, beleértve Heródes halálának tisztázott időpontját is, meg lehet állapítani, hogy Donysius Exiguus számításai nem sikerültek egészen az említett nehézségek miatt, hanem 4-7 évet kell hozzá tennünk a keresztény naptárhoz.
Második rész
Jézus Krisztus születési évét ma sem tudjuk kiszámítani
Szinte minden népnek saját időszámítása volt. Az Újszövetség kezdetén nem volt másnak igazi jelentősége a liturgikus ünneplésben, mint Jézus feltámadásának. Minden vasárnap ezt ünnepelték az őskeresztények. Csak a negyedik században gondoltak arra, hogy Urunk születését is illenék megünnepelni. Ekkor kezdték kutatni a lehetséges dátumot, az évet, hónapot és napot. Lukács evangéliumában olvassuk:„Történt pedig azokban a napokban: Rendelet ment ki Augustus császártól, hogy írassék össze az egész földkerekség. Ez az első összeírás akkor történt, amikor Szíriát Kirínusz kormányozta”(Lk 2,1-2) Ez támpont ugyan, de tudni kell, hogy Kirínusz kétszer is volt Szíria kormányzója, és egy-egy ciklus négy évig tartott. Máté evangéliuma ír a napkeleti bölcsek látogatásáról: „Amikor Heródes király napjaiban Jézus megszületett a júdeai Betlehemben, íme, napkeletről bölcsek érkeztek Jeruzsálembe, és megkérdezték: Hol van, aki született, a zsidók királya? Mert láttuk csillagát napkeleten, és eljöttünk, hogy hódoljunk neki” (Mt 2,1-2) Vajon milyen csillagról beszélnek? Egy akkor keletkezett égitestről? Ami hová lett? A csillagászati megfigyelések keleten nagyon pontosak és fontosak voltak. A csillagos ég szinte fontosabb volt az akkor élő tudósok számára, mint a fényes nappalok. Ha nem új csillagról szólnak, akkor régi csillagok együttállásáról lehet szó naprendszerünkön belül. Melyek, mikor és hol volt látható, hogy ilyen bizonyossággal érintette meg e bölcseket, hogy hosszú vándorútra vállalkozzanak? Gyerekkoromban én is természetesnek találtam, hogy ez a csillag feltűnt Jézus születésekor, észrevették, készülődtek és indultak a csillag után. Ezerkétszáz évvel korábban kell kezdeni az oknyomozást. A zsidó nép utolsó pihenőjét tartotta a honfoglalás előtt, Moáb mezején táboroztak. E kis ország királya, Bálák, nagyon félt attól, hogy országát el akarják foglalni. Saját haderejét kevésnek találta az esetleges védekezésre, ezért elhívatta a Tigris és Eufrátesz folyók tájékán élő Bálám prófétát: jöjjön, átkával bénítsa meg az ismeretlen népet, hogy végezni tudjon velük. A próféta kiállt a hegyre, de amint szólásra nyitotta ajkát, Isten felfedte előtte a valóságot: ez az én népem! Ekkor áldásra fordította szavát: „Szól Bálám, Beor fia, szól a bezárt szemű ember, szól, aki Isten beszédeit hallja, aki a Fölséges tudományát tudja, s a Mindenható látomásait látja leborulva, s megnyílt szemmel: Látom őt, de nincs még itt, nézem őt, de nincs még közel. Csillag támad Jákobból és királyi pálca kél föl Izraelből” (Szám 24,15-17) Ettől kezdve nemzedékről nemzedékre szállt Bálám jövendölése. Amikor vidékükről meglátták a Jupiter és a Saturnus bolygók együttállását, hitük a jövendölés beteljesedését jelezte. Közmeggyőződés volt akkor, hogy a Jupiter a királyok csillaga, a Saturnus pedig a zsidó népé. Felkészültek tehát, és elindultak a zsidók országába, annak fővárosába, hogy a megszületett új király előtt hódoljanak. Ott éri őket a nagy csalódás: Jeruzsálemben nem tudtak a Messiás-király születéséről. Heródes a papoktól tudakolózik, ennek alapján küldi vendégeit Betlehembe. Amikor kilépnek Jeruzsálemből, teljes fénnyel világítja meg útjukat a két bolygó újabb és sokkal közelebbi együttállásának világossága, majd vezeti őket Betlehemig. Ott megáll a fény „a hely fölött, ahol a kisgyermek volt. Meglátták a kisgyermeket Máriával, az anyjával, és a földre borulva hódoltak neki” (Mt 2,9.11) a csillagászok több ilyen együttállásról tesznek tanúságot abból az időből. Mindent összevetve, beleértve Heródes halálának tisztázott időpontját is, meg lehet állapítani, hogy Donysius Exiguus számításai nem sikerültek egészen az említett nehézségek miatt, hanem 4-7 évet kell hozzá tennünk a keresztény naptárhoz.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése