Krisztus a mindenség Királya
elmélkedés tizenötödik rész
A kereszthalál
Jézus emberi lelke kiszállt, kiszakadt az emberi testből. Beteljesült az áldozat, amely az emberiség bűneit eltörölte, kiengesztelte Istent. Beteljesült az Ábrahámnak ígért áldás: „Benned nyer áldást a föld minden nemzetsége” (Ter 12,3) „Aki hisz (Jézusban) és megkeresztelkedik, üdvözül, aki nem hisz, az elkárhozik” (Mk 16,16) Sem az Atyán, sem a Megtestesült Fiún nem múlik már semmi sem. Jézus, még élve, így rendelkezik: „Atyám, kezedbe ajánlom lelkemet. E szavakkal kilehelte lelkét” (Lk 23,46) Az emberlelkét adta Atyja kezébe. Emberi teste még a kereszten függött. Azt majd a feltámadása után a negyvenedik napon emeli a mennyországba, hogy ott dicsőüljön meg az Emberfia, az Istenember, a pokol tornácáról szabadult ószövetségi üdvözültekkel egyetemben amint Atyja trónján kap helyet. Jézus emberi teste egyenlőre a kereszten függ, lelke pedig Atyja kebelén van. Körülöttük az angyalok hatalmas csapata. Jöttek hódolni az Isten Fiának, aki ténylegesen fölvette az emberi természetet, hogy bemutathassa az új és örökszövetség áldozatát Atyjának. Hogy is mondhatta az első szentmise végén Atyja keblén pihenve immár, a kereszten függő áldozatra mutatva az ajánló éneket: Valóban méltó és igazságos, illő és üdvös, hogy minden időben magasztaljunk, Urunk, téged, de különösen most, midőn áldozattá lett értünk Krisztus, a Húsvéti Bárány. Mert odaadta érettünk életét, a régi áldozatok helyett kereszthalála lett a tökéletes áldozat, és üdvösségünkért felajánlva néked önmagát, ő lett a Főpap, az oltár,és az áldozati Bárány. A húsvéti öröm ezért kiárad az egész földre, a nagyvilág örvendezve ujjong, a mennyei erők és a hatalmas angyalok a te dicsőséged himnuszát zengik és vég nélkül éneklik: Szent vagy, szent vagy szent vagy, mindenség Ura, Istene. Dicsőséged betölti a mennyet és a földet. Hozsanna a magasságban. Áldott, aki jön az Úr nevében. Hozsanna a magasságban.” Mit felelhetett erre az Atya, keblén halott Fia emberlelkével, a kereszt tövében pedig épp leültetik a Fájdalmas Anyát, hogy Nikodémus és Arimateai József a keresztről levéve Jézus véres, merev holttestét a az Édesanya ölébe fektessék? Fiam, jól tudod, hogy öröktől fogva célom volt a világ teremtése. Szeretetem minden jelét megteremtettem számukra, hogy ugyanígy viszontszeressenek. Ők mégis a sátánhoz pártoltak és egyre jobban ellenem fordultak. Én ennek ellenére sok-sok ajándékkal láttam el őket. Azért adtam a szent sátort a zsidóknak, hogy érezzék, állandóan velük vagyok „De mit tegyek, hogy az emberek közt találjam magam. Nem volt más lehetőség, mint hogy magam menjek, istenségem második személyében. Megismernek-e az emberek? Rám hallgatnak-e? Számomra a jövőből semmi sem volt elrejtve: e két kérdésre azt válaszoltam: Nem vesznek majd tudomást jelenlétemről, még ha közel is vannak hozzám. Fiamban bántalmazni fognak, minden jó ellenére, amit nekik cselekedni fog. Fiamban megrágalmaznak, keresztre feszítenek, hogy megöljenek. Vajon megállok-e ezért? Nem, gyermekeim, az emberek iránti szeretetem sokkal nagyobb. Nem álltam meg itt: felismerhetitek jól, hogy szerettelek benneteket, hogy úgy mondjam, mint szeretett Fiamat, vagy jobban, mint saját magamat. Amit nektek mondok, az annyira igaz, hogy ha elegendő lett volna teremtményeim egyike, hogy levezekelje a többi ember bűneit Fiaméhoz hasonló élet és halál által, haboztam volna. Miért? Mert elárultam volna szeretetemet, szenvedést okozva egy másik teremtményemnek, amelyet szeretek, ahelyett, hogy én magam szenvedtem volna Fiamban. Sohasem akartam szenvedést okozni gyermekeimnek”. (Az Atya szól 25-26 oldal)
elmélkedés tizenötödik rész
A kereszthalál
Jézus emberi lelke kiszállt, kiszakadt az emberi testből. Beteljesült az áldozat, amely az emberiség bűneit eltörölte, kiengesztelte Istent. Beteljesült az Ábrahámnak ígért áldás: „Benned nyer áldást a föld minden nemzetsége” (Ter 12,3) „Aki hisz (Jézusban) és megkeresztelkedik, üdvözül, aki nem hisz, az elkárhozik” (Mk 16,16) Sem az Atyán, sem a Megtestesült Fiún nem múlik már semmi sem. Jézus, még élve, így rendelkezik: „Atyám, kezedbe ajánlom lelkemet. E szavakkal kilehelte lelkét” (Lk 23,46) Az emberlelkét adta Atyja kezébe. Emberi teste még a kereszten függött. Azt majd a feltámadása után a negyvenedik napon emeli a mennyországba, hogy ott dicsőüljön meg az Emberfia, az Istenember, a pokol tornácáról szabadult ószövetségi üdvözültekkel egyetemben amint Atyja trónján kap helyet. Jézus emberi teste egyenlőre a kereszten függ, lelke pedig Atyja kebelén van. Körülöttük az angyalok hatalmas csapata. Jöttek hódolni az Isten Fiának, aki ténylegesen fölvette az emberi természetet, hogy bemutathassa az új és örökszövetség áldozatát Atyjának. Hogy is mondhatta az első szentmise végén Atyja keblén pihenve immár, a kereszten függő áldozatra mutatva az ajánló éneket: Valóban méltó és igazságos, illő és üdvös, hogy minden időben magasztaljunk, Urunk, téged, de különösen most, midőn áldozattá lett értünk Krisztus, a Húsvéti Bárány. Mert odaadta érettünk életét, a régi áldozatok helyett kereszthalála lett a tökéletes áldozat, és üdvösségünkért felajánlva néked önmagát, ő lett a Főpap, az oltár,és az áldozati Bárány. A húsvéti öröm ezért kiárad az egész földre, a nagyvilág örvendezve ujjong, a mennyei erők és a hatalmas angyalok a te dicsőséged himnuszát zengik és vég nélkül éneklik: Szent vagy, szent vagy szent vagy, mindenség Ura, Istene. Dicsőséged betölti a mennyet és a földet. Hozsanna a magasságban. Áldott, aki jön az Úr nevében. Hozsanna a magasságban.” Mit felelhetett erre az Atya, keblén halott Fia emberlelkével, a kereszt tövében pedig épp leültetik a Fájdalmas Anyát, hogy Nikodémus és Arimateai József a keresztről levéve Jézus véres, merev holttestét a az Édesanya ölébe fektessék? Fiam, jól tudod, hogy öröktől fogva célom volt a világ teremtése. Szeretetem minden jelét megteremtettem számukra, hogy ugyanígy viszontszeressenek. Ők mégis a sátánhoz pártoltak és egyre jobban ellenem fordultak. Én ennek ellenére sok-sok ajándékkal láttam el őket. Azért adtam a szent sátort a zsidóknak, hogy érezzék, állandóan velük vagyok „De mit tegyek, hogy az emberek közt találjam magam. Nem volt más lehetőség, mint hogy magam menjek, istenségem második személyében. Megismernek-e az emberek? Rám hallgatnak-e? Számomra a jövőből semmi sem volt elrejtve: e két kérdésre azt válaszoltam: Nem vesznek majd tudomást jelenlétemről, még ha közel is vannak hozzám. Fiamban bántalmazni fognak, minden jó ellenére, amit nekik cselekedni fog. Fiamban megrágalmaznak, keresztre feszítenek, hogy megöljenek. Vajon megállok-e ezért? Nem, gyermekeim, az emberek iránti szeretetem sokkal nagyobb. Nem álltam meg itt: felismerhetitek jól, hogy szerettelek benneteket, hogy úgy mondjam, mint szeretett Fiamat, vagy jobban, mint saját magamat. Amit nektek mondok, az annyira igaz, hogy ha elegendő lett volna teremtményeim egyike, hogy levezekelje a többi ember bűneit Fiaméhoz hasonló élet és halál által, haboztam volna. Miért? Mert elárultam volna szeretetemet, szenvedést okozva egy másik teremtményemnek, amelyet szeretek, ahelyett, hogy én magam szenvedtem volna Fiamban. Sohasem akartam szenvedést okozni gyermekeimnek”. (Az Atya szól 25-26 oldal)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése