Francisco de Osuna
Harmadik Lelki Ábécéskönyv szemelvények
válogatta és fordította: Várnai Jakab OFM
9. A haszontalan eltávozásokat soha ne hagyd büntetlenül.
Jamás pase sin castigo la salida sin provecho.
A szívedben várakozz Istenre
Nagy udvariatlanság lenne, ha valaki elmenne otthonról, amikor pedig valamilyen hírességek érkezése esedékes, mert ha nem fogadná őket, úgy tűnhetne, hogy lenézi vendégeit. Akkor a vendégek máshol néznének szállás után, és a gondatlan ember egymaga maradna; legközelebb azonban, tanulva az esetből, vár majd rájuk és azzal akarja megtisztelni őket, hogy otthonát ajánlja föl nekik. Ha Ábrahám ősatyánk nem lett volna bent sátrában, nem érdemelte volna ki, hogy fogadhassa az angyalokat, akik megtisztelték lakóhelyét és megígérték neki a régen várt fiúgyermeket. Egyértelmű, hogy magának az Isten Fiának szavai közlik velünk és biztosítanak a felől, hogy ő az Atyával és a Szentlélekkel eljön és lakást vesz annál, aki szereti őt, és ott maradnak lelkében, mert ez az a szoba, ahol fogadjuk Istent. Otthon kell lennünk magunkban, hogy kellőképpen fogadhassuk az Urat, ha érkezik. Tudjuk, hogy jön, csak az időt nem ismerjük, és maga az Úr int minket, hogy várjunk rá és virrasszunk: "Legyetek készen, mert a Szűz Fia akkor jön el, amikor nem várjátok". Az Úr nem akarta tudatni velünk érkezésének pontos idejét, hogy bármely órában és minden időben készek legyünk fogadására. Azt rendelte, hogy eljöttét – amikor megvigasztal majd szeretetével és kinyilvánítja magát szívünkben – annak a házigazdának az éberségével várjuk, aki tudja, hogy tolvaj ólálkodik a közelben, és ezért egész éjjel bent virraszt, hogy az ne lopakodhasson be. Van viszont egy különbség a megszokott vendégség és az Úr jövetele között, aki Jób szerint éberen őrködik lelkünk fölött és magával hoz mindent, ami biztonságához kell. A különbség az, hogy a tolvaj sietve surran be a házba a gazda távollétében, Urunk viszont nagyon tapintatos, nem akar belépni szívünk házába, csak ha mi ott vagyunk, hogy fogadjuk őt. Maga az Úr mondja a Jelenések könyvében, hogy szent sugallataival kopogtat beleegyezésünk ajtaján, hogy minél készségesebben fogadjuk őt. Ha valaki nincs összeszedettségben a szívében, akkor megváratja odakint az Urat, aki az Énekek énekének szavaival kiált a lélekhez: "Nyisd ki az ajtót, húgocskám, kedvesem, galambom, gyöngyöm! Mert a fejemet belepte a harmat, az éjszaka párája a fürtjeimet." Nem csak annyit mond, hogy nyissák ki az ajtót, hanem hogy nyissunk ki neki, vagyis hogy senki mást ne fogadjunk, csak őt, és azt is mondja ezekkel a szavakkal, hogy zárjuk be a szív titkos nyílásait és kiskapuit, amelyen kiszökdös. (I. fejezet)
Rossz eltávozások
A szíved akkor is elhagyhat téged és nyugtalanná válhat, ha utazgatsz. Akik jó szándékkal ide-oda mennek, bizonyára azt gondolják, hogy nem ugyanaz a Nap süt ott, ahol vannak, és ott, ahová mennek, vagy, hogy nem mindannyiunkat ugyanaz az a Sarkcsillag vezet. Megtévesztik őket a mellékes különbségek, és azt hiszik, jó dolog, ha őket is mindig felforgatják, mint a bort, először itt próbálkoznak, aztán amott, abban a hitben, hogy ami itt nincs meg nekik, az ott majd meg lesz, és hogy nagyobb lelki békét és elégedettséget fognak élvezni, ha eltávolítják a pillanatnyi zavaró körülményeket, gondolván, hogy ahová elmennek, ott ezek nem lesznek. Rájönnek viszont, és ezt maguk mondják, hogy éppen az ellenkezője igaz, és úgy járnak, mint az édesvízi halak, melyek a tenger felé úsznak újdonságot keresve, de a tengervizet undorítónak találják: megbánják, hogy otthagyták szülőhelyüket, és megiramodnak árral szemben fölfelé. Békét keresni indultak el, de alig találtak; nyugalmat áhítottak, de ámítás volt, amit találtak; az angyalokról, akik után mentek, kiderült, hogy emberek. Az állhatatlanság annyira rossz dolog, hogy nem szabad büntetlenül hagynod. Hacsak nem engedelmességről van szó, azt tanácsolom, hogy őrizkedj a helyváltoztatástól, mert annak még semmilyen hasznát nem láttam soha, és rendszerint nagy ártalom származik belőle. Azt javaslom, lehetőleg kerülj el minden változást, átmenetelt akár egy másik rendtartományba, akár egy másik rendházba, mert a költözés ellene van az összeszedettségnek, amely nem fizikai hely dolga, hanem a szív dolga. Emlékezz arra, hogy az Úr mondja, hogy ne menjünk házról házra, máshol pedig: "Amelyik házba bementek, maradjatok ott". (III. fejezet)
"Jó” eltávozások
Vannak jó eltávozások is, mint például amikor valaki Szent Péterrel együtt kimegy, hogy nyíltan megsirassa vétkeit. Mások kimennek, hogy az Úrhoz imádkozzanak, mint amikor Mózes elhagyta a fáraó palotáját, hogy nyugodtan imádkozhasson, és hamarosan megkapta, amit kért az Úrtól. Ha azt szeretnéd, hogy az Úr mielőbb és biztosabban meghallgasson téged, akkor hagyd ott te is a palotát és menj ki imádkozni, mert a palota nem az imádság háza, hanem a világi emberek gyülekezőhelye, akikért neked imádkoznod kell, mint a szent prófétáknak, de hogy ezt megtehesd, ott kell hagynod őket.Mások úgy mennek ki, mint Izsák, aki Isten kezének alkotásairól akart elmélkedni a teremtés, az univerzum mezején, bámulva a csillagos eget, a mezei virágokat, a halakat a vizekben, a madarakat a levegőben, és mindezekben Teremtőjüket szemlélte. Jegyezzük meg, hogy vannak a fentiekben éppen csak jelzett, de ki nem fejtett eltávozásokon kívül inkább lelki, mint testi jellegű eltávozások is, és ezek akkor történnek meg az összeszedettség útját járókkal, amikor hangokat adnak ki és gesztikulálnak. Éles kiáltások ezek, nem emlékeztetnek szavakra, nem szándékosak vagy előre eltervezettek. Mintha a szívből törnének fel, amolyan önkéntelen, visszatarthatatlan kiáltásként. Ezek a kiáltások kétfélék lehetnek. Az első az odaadó meditációból fakad, amelynek során az Istenbe merülő emberek ösztönzik lelküket. A lélek annyira megindul és olyan izgatott állapotba kerül, hogy néha ilyen spontán kiáltásra fakad, mintha hő vágyában kiáltana. A másik féle kiáltás vagy nyögés akkor fordul elő, amikor szívünkben olyan megmagyarázhatatlan forróság gyúl, hogy ha nem kezdenénk kiáltozni, úgy érezzük, szétrobbannánk belülről. Ismét más dolog történik, amikor a lélek önmaga számára egy ideig nincs jelen, és amikor öntudatra ébred, nagyon éles kiáltást hallat, amely mintha az egeken is áthatolna. E kiáltások és hangok után általában egyfajta letörtség marad a lélekben, akár azért, mert az illető szégyellni magát, hogy hátha meghallotta valaki, akár pedig azért, mert kevesebb kegyelmet érez, vagy a lélek ráébred arra, hogy még apró dolgokat sem képes elviselni. Az összeszedett ember tudja, hogy nem akar ilyen hangokat kiadni, mert nem is gondol rájuk, mielőtt jönnének, és észre sem veszi, mi történik, amíg nem hallja és érzi a kiáltást. Látja, hogy nem az ő akaratának eredményei ezek, mert ha hasonlókat akarna produkálni, akkor képtelen rá, és mindaddig képtelen, amíg a hang nem önkéntelenül hagyja el szívét, szándék vagy tettetés nélkül. Mivel mindezek a hangok annyira ellenére vannak a külső embernek, és nem alkotnak szavakat, ezért mindenképpen a Lélek művei, amely a maga mozgásainak megfelelően a lelkünk legfelső részében működik, bár kis mértékben a testet is igénybe veszi. Ezzel kapcsolatban elmondanám, hogy ismertem egy összeszedett embert, aki egy nagyon pihentető alvásból egyszer úgy ébredt fel, hogy hallotta, amint lelke énekelt a mellkasából egy nagyon finoman rezgő hangon, amely mintha az egekig szállt volna, és úgy érezte, hogy ez a hang szebb, mint bármilyen testi hang, amit valaha hallott vagy még remélhet hallani, de nem a testi füleivel hallotta ezt, és nem a külső ajkaival énekelt. Ez az ének olyan vigasztalást nyújtott neki, hogy valahányszor később felidézte, mindig jókedve lett tőle. (VI. fejezet)
Harmadik Lelki Ábécéskönyv szemelvények
válogatta és fordította: Várnai Jakab OFM
9. A haszontalan eltávozásokat soha ne hagyd büntetlenül.
Jamás pase sin castigo la salida sin provecho.
A szívedben várakozz Istenre
Nagy udvariatlanság lenne, ha valaki elmenne otthonról, amikor pedig valamilyen hírességek érkezése esedékes, mert ha nem fogadná őket, úgy tűnhetne, hogy lenézi vendégeit. Akkor a vendégek máshol néznének szállás után, és a gondatlan ember egymaga maradna; legközelebb azonban, tanulva az esetből, vár majd rájuk és azzal akarja megtisztelni őket, hogy otthonát ajánlja föl nekik. Ha Ábrahám ősatyánk nem lett volna bent sátrában, nem érdemelte volna ki, hogy fogadhassa az angyalokat, akik megtisztelték lakóhelyét és megígérték neki a régen várt fiúgyermeket. Egyértelmű, hogy magának az Isten Fiának szavai közlik velünk és biztosítanak a felől, hogy ő az Atyával és a Szentlélekkel eljön és lakást vesz annál, aki szereti őt, és ott maradnak lelkében, mert ez az a szoba, ahol fogadjuk Istent. Otthon kell lennünk magunkban, hogy kellőképpen fogadhassuk az Urat, ha érkezik. Tudjuk, hogy jön, csak az időt nem ismerjük, és maga az Úr int minket, hogy várjunk rá és virrasszunk: "Legyetek készen, mert a Szűz Fia akkor jön el, amikor nem várjátok". Az Úr nem akarta tudatni velünk érkezésének pontos idejét, hogy bármely órában és minden időben készek legyünk fogadására. Azt rendelte, hogy eljöttét – amikor megvigasztal majd szeretetével és kinyilvánítja magát szívünkben – annak a házigazdának az éberségével várjuk, aki tudja, hogy tolvaj ólálkodik a közelben, és ezért egész éjjel bent virraszt, hogy az ne lopakodhasson be. Van viszont egy különbség a megszokott vendégség és az Úr jövetele között, aki Jób szerint éberen őrködik lelkünk fölött és magával hoz mindent, ami biztonságához kell. A különbség az, hogy a tolvaj sietve surran be a házba a gazda távollétében, Urunk viszont nagyon tapintatos, nem akar belépni szívünk házába, csak ha mi ott vagyunk, hogy fogadjuk őt. Maga az Úr mondja a Jelenések könyvében, hogy szent sugallataival kopogtat beleegyezésünk ajtaján, hogy minél készségesebben fogadjuk őt. Ha valaki nincs összeszedettségben a szívében, akkor megváratja odakint az Urat, aki az Énekek énekének szavaival kiált a lélekhez: "Nyisd ki az ajtót, húgocskám, kedvesem, galambom, gyöngyöm! Mert a fejemet belepte a harmat, az éjszaka párája a fürtjeimet." Nem csak annyit mond, hogy nyissák ki az ajtót, hanem hogy nyissunk ki neki, vagyis hogy senki mást ne fogadjunk, csak őt, és azt is mondja ezekkel a szavakkal, hogy zárjuk be a szív titkos nyílásait és kiskapuit, amelyen kiszökdös. (I. fejezet)
Rossz eltávozások
A szíved akkor is elhagyhat téged és nyugtalanná válhat, ha utazgatsz. Akik jó szándékkal ide-oda mennek, bizonyára azt gondolják, hogy nem ugyanaz a Nap süt ott, ahol vannak, és ott, ahová mennek, vagy, hogy nem mindannyiunkat ugyanaz az a Sarkcsillag vezet. Megtévesztik őket a mellékes különbségek, és azt hiszik, jó dolog, ha őket is mindig felforgatják, mint a bort, először itt próbálkoznak, aztán amott, abban a hitben, hogy ami itt nincs meg nekik, az ott majd meg lesz, és hogy nagyobb lelki békét és elégedettséget fognak élvezni, ha eltávolítják a pillanatnyi zavaró körülményeket, gondolván, hogy ahová elmennek, ott ezek nem lesznek. Rájönnek viszont, és ezt maguk mondják, hogy éppen az ellenkezője igaz, és úgy járnak, mint az édesvízi halak, melyek a tenger felé úsznak újdonságot keresve, de a tengervizet undorítónak találják: megbánják, hogy otthagyták szülőhelyüket, és megiramodnak árral szemben fölfelé. Békét keresni indultak el, de alig találtak; nyugalmat áhítottak, de ámítás volt, amit találtak; az angyalokról, akik után mentek, kiderült, hogy emberek. Az állhatatlanság annyira rossz dolog, hogy nem szabad büntetlenül hagynod. Hacsak nem engedelmességről van szó, azt tanácsolom, hogy őrizkedj a helyváltoztatástól, mert annak még semmilyen hasznát nem láttam soha, és rendszerint nagy ártalom származik belőle. Azt javaslom, lehetőleg kerülj el minden változást, átmenetelt akár egy másik rendtartományba, akár egy másik rendházba, mert a költözés ellene van az összeszedettségnek, amely nem fizikai hely dolga, hanem a szív dolga. Emlékezz arra, hogy az Úr mondja, hogy ne menjünk házról házra, máshol pedig: "Amelyik házba bementek, maradjatok ott". (III. fejezet)
"Jó” eltávozások
Vannak jó eltávozások is, mint például amikor valaki Szent Péterrel együtt kimegy, hogy nyíltan megsirassa vétkeit. Mások kimennek, hogy az Úrhoz imádkozzanak, mint amikor Mózes elhagyta a fáraó palotáját, hogy nyugodtan imádkozhasson, és hamarosan megkapta, amit kért az Úrtól. Ha azt szeretnéd, hogy az Úr mielőbb és biztosabban meghallgasson téged, akkor hagyd ott te is a palotát és menj ki imádkozni, mert a palota nem az imádság háza, hanem a világi emberek gyülekezőhelye, akikért neked imádkoznod kell, mint a szent prófétáknak, de hogy ezt megtehesd, ott kell hagynod őket.Mások úgy mennek ki, mint Izsák, aki Isten kezének alkotásairól akart elmélkedni a teremtés, az univerzum mezején, bámulva a csillagos eget, a mezei virágokat, a halakat a vizekben, a madarakat a levegőben, és mindezekben Teremtőjüket szemlélte. Jegyezzük meg, hogy vannak a fentiekben éppen csak jelzett, de ki nem fejtett eltávozásokon kívül inkább lelki, mint testi jellegű eltávozások is, és ezek akkor történnek meg az összeszedettség útját járókkal, amikor hangokat adnak ki és gesztikulálnak. Éles kiáltások ezek, nem emlékeztetnek szavakra, nem szándékosak vagy előre eltervezettek. Mintha a szívből törnének fel, amolyan önkéntelen, visszatarthatatlan kiáltásként. Ezek a kiáltások kétfélék lehetnek. Az első az odaadó meditációból fakad, amelynek során az Istenbe merülő emberek ösztönzik lelküket. A lélek annyira megindul és olyan izgatott állapotba kerül, hogy néha ilyen spontán kiáltásra fakad, mintha hő vágyában kiáltana. A másik féle kiáltás vagy nyögés akkor fordul elő, amikor szívünkben olyan megmagyarázhatatlan forróság gyúl, hogy ha nem kezdenénk kiáltozni, úgy érezzük, szétrobbannánk belülről. Ismét más dolog történik, amikor a lélek önmaga számára egy ideig nincs jelen, és amikor öntudatra ébred, nagyon éles kiáltást hallat, amely mintha az egeken is áthatolna. E kiáltások és hangok után általában egyfajta letörtség marad a lélekben, akár azért, mert az illető szégyellni magát, hogy hátha meghallotta valaki, akár pedig azért, mert kevesebb kegyelmet érez, vagy a lélek ráébred arra, hogy még apró dolgokat sem képes elviselni. Az összeszedett ember tudja, hogy nem akar ilyen hangokat kiadni, mert nem is gondol rájuk, mielőtt jönnének, és észre sem veszi, mi történik, amíg nem hallja és érzi a kiáltást. Látja, hogy nem az ő akaratának eredményei ezek, mert ha hasonlókat akarna produkálni, akkor képtelen rá, és mindaddig képtelen, amíg a hang nem önkéntelenül hagyja el szívét, szándék vagy tettetés nélkül. Mivel mindezek a hangok annyira ellenére vannak a külső embernek, és nem alkotnak szavakat, ezért mindenképpen a Lélek művei, amely a maga mozgásainak megfelelően a lelkünk legfelső részében működik, bár kis mértékben a testet is igénybe veszi. Ezzel kapcsolatban elmondanám, hogy ismertem egy összeszedett embert, aki egy nagyon pihentető alvásból egyszer úgy ébredt fel, hogy hallotta, amint lelke énekelt a mellkasából egy nagyon finoman rezgő hangon, amely mintha az egekig szállt volna, és úgy érezte, hogy ez a hang szebb, mint bármilyen testi hang, amit valaha hallott vagy még remélhet hallani, de nem a testi füleivel hallotta ezt, és nem a külső ajkaival énekelt. Ez az ének olyan vigasztalást nyújtott neki, hogy valahányszor később felidézte, mindig jókedve lett tőle. (VI. fejezet)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése