ASSISI SZENT FERENC TITKOS ÉLETLÉPCSŐI
A megszentelő kegyelem.
A megszentelő kegyelem Isten legnagyobb ajándéka. Isten életének elve, közvetítője az értelmes teremtményekben: az angyalokban és az emberekben. Istenben csak szellemi élet van, vagyis értés és akarás. Egészen pontosan: Isten lényege olyan végtelen szellemi természet, állag, amely egyszerre mindentudó és mindenható. Ő tehát nem ismer meg újat, mint az emberi megismerő képesség, az értelem, mert mindent ismer, ami ismerhető, akár már létezik, akár csak létezhet. A teremtés előtt is ismerte ezt a világot teljes egészében, és az ehhez hasonló más fajta világot is, amit létre is tudna hozni. Isten nem ismereteket szerez, amikből új ismeretek születhetnek, tehát nem gondolkodik, Ő tud. Isten lényege mindenható. Mindent megtehet, amit csak akar. A teremthető végtelen sok világból a mostanit választotta és hozta létre, vagyis nem alakította ki más valamiből, hanem létet adott neki. Ezt hívjuk teremtésnek. De ha akarná, a többi változatot is meg tudná valósítani. A teremtett világban két fajt ajándékozott meg szellemi léttel: az embert, akit anyagi testtel és a vele egyesített szellemi lélekkel a látható világ koronájának szánt, és a tiszta szellemi létű angyalokat. Mindkettőnek a magáéhoz hasonló értelmet és akaratot adta. Az embernek az anyagvilág megismeréséhez adott anyagi megismerő képességeket is, az öt érzékszervet: látást, hallást, szaglást, ízlelést, tapintást. Az értelem és az akarat a lélek képességei, nem maga a lélek. Az emberi értelem az anyagi tapasztalatokból állítja össze a gondolkodáshoz szüksége fogalmakat. Ebből a fantázia belső képet alkot, amely felidézhető. Az érzéki világot, ennek létét, rendjét, szépségét szemlélve az emberi ételem el tud jutni odáig, hogy kimondja: minden létező egy másik létezőtől kapta létét. Sokan úgy vélik, hogy ezek az okozatok és létesítő okok végtelen sorban követik egymást. A gondolkodó értelem viszont rádöbben: végtelen sor nincs, nem lehet, mert minden sornak van eleje és vége, a végtelennek pedig sem eleje sem vége nincsen. Értelmünk így gondolkodva vonja le a logikus következtetést: olyan létesítő okra van szükség, ami/aki maga nem okozat, hanem abszolút Lét. Ez az Isten. Ha Isten természetes képességünket egy természetünket felülmúló ajándékkal magasabb síkra emeli, ezen a természetfeletti fokon nemcsak Isten létét tudja könnyebben megismerni és elfogadni, hanem azokat a további ismereteket, értékeket is, amiket Isten önmagáról már a világ fennállása óta közzé tett, szakszóval: kinyilatkoztatott. Ezt az alapvető természetfeletti ajándékot nevezzük megszentelő kegyelemnek. Ez állandó képességként bennünk, a lelkünkben él. Bizonyos nagyságrendben kapjuk Istentől a keresztség szentségében, aztán halálunkig korlátozás nélkül növelhetjük a többi szentséggel, imádsággal, jótettekkel. A szülőkön múlik elsődlegesen, hogy ezt mielőbb biztosítják-e gyermekeiknek. Assisi Szent Ferencnek az édesanyja, Pica asszony születése után azonnal kérte. Az édesanya a természetes élet mellé a nagyon fontos természetfelettit is biztosítani akarta. Maga választott nevet is kisfiának, azzal sem várta meg a férjét. A János nevet adta neki. Az apa hazaérve biztosan nagyon örült a fiának, de ő gyakorlatiasan gondolkodott: nem annyira a megszentelő kegyelem hatása érdekelte, hogy a kisfia valamelyik Szent János oltalma alatt máris a mennyország örököse, hanem a maga tekintélyes üzletének jövendő gyarapítóját, francia kapcsolatainak bővítőjét akarta látni.
A megszentelő kegyelem.
A megszentelő kegyelem Isten legnagyobb ajándéka. Isten életének elve, közvetítője az értelmes teremtményekben: az angyalokban és az emberekben. Istenben csak szellemi élet van, vagyis értés és akarás. Egészen pontosan: Isten lényege olyan végtelen szellemi természet, állag, amely egyszerre mindentudó és mindenható. Ő tehát nem ismer meg újat, mint az emberi megismerő képesség, az értelem, mert mindent ismer, ami ismerhető, akár már létezik, akár csak létezhet. A teremtés előtt is ismerte ezt a világot teljes egészében, és az ehhez hasonló más fajta világot is, amit létre is tudna hozni. Isten nem ismereteket szerez, amikből új ismeretek születhetnek, tehát nem gondolkodik, Ő tud. Isten lényege mindenható. Mindent megtehet, amit csak akar. A teremthető végtelen sok világból a mostanit választotta és hozta létre, vagyis nem alakította ki más valamiből, hanem létet adott neki. Ezt hívjuk teremtésnek. De ha akarná, a többi változatot is meg tudná valósítani. A teremtett világban két fajt ajándékozott meg szellemi léttel: az embert, akit anyagi testtel és a vele egyesített szellemi lélekkel a látható világ koronájának szánt, és a tiszta szellemi létű angyalokat. Mindkettőnek a magáéhoz hasonló értelmet és akaratot adta. Az embernek az anyagvilág megismeréséhez adott anyagi megismerő képességeket is, az öt érzékszervet: látást, hallást, szaglást, ízlelést, tapintást. Az értelem és az akarat a lélek képességei, nem maga a lélek. Az emberi értelem az anyagi tapasztalatokból állítja össze a gondolkodáshoz szüksége fogalmakat. Ebből a fantázia belső képet alkot, amely felidézhető. Az érzéki világot, ennek létét, rendjét, szépségét szemlélve az emberi ételem el tud jutni odáig, hogy kimondja: minden létező egy másik létezőtől kapta létét. Sokan úgy vélik, hogy ezek az okozatok és létesítő okok végtelen sorban követik egymást. A gondolkodó értelem viszont rádöbben: végtelen sor nincs, nem lehet, mert minden sornak van eleje és vége, a végtelennek pedig sem eleje sem vége nincsen. Értelmünk így gondolkodva vonja le a logikus következtetést: olyan létesítő okra van szükség, ami/aki maga nem okozat, hanem abszolút Lét. Ez az Isten. Ha Isten természetes képességünket egy természetünket felülmúló ajándékkal magasabb síkra emeli, ezen a természetfeletti fokon nemcsak Isten létét tudja könnyebben megismerni és elfogadni, hanem azokat a további ismereteket, értékeket is, amiket Isten önmagáról már a világ fennállása óta közzé tett, szakszóval: kinyilatkoztatott. Ezt az alapvető természetfeletti ajándékot nevezzük megszentelő kegyelemnek. Ez állandó képességként bennünk, a lelkünkben él. Bizonyos nagyságrendben kapjuk Istentől a keresztség szentségében, aztán halálunkig korlátozás nélkül növelhetjük a többi szentséggel, imádsággal, jótettekkel. A szülőkön múlik elsődlegesen, hogy ezt mielőbb biztosítják-e gyermekeiknek. Assisi Szent Ferencnek az édesanyja, Pica asszony születése után azonnal kérte. Az édesanya a természetes élet mellé a nagyon fontos természetfelettit is biztosítani akarta. Maga választott nevet is kisfiának, azzal sem várta meg a férjét. A János nevet adta neki. Az apa hazaérve biztosan nagyon örült a fiának, de ő gyakorlatiasan gondolkodott: nem annyira a megszentelő kegyelem hatása érdekelte, hogy a kisfia valamelyik Szent János oltalma alatt máris a mennyország örököse, hanem a maga tekintélyes üzletének jövendő gyarapítóját, francia kapcsolatainak bővítőjét akarta látni.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése