Krisztus
a mindenség Királya
elmélkedés tizenhetedik rész
„Alászállt a poklokra”
Az Ószövetség bölcsességi irodalma így beszél a halálról: „a halált nem Isten alkotta, ő nem leli örömét az élők pusztulásában. Hisz mindent azért teremtett, hogy legyen, és a világ teremtményei az üdvösségre szolgálnak. Nincs bennük pusztító méreg, és a földön nem az alvilág uralkodik. Mert az igazságosság halhatatlan” (Bölcs 1,13-15) Amikor Urunk, Jézus Krisztus halálával megtörte a halál uralmát, megváltotta az emberiséget, Atyja kebeléről emberlelke az isteni természettel összefűzve elindult a pokol birodalma felé. Itt kellett befejeznie a halálával szerzett szabadítást először a pokol tornácán egybegyűlt ószövetségi igazak meglátogatásával. A pokol tornáca elnevezés azt sugallja, hogy ez a hely a pokol területén fekszik, de nem a büntetőterületen van, hanem attól szigorúan elkülönítve, ahogyan maga Jézus számolt be élete egyik nagyon fontos példabeszédében. Az Úr Ábrahám ajkára adja a felvilágosító szöveget, amelyet egy dúsgazdag zsidó emberhez intézett a tornácról a lángokban szenvedőnek: „Fiam, felelte Ábrahám, emlékezzél csak vissza, hogy milyen jó dolgod volt életedben, Lázárnak meg hogy kijutott a rosszból. Most tehát neki itt vigasztalásban van része, a te osztályrészed pedig a gyötrelem. Ráadásul köztünk és köztetek nagy szakadék tátong, hogy akik innét át akarnának menni hozzátok, ne tudjanak, se onnét ne tudjon hozzánk átjönni senki”. (Lk 16,25-26) Azt a tényt, hogy aki az ószövetségi kinyilatkoztatást nem veszi komolyan, hanem halott idézésből akarja megtudni, mi a sorsa azoknak, akik az isteni törvényt, az igazság és a szeretet földi szolgálatát elmulasztják, Isten keményen bünteti. Jézus Ábrahám szájába adja újult meggyőződéssel: „Van Mózesük és vannak prófétáik. Azokra hallgassanak. De az erősködött: Nem hallgatnak, atyám, Ábrahám! De ha a halottak közül megy el valaki, bűnbánatot tartanak’. Ő azonban így felelt: ’Ha Mózesre és a prófétákra nem hallgatnak, ha a halottak közül támad fel valaki, annak sem hisznek’. (29-31) – Mi, akik kétezer éves kereszténység tapasztalatát ismerjük, Jézusnak tökéletesen igazat kell adnunk. Ne babonáknak higgyünk, hanem a kinyilatkoztatásnak!Ezért írta meg Szent Pál apostol a Filippieknek címzett levelében: „Ugyanazt a lelkületet ápoljátok magatokban, amely Krisztusban volt. Ő Isten formájában volt, és az Istennel való egyenlőséget nem tartotta olyan dolognak, amelyhez föltétlenül ragaszkodnia kell, hanem kiüresítette magát, szolgai alakot öltött, és hasonló lett az emberekhez. Külsejét tekintve olyan lett, mint egy ember. Megalázta magát, és engedelmeskedett mindhalálig, mégpedig a kereszthalálig. Ezért Isten felmagasztalta, és olyan nevet adott neki, amely fölötte van minden névnek, hogy Jézus nevére hajoljon meg minden térd a mennyben, a földön és az alvilágban, s minden nyelv hirdesse az Atyaisten dicsőségére, hogy Jézus Krisztus az Úr”. (Fil 2,5-11) Ezért kellett az angyaloknak a kezdet kezdetén ezt a próbát kiállniuk:ha majd a Fiúisten emberi alakot (természetet) is vesz fel magára isteni természete mellé, imádjátok-e Őt ilyen alakjában is? Szent Mihály és rengeteg angyal, átlátva a dolog lényegét, hogy Jézus személy szerint akkor is Isten marad, tehát felvett új természetében is megilleti az istenimádás. A másik an angyalcsapat, akiknek vezére Lucifer főangyal volt, mindezt visszautasította, mondván: miért imádnánk egy nálunk kisebb méltóság formájában a Fiút? Aztán villogott a szellemi háború, mindkét sereg megerősödött az álláspontjában. Szent Mihályt és társait megajándékozta a Mindenható a megszentelő kegyelemmel és bebocsátotta a mennyországba, az örök boldogság helyére, megmutatta nekik önmagát úgy, ahogy van végtelen gyönyörűségében, a lázadókat pedig lesújtotta a menny közeléből az alvilágba, az örök kárhozatba. „A sárkány haragra lobbant az asszony (Szűz Mária) ellen, és harcba szállt többi gyermekével, aki megtartja Isten parancsait és kitart Jézus tanúsága mellett”(Jel 12,17) Az első személyes ütközet is megtörtént nagypénteken.
elmélkedés tizenhetedik rész
„Alászállt a poklokra”
Az Ószövetség bölcsességi irodalma így beszél a halálról: „a halált nem Isten alkotta, ő nem leli örömét az élők pusztulásában. Hisz mindent azért teremtett, hogy legyen, és a világ teremtményei az üdvösségre szolgálnak. Nincs bennük pusztító méreg, és a földön nem az alvilág uralkodik. Mert az igazságosság halhatatlan” (Bölcs 1,13-15) Amikor Urunk, Jézus Krisztus halálával megtörte a halál uralmát, megváltotta az emberiséget, Atyja kebeléről emberlelke az isteni természettel összefűzve elindult a pokol birodalma felé. Itt kellett befejeznie a halálával szerzett szabadítást először a pokol tornácán egybegyűlt ószövetségi igazak meglátogatásával. A pokol tornáca elnevezés azt sugallja, hogy ez a hely a pokol területén fekszik, de nem a büntetőterületen van, hanem attól szigorúan elkülönítve, ahogyan maga Jézus számolt be élete egyik nagyon fontos példabeszédében. Az Úr Ábrahám ajkára adja a felvilágosító szöveget, amelyet egy dúsgazdag zsidó emberhez intézett a tornácról a lángokban szenvedőnek: „Fiam, felelte Ábrahám, emlékezzél csak vissza, hogy milyen jó dolgod volt életedben, Lázárnak meg hogy kijutott a rosszból. Most tehát neki itt vigasztalásban van része, a te osztályrészed pedig a gyötrelem. Ráadásul köztünk és köztetek nagy szakadék tátong, hogy akik innét át akarnának menni hozzátok, ne tudjanak, se onnét ne tudjon hozzánk átjönni senki”. (Lk 16,25-26) Azt a tényt, hogy aki az ószövetségi kinyilatkoztatást nem veszi komolyan, hanem halott idézésből akarja megtudni, mi a sorsa azoknak, akik az isteni törvényt, az igazság és a szeretet földi szolgálatát elmulasztják, Isten keményen bünteti. Jézus Ábrahám szájába adja újult meggyőződéssel: „Van Mózesük és vannak prófétáik. Azokra hallgassanak. De az erősködött: Nem hallgatnak, atyám, Ábrahám! De ha a halottak közül megy el valaki, bűnbánatot tartanak’. Ő azonban így felelt: ’Ha Mózesre és a prófétákra nem hallgatnak, ha a halottak közül támad fel valaki, annak sem hisznek’. (29-31) – Mi, akik kétezer éves kereszténység tapasztalatát ismerjük, Jézusnak tökéletesen igazat kell adnunk. Ne babonáknak higgyünk, hanem a kinyilatkoztatásnak!Ezért írta meg Szent Pál apostol a Filippieknek címzett levelében: „Ugyanazt a lelkületet ápoljátok magatokban, amely Krisztusban volt. Ő Isten formájában volt, és az Istennel való egyenlőséget nem tartotta olyan dolognak, amelyhez föltétlenül ragaszkodnia kell, hanem kiüresítette magát, szolgai alakot öltött, és hasonló lett az emberekhez. Külsejét tekintve olyan lett, mint egy ember. Megalázta magát, és engedelmeskedett mindhalálig, mégpedig a kereszthalálig. Ezért Isten felmagasztalta, és olyan nevet adott neki, amely fölötte van minden névnek, hogy Jézus nevére hajoljon meg minden térd a mennyben, a földön és az alvilágban, s minden nyelv hirdesse az Atyaisten dicsőségére, hogy Jézus Krisztus az Úr”. (Fil 2,5-11) Ezért kellett az angyaloknak a kezdet kezdetén ezt a próbát kiállniuk:ha majd a Fiúisten emberi alakot (természetet) is vesz fel magára isteni természete mellé, imádjátok-e Őt ilyen alakjában is? Szent Mihály és rengeteg angyal, átlátva a dolog lényegét, hogy Jézus személy szerint akkor is Isten marad, tehát felvett új természetében is megilleti az istenimádás. A másik an angyalcsapat, akiknek vezére Lucifer főangyal volt, mindezt visszautasította, mondván: miért imádnánk egy nálunk kisebb méltóság formájában a Fiút? Aztán villogott a szellemi háború, mindkét sereg megerősödött az álláspontjában. Szent Mihályt és társait megajándékozta a Mindenható a megszentelő kegyelemmel és bebocsátotta a mennyországba, az örök boldogság helyére, megmutatta nekik önmagát úgy, ahogy van végtelen gyönyörűségében, a lázadókat pedig lesújtotta a menny közeléből az alvilágba, az örök kárhozatba. „A sárkány haragra lobbant az asszony (Szűz Mária) ellen, és harcba szállt többi gyermekével, aki megtartja Isten parancsait és kitart Jézus tanúsága mellett”(Jel 12,17) Az első személyes ütközet is megtörtént nagypénteken.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése