„Csak akkor megyünk be a
nyugalomba, ha hiszünk”
Pál apostol a levél írója ízig-vérig keresztény, vagyis Jézus tanítványa. Félti testvéreit. Óvja őket a hitetlenségtől és a keményszívűségtől, ezért akarja bennük teljesen tudatosítani az Isten Országának alapjait, vagyis az igazságot és a szeretetet. A tegnapi elmélkedésben szerepelt emberek valamennyien az ószövetségi választott nép tagjai. Látták Isten csodáit Egyiptomban, majd tapasztalták jóságát és hatalmát a pusztában. Úgy tűnt, hogy hisznek Istennek. Amíg jól ment a sorsuk, nem is volt gond velük. De amikor kezdődtek a próbatételek, elvesztették bizalmukat, pereltek Istennel és Mózessel is. Ezeknek esküdött meg Isten, hogy nem mennek be az ő nyugalmába. (Zsolt 95,11; Zsid 3,11) Három féle nyugalom is szerepel ebben a történetben: a heti pihenőnap, a szombat, és az ígéret földje a nép zömének elérhető volt. De a zsoltárban Isten nem ezekről beszél. Azt mondja: „Amint megesküdtem haragomban, nem mennek be az én nyugalmamba”. (Zsid 4,3) Ez a nyugalom az örök boldogság, amihez a megváltás előtt hozzátartozott a pokol tornáca is. Erre vonatkozóan mondta Jézus: „Aki hisz és megkeresztelkedik, az üdvözül, aki nem hisz, elkárhozik”. (Mk 16,16) De már a pusztában vándorló zsidók egy része sem volt méltó üdvözülni. Kinyilatkoztatott igazság ez. Több lázadás történt az ennivaló és a víz miatt, de egy alkalommal az ároni papság ellen kezdtek lázadozni. Isten rendelte úgy, hogy Lévi törzsének egy tagja: Áron és az ő családja legyen papi ténykedésre, áldozatbemutatásra, áldásra, felszentelve. A Lévi- törzs többi tagja, a leviták a papok segítőtársai lettek. Ezek közül egy férfi, Koré és a Ruben-törzsből való Dátán és Abiron kifogásolták, hogy ők nem végezhetnek papi ténykedéseket, holott az egész nép szent, tehát ők is. Kétszázötven férfi csinált magának füstölőket, és oda álltak a papok mellé az esti istentisztelet előtt. Parazsukra tömjént tettek, lóbálták a füstölőt. Dátán, Abiron és Koré sátraik előtt álltak családjaikkal együtt. Mózes Isten parancsa szerint figyelmeztette a szomszédokat,hogy menjenek távolabb. Amikor a szentelt papok elkezdték a szertartásokat, megnyílt a föld, a három lázadó-vezért sátrastul,családostul elnyelte, majd bezárult fölöttük újra.„Leszálltak elevenen az alvilágba, s a föld befödte őket, és így vesztek ki a közösségből”Szám 16,33) a kétszázötven önjelölt-papot pedig Isten tüze, vagyis villámcsapás ütötte agyon.(35)Vegyük mi is fontolóra, hogy Isten ránk vonatkozó terveit milyen lélekkel vállaljuk! „Mivel tehát még hátra van az ő nyugalmába való bemenetelünk ígérete, féljünk attól, hogy közületek bárkit is későn jöttnek találjanak. Mert a jó hírt kinyilatkoztatta nekünk ugyanúgy, mint nekik; de nekik nem szolgált javukra a hallott beszéd, mert nem egyesült a hit mindazzal, amit hallottak. Hiszen csak akkor megyünk be a nyugalomba, ha hiszünk”(Zsid 4,1-3)
Pál apostol a levél írója ízig-vérig keresztény, vagyis Jézus tanítványa. Félti testvéreit. Óvja őket a hitetlenségtől és a keményszívűségtől, ezért akarja bennük teljesen tudatosítani az Isten Országának alapjait, vagyis az igazságot és a szeretetet. A tegnapi elmélkedésben szerepelt emberek valamennyien az ószövetségi választott nép tagjai. Látták Isten csodáit Egyiptomban, majd tapasztalták jóságát és hatalmát a pusztában. Úgy tűnt, hogy hisznek Istennek. Amíg jól ment a sorsuk, nem is volt gond velük. De amikor kezdődtek a próbatételek, elvesztették bizalmukat, pereltek Istennel és Mózessel is. Ezeknek esküdött meg Isten, hogy nem mennek be az ő nyugalmába. (Zsolt 95,11; Zsid 3,11) Három féle nyugalom is szerepel ebben a történetben: a heti pihenőnap, a szombat, és az ígéret földje a nép zömének elérhető volt. De a zsoltárban Isten nem ezekről beszél. Azt mondja: „Amint megesküdtem haragomban, nem mennek be az én nyugalmamba”. (Zsid 4,3) Ez a nyugalom az örök boldogság, amihez a megváltás előtt hozzátartozott a pokol tornáca is. Erre vonatkozóan mondta Jézus: „Aki hisz és megkeresztelkedik, az üdvözül, aki nem hisz, elkárhozik”. (Mk 16,16) De már a pusztában vándorló zsidók egy része sem volt méltó üdvözülni. Kinyilatkoztatott igazság ez. Több lázadás történt az ennivaló és a víz miatt, de egy alkalommal az ároni papság ellen kezdtek lázadozni. Isten rendelte úgy, hogy Lévi törzsének egy tagja: Áron és az ő családja legyen papi ténykedésre, áldozatbemutatásra, áldásra, felszentelve. A Lévi- törzs többi tagja, a leviták a papok segítőtársai lettek. Ezek közül egy férfi, Koré és a Ruben-törzsből való Dátán és Abiron kifogásolták, hogy ők nem végezhetnek papi ténykedéseket, holott az egész nép szent, tehát ők is. Kétszázötven férfi csinált magának füstölőket, és oda álltak a papok mellé az esti istentisztelet előtt. Parazsukra tömjént tettek, lóbálták a füstölőt. Dátán, Abiron és Koré sátraik előtt álltak családjaikkal együtt. Mózes Isten parancsa szerint figyelmeztette a szomszédokat,hogy menjenek távolabb. Amikor a szentelt papok elkezdték a szertartásokat, megnyílt a föld, a három lázadó-vezért sátrastul,családostul elnyelte, majd bezárult fölöttük újra.„Leszálltak elevenen az alvilágba, s a föld befödte őket, és így vesztek ki a közösségből”Szám 16,33) a kétszázötven önjelölt-papot pedig Isten tüze, vagyis villámcsapás ütötte agyon.(35)Vegyük mi is fontolóra, hogy Isten ránk vonatkozó terveit milyen lélekkel vállaljuk! „Mivel tehát még hátra van az ő nyugalmába való bemenetelünk ígérete, féljünk attól, hogy közületek bárkit is későn jöttnek találjanak. Mert a jó hírt kinyilatkoztatta nekünk ugyanúgy, mint nekik; de nekik nem szolgált javukra a hallott beszéd, mert nem egyesült a hit mindazzal, amit hallottak. Hiszen csak akkor megyünk be a nyugalomba, ha hiszünk”(Zsid 4,1-3)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése