ASSISI SZENT FERENC TITKOS
ÉLETLÉPCSŐI
A XII. század végén élt Assisiben egy ügyes posztókereskedő. Itáliában akkor még városállamokban éltek az emberek. Mindenki keresztény volt. Hittek a Szentháromságban. Megtanulták, hogy az Atya teremtette, a Fiú megváltotta, a Szentlélek megszenteli a világot. Azt is megtanulták,hogy Isten az embereknek csak az ősapját és ősanyját teremtette, majd elrendelte, hogy szüljenek gyermekeket, fiúkat és leányokat, azokat neveljék fel, és ha felnőttek, keressék meg a párjukat, házasodjanak össze és így szaporodjék az emberiség. A keresztények azt is megtanulták, hogy a gyermeküket a keresztség szentségében Isten is gyermekévé fogadja, és ha az ember ennek megfelelően él, akkor halála után a lelke a mennyországba kerül, látja Istent és örökké boldog lesz. A kisfiút, akit Pietro di Bernardone néven írtak be a kereszteltek anyakönyvébe, legénnyé cseperedett. Megkereste a párját, akit Pikának hívtak, és házasságot kötött vele. Pietrót nagyon lekötötte a posztóüzlet, mert az elfogyott árut híres francia posztógyárakban szerezte be, és vitte haza az üzletébe. Nem is értesült arról, hogy a kisfia megszületett de amikor hazaért,örült, hogy felesége mindent elrendezet,t mint a keresztény édesanyák. A gyermeket viszont új névvel szólította: a franciák iránti nagyrabecsülése kifejezésére „Kis franciácskának”, olaszosan Francesconak nevezte. Ezt a személynevet tehát ő viselte elsőként. Isten is külön nevet szánt neki a Giovanni helyett. Ezzel megfelelő jelzést kapott mindenki arról, hogy valami nagyon szép hivatás vár rá. A kis Francesco-t édesanyja nagyon vallásosnak nevelte. Amikor legénykévé lett, a vele egykorú gyerekekkel kezdett barátkozni. Esténként járták a város ősi utcáit és zenéltek, énekeltek,a nyitott ablakokban emberek szorongtak, felidézték saját fiatalságukat. Nappal pedig segítettek édesapjuknak, vagy más mesterséget tanultak. Francescot az apja posztókereskedőnek szánta. Így érkezett el a férfikorba.
A XII. század végén élt Assisiben egy ügyes posztókereskedő. Itáliában akkor még városállamokban éltek az emberek. Mindenki keresztény volt. Hittek a Szentháromságban. Megtanulták, hogy az Atya teremtette, a Fiú megváltotta, a Szentlélek megszenteli a világot. Azt is megtanulták,hogy Isten az embereknek csak az ősapját és ősanyját teremtette, majd elrendelte, hogy szüljenek gyermekeket, fiúkat és leányokat, azokat neveljék fel, és ha felnőttek, keressék meg a párjukat, házasodjanak össze és így szaporodjék az emberiség. A keresztények azt is megtanulták, hogy a gyermeküket a keresztség szentségében Isten is gyermekévé fogadja, és ha az ember ennek megfelelően él, akkor halála után a lelke a mennyországba kerül, látja Istent és örökké boldog lesz. A kisfiút, akit Pietro di Bernardone néven írtak be a kereszteltek anyakönyvébe, legénnyé cseperedett. Megkereste a párját, akit Pikának hívtak, és házasságot kötött vele. Pietrót nagyon lekötötte a posztóüzlet, mert az elfogyott árut híres francia posztógyárakban szerezte be, és vitte haza az üzletébe. Nem is értesült arról, hogy a kisfia megszületett de amikor hazaért,örült, hogy felesége mindent elrendezet,t mint a keresztény édesanyák. A gyermeket viszont új névvel szólította: a franciák iránti nagyrabecsülése kifejezésére „Kis franciácskának”, olaszosan Francesconak nevezte. Ezt a személynevet tehát ő viselte elsőként. Isten is külön nevet szánt neki a Giovanni helyett. Ezzel megfelelő jelzést kapott mindenki arról, hogy valami nagyon szép hivatás vár rá. A kis Francesco-t édesanyja nagyon vallásosnak nevelte. Amikor legénykévé lett, a vele egykorú gyerekekkel kezdett barátkozni. Esténként járták a város ősi utcáit és zenéltek, énekeltek,a nyitott ablakokban emberek szorongtak, felidézték saját fiatalságukat. Nappal pedig segítettek édesapjuknak, vagy más mesterséget tanultak. Francescot az apja posztókereskedőnek szánta. Így érkezett el a férfikorba.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése