BOLDOG CHAPDELAINE ÁGOSTON
*La Rochelle, 1814. január 6. +Si-linkien, 1856. február 27.
Anglia
Kína elleni szerencsétlen ópiumháborúja 1842-ben a nankingi szerződéssel
fejeződött be, amely Kínát arra kényszerítette, hogy öt kikötőjét nyissa meg az
angol kereskedelem számára. Ugyanezeket az előjogokat megszerezte több európai
hatalom is. Franciaország már az 1844. évi vhampoai szerződésben rögzítette a
vallásgyakorlás szabadságát az öt kikötőre vonatkozóan. A kínai tárgyalófelek
viszonylag könnyen és gyorsan engedtek a franciák kívánságának, nem annyira az
általuk nem ismert keresztény vallás iránti tiszteletből, inkább azért, mert
azt hitték, hogy Franciaországban szövetségest találnak Anglia ellen. Amikor
ebbeli reményeik szétfoszlottak, a vallásszabadságot sem vették túlságosan
komolyan. Ezek az események megingatták a Középső Birodalom belső biztonságát,
s a folyamatot az ún. Tajping-lázadás csak elmélyítette. A lázadás (1850--64)
Kantonból indult ki és Nanking elfoglalásával (1853) érte el tetőpontját.
Kirobbantói vallási rajongók voltak, akik keresztény elemeket építettek be a
konfuciánus világnézetbe, ezért a keresztényeket azzal gyanúsították -- ezúttal
az ország déli részén --, hogy együttműködnek a forradalmárokkal. Ebbe a
zűrzavarba került bele a fiatal francia hithirdető, amikor 1852-ben partra
szállt Hongkongban.
Auguste
Chapdelaine (1814--1856) egy La Rochelle közelében lakó, mélységesen vallásos
családból származott. Szívósságát és megtörhetetlenségét családi örökségként,
közelebbről az apjától kapta, aki a forradalom utáni nehéz években az Egyházhoz
hű katolikusok és a gyakran rejtekhelyről rejtekhelyre igyekvő papok támasza
volt. Ezek az események, amelyek születésekor még eleven emlékekként éltek
családjában, a kis Ágostonra minden bizonnyal mély hatást gyakoroltak; már
korán felébredt ugyanis benne a vágy, hogy pap legyen. Ám kemény mezei munka
közben kellett várakoznia a huszadik évéig, amíg megkezdhette a tanulmányait.
A
coutances-i szemináriumban, ahol 1843. június 10-én pappá szentelték,
érlelődött meg elhatározása, hogy hithirdető lesz. Türelmének azonban ismét
kemény próbát kellett kiállnia. Az egyházmegye általános vikáriusa
megmagyarázta neki, hogy nincs kétsége ugyan missziós hivatása felől, de
bizonyos okokból, amelyeket nem közölt vele, egy ideig még várakoznia kell
kívánsága teljesülésére. A fiatal pap minden további nélkül engedelmeskedett,
és káplán lett Boucayban. Plébánosa később úgy nyilatkozott arról a két évről,
amely alatt hűségesen szolgált nála, hogy missziós eszménye tántoríthatatlanul
a szeme előtt állott, és hogy vezeklési gyakorlatokkal készült majdani megvalósítására
(hetenként háromszor böjtölt és gyakran ostorozta magát).
Végre
1851. február 16-án beléphetett Párizsban a külföldi missziók szemináriumába.
Egy évvel később, 1852 áprilisában az egykori boucayi segédlelkész már megkapta
beosztását a Kvantung és Kvangszi tartományokban levő kínai misszióba. Április
29-én elutazott. Kína déli részeinek misszionálását 1848-ban a párizsi missziós
szemináriumra bízták. 1853-ban Zefirin Guillemint (1814--1886), Ágoston
földijét nevezték ki ezeknek a vidékeknek apostoli prefektusává; ő a vele
egykorú Ágostont küldte Kvangszi tartományba, ahol a missziós munkát újra
kellett kezdeni, mert másfél évszázad óta nem lépett hithirdető ebbe a
kiterjedt tartományba. Első kísérlete alkalmával nem jutott nagyon messze.
Megtámadták és kifosztották, ezért vissza kellett térnie Kantonba. Második
útján eljutott legalább a szomszédos Kveicsu tartományba, ahol egy kiemelkedő
misszionárius, a későbbi apostoli vikárius és püspök, Lions (+1893) vezette be
a missziós életbe és a kínai nyelvbe.
Eközben
Kvangszi tartományban egy buzgó világi apostol tevékenysége következtében
kialakult egy új keresztény közösség magva. Hírét vették, hogy a tartományuk
számára kijelölt hithirdető Kveicsuban tartózkodik. Küldöttek mentek érte; öt
napig tartó meneteléssel érte el végül missziós vidékét Silin-him kerületi
székhely közelében. Azonban már tíz nap múlva négy másik katolikussal együtt
elfogták, és kihallgatásra a kerület székhelyére vezették. A jóakaratú
mandarinnak meg kellett állapítani, hogy az elfogottak nem tartoznak sem a
(tajpingi) forradalmárokhoz, sem a mohamedánokhoz, akik hasonlóan zendülést
támasztottak. Hogy azonban biztos legyen a dologban, a periratokat el kellett
küldenie a tartomány kormányzójához, és meg kellett várnia annak döntését. Így
hát a hithirdetőnek és a katechumenoknak a karácsony ünnepnapjait fogságban
kellett tölteniök. A követek azonban forradalmárok kezébe kerültek, kirabolták
és további utazásukban akadályozták őket. Visszaérkezésük után a keresztényeket
szabadon engedték. Ágoston végre elkezdhette tulajdonképpeni missziós munkáját.
1855.
július 10-i levelében nagy örömmel értesíti párizsi elöljáróját, hogy 170--180
katechumennel megkezdte a keresztségre való előkészületet. Az első
keresztségeket Szent Józsefnek, a kínai egyház védőszentjének ünnepén
szolgáltatta ki. Elsőként az a világi apostol keresztelkedett meg, akinek a
buzgóságát tanúsította mindenekelőtt a katechumenek csapata. A József nevet
kapta. Az év folyamán valószínűleg további keresztelendők is megkapták a keresztség
szentségét.
A
hithirdető azonban nem túl sokáig örülhetett fárasztó, mégis boldogító apostoli
munkájának. Már 1856 februárjában újból üldözni kezdték az ifjú közösséget.
Ágoston a kerületi székhely egy katolikus írójánál keresett először menedéket;
ahelyett azonban, hogy a még nyugodt, szomszédos Kveicsu tartományban
igyekezett volna biztonságba jutni, a nyájánál akart maradni. Már a következő
napon elfogták, és a kerületi mandarin elé vezették. A vád zendülésre való
felbujtás volt, és azzal a felszólítással végződött, hogy rossz vallásáról
mondjon le. Ágoston áthagyományozott válasza így hangzott: ,,Mivel vallásom az
igazi, nem mondhatok le róla. Egyébként nincsenek rossz szándékaim. Arra intem
az embereket, hogy tegyék a jót, és így kiérdemeljék a mennyország
boldogságát.'' Erre a fogoly 300 ütést kapott a talpára és 300 ütést
bambusznáddal a testére. Vérrel és súlyos sebekkel borítva szó nélkül
szenvedett. Súlyos éjszaka után, bilincsbe verve, amely még csak mozgást sem
engedett neki, a következő reggel halálra ítélték, de a február 26-ról 27-re
virradó éjszaka belehalt sebeibe; csak ezután fejezték le, és holttestét az
állatok elé vetették.
Bármilyen
kicsi és jelentéktelen volt is Ágoston első kialakuló közössége, két tagjának,
a fiatal Pei-mu Lőrincnek és egy ifjú özvegynek, Csau-Kong Ágnesnek meg kellett
osztania papjukkal a vértanúságot. Lőrinc már Ágostonnal volt a körzet
székhelyén, amikor menedékhelyén megjelent közösségének néhány asszonya
kisgyermekével együtt. Férjük már fogságban volt. Ágoston segítségét és
tanácsát kérték, s abban egyeztek meg, hogy az asszonyok gyermekeikkel együtt a
mandarin lába elé borulnak, hogy férjük és apjuk életéért könyörögjenek. Mivel
mégsem volt bátorságuk az ilyen, kínai viszonyok között rendkívüli lépéshez, Lőrinc
vezetőként élükre állt. Ekkor a mandarin egész dühe ellene fordult. Mialatt az
asszonyokat kegyetlenül megverték és fogságba vetették, neki borzasztó
kínvallatást kellett kiállnia, s ez azzal a felszólítással végződött, hogy
tagadja meg hitét. Bátor magatartása a mandarin dühét a végsőkig fokozta,
úgyhogy őt még Ágoston elfogása előtt kivégezték.
Csau-Kong
Ágnes Kveicsu szomszédos tartományából való volt, ott született 1833-ban.
Fiatalon férjhez adták egy keresztény férfihoz, majd annak halála után nem ment
ismét férjhez, hanem iskolába járt, és tudását az Egyház szolgálatába
állította. Amikor Ágoston Lions nevű társától alkalmas hitoktatónőt kért leendő
közössége asszonyai és lányai számára, Ágnes ajánlkozott erre a feladatra. Úgy
látszik, hogy önfeláldozó és sikeres tevékenysége magára vonta üldözői
figyelmét, mert már a férfiak első csoportjával együtt elfogták és fogságba
vetették. A bírósági tárgyalás napján, amikor Ágoston sorsa is eldőlt, igen
kiemelkedő bátorságot tanúsított. Sem ígéretek, sem fenyegetések nem tudták
eltántorítani hitétől. Az elítélése előtt mondott és áthagyományozott kevés
szava az ókeresztények kihallgatásaira emlékeztet. Ugyanazzal a halállal
sújtották, mint Ágostont. Négy nappal később halt meg sebei következtében.
Ezekről a Kvangszi tartományban végbement eseményekről Guillemin, a
távoli Kanton missziójának elöljárója csak július elején értesült hírnökök és
levelek útján, s elküldte az első tudósítást Lyonba, a Hitterjesztés Művének
vezetőségéhez. Ezen alapulnak a fentiek is. A püspök írása végén kifejezett
kívánsága, tudniillik, hogy a vértanúk vére szolgáljon Kvangszi egyházának
javára, meglepő módon beteljesedett: a tartománynak a kínai hierarchia
felállításakor már három püspöke volt. Ágostont két társával, Lőrinccel és Ágnessel
együtt 1900. május 27-én avatták boldoggá.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése