„Ébresszétek fel a világot!” (4. rész)

Ferenc pápa gondolatai a szerzetesélet mai kérdéseiről – Antonio Spadaro SJ írása

Ferenc pápa 2013. november 29-én mintegy százhúsz férfi szerzetes elöljáróval találkozott Rómában, majd több órán át válaszolt kérdéseikre. A Civiltà Cattolica című olasz jezsuita folyóirat főszerkesztője részletes tudósítást közölt az eseményről. A beszámolót Antonio Spadaro atya engedélyével öt részben tesszük közzé.

A negyedik részben érintett témák: a szerzetesek testvéri élete; a testvériség vonzereje; aki nem képes megélni a testvériséget, az nem való szerzetesnek; az individualizmus kísértése; szeretettapasztalat; a konfliktusokat fel kell vállalni; szükséges a kísérés és az anyai gyengédség; adott esetben pszichológushoz kell fordulni.

Megélni a testvériséget „megsimogatva a konfliktusokat”

Az új evangelizációról tárgyaló szinódus azt kérte a szerzetesektől, hogy legyenek tanúi az evangélium humanizáló erejének a testvéri élet által. Ebből kiindulva tettek fel néhány kérdést a pápának a szerzetesek testvéri életéről: „Hogyan egyeztessük össze a küldetéssel és a közösségi élettel együtt járó kötelezettségeket? Hogyan harcoljunk az individualizmusra való hajlammal? Hogyan viselkedjünk olyan testvérekkel, akik valamilyen nehézséggel küzdenek, akik konfliktushelyzetben vannak, vagy akik éppen konfliktusokat gerjesztenek? Hogyan kössük össze a helyes választ és az irgalmat a nehéz esetekben?”

Ferenc pápa emlékeztetett arra, hogy a megelőző napon fogadta a taizéi prior, Alois testvér látogatását: „Taizében vannak katolikus, kálvinista, lutheránus szerzetesek… és mind igazi testvéri életet élnek. Lenyűgöző apostoli vonzerőt jelentenek ők a fiatalok számára. A testvériségnek hatalmas egybehívó ereje van. A testvériség betegségeinek viszont pusztító erejük van. A testvériséggel való szembeszállás kísértése az, ami leginkább megakadályozza, hogy valaki a megszentelt élet útját járja. Az individualizmusra való hajlam végeredményben arra irányul, hogy ne szenvedjük meg a testvériséget. Berchmans Szent János (11) azt mondta, hogy neki a legnagyobb penitencia éppen a közösségi élet. Olykor nehéz megélni a testvériséget, ám ha nem éljük meg, akkor nem vagyunk termékenyek. Ha valaki nem képes megélni a testvériséget, az nem tudja megélni a szerzeteséletet sem.”

„A szerzetesi testvériség – folytatta a pápa – a tagok közötti minden lehetséges különbözőséggel együtt egy olyan szeretettapasztalat, amely felülmúlja a konfliktusokat. A közösségi nézeteltérések elkerülhetetlenek: bizonyos értelemben létezniük kell, ha a közösség valóban őszinte és tisztességes kapcsolatokat ápol. Ez az élet. Olyan közösségről álmodozni, amelyben a testvérek között nincsenek nehézségek, értelmetlen és hasztalan. Ha egy közösségben nem szenvednek meg konfliktusokat, ott hiányzik valami. A tapasztalat azt mutatja, hogy minden családban és az emberek mindenfajta csoportjában van konfliktus. És a konfliktust fel kell vállalni, nem lehet szőnyeg alá söpörni. Ha elfojtják, nyomása addig fokozódik, míg ki nem robban. A konfliktusok nélküli élet nem élet.”

Nagy érték forog kockán. Tudjuk, hogy Ferenc pápa egyik alapelve az, hogy „az egység felülmúlja a konfliktust”. A szerzetesekhez intézett szavait az Evangelii gaudium fényében kell olvasnunk (226–230. pontok), ahol azt kéri, hogy „mondjunk igent a konfliktus elviselésére, oldjuk fel, és alakítsuk át egy új folyamathoz vezető kapoccsá” (227. pont.). Ne felejtsük, hogy Bergoglio számára a személyes kibontakozás sosem kizárólag egyéni, hanem közös, közösségi vállalkozás. (12) Ebben az értelemben a konfliktus egy érési folyamatba illeszkedhet, sőt kell is illeszkednie.

A konfliktust azonban minden esetben kísérni kell: „Sosem viselkedhetünk úgy, mint az irgalmas szamaritánusról szóló példabeszédben a pap vagy a levita, akik egyszerűen továbbhaladnak. De hogyan csináljuk? Eszembe jut – mondja a pápa – egy huszonkét éves fiatal története, aki mély válságba került, depresszióba esett. Nem szerzetesről beszélek, hanem egy olyan fiatalemberről, aki özvegy édesanyjával élt, aki pedig tehetős családok ruhaneműit mosta. Ez a búskomor fiú nem járt többé dolgozni, és az alkohol mámorában keresett menedéket. Édesanyja semmit sem tehetett: egyszerűen minden reggel, mielőtt munkába indult volna, nagy szeretettel gyengéden rátekintett. Az a fiú mára fontos emberré vált: túljutott a válságon, mert anyjának az a gyengéd tekintete végül megindította. Ez az: újra szert kell tennünk a gyengédségre, az anyai gyengédségre egyaránt. Gondoljatok csak arra a gyengédségre, amelyet például Szent Ferenc megélt. A gyengédség segít túljutni a konfliktusokon. Ha pedig ez mégsem elég, az is lehet, hogy érdemes közösséget váltani.”

„S az is igaz – folytatta Ferenc pápa –, hogy időnként nagyon durvák vagyunk. Átéljük azt az általános kísértést, hogy kritizáljunk másokat magunk megelégedésére vagy személyes előnyök megszerzésére. Bizonyos esetekben a testvériség kríziseinek a személyiség törékenysége az oka, és ebben az esetben szakember, egy pszichológus segítségét kell kérni. Nem szabad félnünk ettől; nem kell attól tartanunk, hogy szükségképpen a pszichologizmus tévútjára lépünk. Ám soha, de soha nem szabad pusztán ügyintézőként bánnunk egy testvérünk konfliktusával. Engednünk kell, hogy a szívünk is bevonódjon.”

„A testvériség igen kényes dolog. Az első esti dicséret himnuszában Szent József főünnepén az argentin zsolozsmában azt kérjük Szent Józseftől, hogy őrizze az egyházat »eucharisztikus gyengédséggel«. (13) Ez az, így kell bánnunk a testvérekkel: eucharisztikus gyengédséggel. Meg kell simogatni a konfliktust. Eszembe jut, amikor VI. Pál egy rengeteg rajzot tartalmazó levelet kapott egy kisgyerektől. A pápa azt mondta, hogy az asztalán, melyen csak problémákról szóló levelek sorakoznak, egy ilyen levél érkezése nagyon jó hatással volt rá. A gyengédség jót tesz nekünk. Az eucharisztikus gyengédség nem takarja el a konfliktust, hanem segít férfiként szembenézni vele.”

JEGYZETEK
11. Berchmans János (Diest [Belgium], 1599. március 12. – Róma, 1621. augusztus 13.) jezsuita volt, akit XIII. Leó pápa avatott szentté 1888-ban. 1618. szeptember 24-én letette jezsuitaként első fogadalmát, 1619-ben Rómába helyezték, hogy befejezze filozófiai tanulmányait a Collegio Romanóban, ahol megbetegedett, majd két év múlva, 1621. augusztus 13-án meghalt. Hűségesen követve kedvelt mottóit – Age quod agis (Csináld rendesen, amit csinálsz), Maximi facere minima (A legnagyobb dogokat a legapróbb kötelességek teljesítésével teszitek) – rendszeres feladatait rendkívüli módon tudta elvégezni, s így a hétköznapi élet szentje lett.
12. Vö Jorge M. Bergoglio: E l’amore che apre gli occhi, Milano, Rizzoli, 2013, 46.
13. Guarda a la Iglesia de quien fue figura / la inmaculada y maternal María; / guárdala intacta, firme y con ternura / de eucaristía. [Őrizd az egyházat, melynek előképe a szeplőtelen anya, Mária; őrid meg épségben, szilárdságban, eucharisztikus gyengédséggel.]

Fordította: Tőzsér Endre SP
Forrás: © La Civiltà Cattolica 2014 I 3–17. (4 gennaio 2014)