Évközi. 3. hét Szerda
2Sám 7,4-17; Mk 4,1-20
„Én megszilárdítom királysága trónját mindörökké”
Dávid gyönyörű cédruspalotát építtetett magának élete delén. Amikor azonban beköltözött, és élvezte palotája előnyeit, eszébe jutott, hogy Isten dicsőségét még mindig az a szentsátor őrzi, amit Isten parancsa szerint készíttetett Mózes kétszázötven évvel korábban. A vázat jelentő deszkák elkorhadtak, a több rétegű bőrborítás elöregedett. Nehéz megadni az Úrnak a méltó tiszteletet ilyen körülmények között. Dávid restellni kezdte, hogy erről a szempontról megfeledkezett, és önzően előbb gondolt magára, mint Istenére, aki pedig őt minden jóhoz hozzásegítette egyszerű, sokgyermekes család legifjabb tagjaként. Jó barátjának, Nátán prófétának el is mondta szándékát. Zsoltárban is megénekelte elhatározását: „Nem lépek a házam sátorába, nem megyek föl fekvőhelyem nyugalmába, s nem engedem szememet aludni, pilláimat szunnyadozni, amíg helyet nem találok az Úrnak, hajlékot Jákob erős Istenének”. (Zsolt 132, 3-5) Nem első ízben eset meg Dáviddal, hogy önmaga javát látta sürgetőnek. De mindig rádöbbent fogyatékosságára, hogy Isten háttérbe szorult elgondolásában, és mindig ugyanilyen gyorsan igyekezett javítani elhamarkodott tettein. Isten nem sértődött meg ebben az esetben kedvence figyelmetlenségén. Más okok miatt nem fogadta el Dávid jóakaratát. Nátán prófétának mondta el válaszát. Ebben hangsúlyozza, hogy Izrael negyven éves vándorútján együtt akart sátorban élni népével. Azután sem kért senkitől szilárd építményt önmagának, pedig népének már kész lakóházakat, sőt jól felszerelt gazdasági épületeket ajándékozott. Elutasítása indokaként említette még azt is, hogy Dávid kezéhez sok kiontott vér tapad. Az Isten háza a megbékélés, kiengesztelődés helye lesz. Ezért Dávid fiának adja majd meg ezt a kiváltságot, hogy Izrael Istenének házat építsen. Viszont nagyra értékelte Isten Dávid figyelmességét, ha az kicsit késve is jelentkezett. Ezért jutalmazta Dávidot azzal, hogy családját állandó uralkodóházzá teszi. Ez részben úgy valósul meg, hogy Dávidot közvetlenül fia követi majd a trónon, és utána sorban unokái. Aztán eljön majd az idő, hogy elküldje az Úr a Messiást, Izrael és minden nép megváltóját. Ő is Dávid családjából származik majd. Ez annyira fontos ajándék Dávidnak, hogy az egész földön ismerik majd Dávid nevét általa. Ez lesz egyik örökös címe: Dávid Fia. Dávid reggel értesült barátja közvetítésével Isten rendelkezéséről. Most is, mint mindig. Meghatotta szívét az Úr jósága, hogy eddig is sokkal többet adott neki, mint amit ő Istenért tenni vagy ajánlani tud. Kiemelte egy sokgyermekes család közösségéből. Szinte csak győzelmes háborúi voltak ellenségeivel szemben. Ez az utóbbi ígéret pedig minden földi uralkodó fölé emeli őt: a családja örökké uralkodóház marad a Messiás által. 1945-1946 fordulóján négy és fél hónapig a szülőfalum közelében félkörben állt az orosz front. Amikor ünnepélyes körmenetben a Szűzanya szobrával körmenetet tartottunk azért, hogy a faluban csak két öreg ház égett le, falunk akkori bírója tapintott rá az isteni jóságra: Isten a saját házát áldozta föl, azt engedte a kivonuló német seregnek felrobbantani, hogy a mi házainkat megmenthesse. Isten jósága nagylelkű és örök.
2Sám 7,4-17; Mk 4,1-20
„Én megszilárdítom királysága trónját mindörökké”
Dávid gyönyörű cédruspalotát építtetett magának élete delén. Amikor azonban beköltözött, és élvezte palotája előnyeit, eszébe jutott, hogy Isten dicsőségét még mindig az a szentsátor őrzi, amit Isten parancsa szerint készíttetett Mózes kétszázötven évvel korábban. A vázat jelentő deszkák elkorhadtak, a több rétegű bőrborítás elöregedett. Nehéz megadni az Úrnak a méltó tiszteletet ilyen körülmények között. Dávid restellni kezdte, hogy erről a szempontról megfeledkezett, és önzően előbb gondolt magára, mint Istenére, aki pedig őt minden jóhoz hozzásegítette egyszerű, sokgyermekes család legifjabb tagjaként. Jó barátjának, Nátán prófétának el is mondta szándékát. Zsoltárban is megénekelte elhatározását: „Nem lépek a házam sátorába, nem megyek föl fekvőhelyem nyugalmába, s nem engedem szememet aludni, pilláimat szunnyadozni, amíg helyet nem találok az Úrnak, hajlékot Jákob erős Istenének”. (Zsolt 132, 3-5) Nem első ízben eset meg Dáviddal, hogy önmaga javát látta sürgetőnek. De mindig rádöbbent fogyatékosságára, hogy Isten háttérbe szorult elgondolásában, és mindig ugyanilyen gyorsan igyekezett javítani elhamarkodott tettein. Isten nem sértődött meg ebben az esetben kedvence figyelmetlenségén. Más okok miatt nem fogadta el Dávid jóakaratát. Nátán prófétának mondta el válaszát. Ebben hangsúlyozza, hogy Izrael negyven éves vándorútján együtt akart sátorban élni népével. Azután sem kért senkitől szilárd építményt önmagának, pedig népének már kész lakóházakat, sőt jól felszerelt gazdasági épületeket ajándékozott. Elutasítása indokaként említette még azt is, hogy Dávid kezéhez sok kiontott vér tapad. Az Isten háza a megbékélés, kiengesztelődés helye lesz. Ezért Dávid fiának adja majd meg ezt a kiváltságot, hogy Izrael Istenének házat építsen. Viszont nagyra értékelte Isten Dávid figyelmességét, ha az kicsit késve is jelentkezett. Ezért jutalmazta Dávidot azzal, hogy családját állandó uralkodóházzá teszi. Ez részben úgy valósul meg, hogy Dávidot közvetlenül fia követi majd a trónon, és utána sorban unokái. Aztán eljön majd az idő, hogy elküldje az Úr a Messiást, Izrael és minden nép megváltóját. Ő is Dávid családjából származik majd. Ez annyira fontos ajándék Dávidnak, hogy az egész földön ismerik majd Dávid nevét általa. Ez lesz egyik örökös címe: Dávid Fia. Dávid reggel értesült barátja közvetítésével Isten rendelkezéséről. Most is, mint mindig. Meghatotta szívét az Úr jósága, hogy eddig is sokkal többet adott neki, mint amit ő Istenért tenni vagy ajánlani tud. Kiemelte egy sokgyermekes család közösségéből. Szinte csak győzelmes háborúi voltak ellenségeivel szemben. Ez az utóbbi ígéret pedig minden földi uralkodó fölé emeli őt: a családja örökké uralkodóház marad a Messiás által. 1945-1946 fordulóján négy és fél hónapig a szülőfalum közelében félkörben állt az orosz front. Amikor ünnepélyes körmenetben a Szűzanya szobrával körmenetet tartottunk azért, hogy a faluban csak két öreg ház égett le, falunk akkori bírója tapintott rá az isteni jóságra: Isten a saját házát áldozta föl, azt engedte a kivonuló német seregnek felrobbantani, hogy a mi házainkat megmenthesse. Isten jósága nagylelkű és örök.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése