„Ezért
mindenben hasonlóvá kellett lennie testvéreihez, hogy irgalmas legyen”
Isten a világ Urává tette Jézust, és az összes embert alávetette neki. Alázata és engedelmessége miatt megdicsőítette Őt. Testvérei lettünk és egymásnak is. Jézus testünket és vérünket azért vette magára, mert meg akart halni bűneink bocsánatáért:„Mivel tehát a gyermekek részesei a testnek és a vérnek, ő maga is hasonlóan részese lett ezeknek, hogy a halál által lerontsa azt, akinek a halál fölött uralma volt, az ördögöt, és megszabadítsa azokat, akiket a halál félelme egész életükön át rabszolgaságban tartott”(14-15)Ezzel elénk tárja a levél írója, hogy az ördög egész életükben-félelemben tartotta az embereket, fenyegeti őket a testi elmúlás, a halál.Jézus istenségében nem tudta ezt a keserű sorsot vállalni, nem tudta Istenként szemléletesen bizonyítani, hogy annyira szeret minket,hogy még az ősbűn miatt ránk nehezedő csapást, a halált is megosztja velünk. Nem szünteti meg a halált, mint büntetést, hanem vállalja értünk. Példájával megadja a reményt, hogy a test és a lélek elválása, vagyis a halál, nem örökös szétválás, a halál átmeneti állapot. Ezt a saját feltámadásával igazolta, hisz harmadnapra feltámadt halottaiból. Igaz, rövid ideig volt a sírban, mások a világ végéig testben-lélekben különváltan élve várják a feltámadást. Ha Jézus ezt is vállalta volna, vagyis ő is csak a történelem végén támadt volna föl, nem lehetne számunkra vigasztaló jel. A halálban vállalt közös sors másik mondanivalója, hogy a halál okát, az irigy sátánt legyőzte Urunk. Ez a győzelem Jézusban megvalósult, a sátán már nem úr, nem ijesztő végállomás, hanem csak addig uralkodik az embereken, amíg majd egyszerre visszaállítja porainkból a testünket és egyesíti lelkünkkel, vagyis feltámaszt minden embert. Ezzel a testvériséggel minket, embereket ajándékozott meg, nem az angyalokat, akiknek nincsenek kísértéseik, ők úgy estek át a próbán, hogy a testvéreikből lett ördögök nem tudják őket elcsábítani, míg a gőggel és a testi vágyakkal minket bűnre tud hangolni. Ezért kell nekünk Jézus főpapnak is, hogy ha elesünk, legyen, aki könyörög értünk: „Mert bizony nem az angyalokat karolta fel, hanem Ábrahám utódait karolta fel. Ezért mindenben hasonlónak kellett lennie testvéreihez, hogy irgalmas legyen és hűséges főpap Isten előtt, hogy kiengesztelje a nép bűneit. Mert ő maga is megtapasztalta a szenvedést és a kísértést, segítségükre tud sietni azoknak, akik kísértést szenvednek” (16-18)
Isten a világ Urává tette Jézust, és az összes embert alávetette neki. Alázata és engedelmessége miatt megdicsőítette Őt. Testvérei lettünk és egymásnak is. Jézus testünket és vérünket azért vette magára, mert meg akart halni bűneink bocsánatáért:„Mivel tehát a gyermekek részesei a testnek és a vérnek, ő maga is hasonlóan részese lett ezeknek, hogy a halál által lerontsa azt, akinek a halál fölött uralma volt, az ördögöt, és megszabadítsa azokat, akiket a halál félelme egész életükön át rabszolgaságban tartott”(14-15)Ezzel elénk tárja a levél írója, hogy az ördög egész életükben-félelemben tartotta az embereket, fenyegeti őket a testi elmúlás, a halál.Jézus istenségében nem tudta ezt a keserű sorsot vállalni, nem tudta Istenként szemléletesen bizonyítani, hogy annyira szeret minket,hogy még az ősbűn miatt ránk nehezedő csapást, a halált is megosztja velünk. Nem szünteti meg a halált, mint büntetést, hanem vállalja értünk. Példájával megadja a reményt, hogy a test és a lélek elválása, vagyis a halál, nem örökös szétválás, a halál átmeneti állapot. Ezt a saját feltámadásával igazolta, hisz harmadnapra feltámadt halottaiból. Igaz, rövid ideig volt a sírban, mások a világ végéig testben-lélekben különváltan élve várják a feltámadást. Ha Jézus ezt is vállalta volna, vagyis ő is csak a történelem végén támadt volna föl, nem lehetne számunkra vigasztaló jel. A halálban vállalt közös sors másik mondanivalója, hogy a halál okát, az irigy sátánt legyőzte Urunk. Ez a győzelem Jézusban megvalósult, a sátán már nem úr, nem ijesztő végállomás, hanem csak addig uralkodik az embereken, amíg majd egyszerre visszaállítja porainkból a testünket és egyesíti lelkünkkel, vagyis feltámaszt minden embert. Ezzel a testvériséggel minket, embereket ajándékozott meg, nem az angyalokat, akiknek nincsenek kísértéseik, ők úgy estek át a próbán, hogy a testvéreikből lett ördögök nem tudják őket elcsábítani, míg a gőggel és a testi vágyakkal minket bűnre tud hangolni. Ezért kell nekünk Jézus főpapnak is, hogy ha elesünk, legyen, aki könyörög értünk: „Mert bizony nem az angyalokat karolta fel, hanem Ábrahám utódait karolta fel. Ezért mindenben hasonlónak kellett lennie testvéreihez, hogy irgalmas legyen és hűséges főpap Isten előtt, hogy kiengesztelje a nép bűneit. Mert ő maga is megtapasztalta a szenvedést és a kísértést, segítségükre tud sietni azoknak, akik kísértést szenvednek” (16-18)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése