Francisco de Osuna
Harmadik Lelki Ábécéskönyv szemelvények
válogatta és fordította: Várnai Jakab OFM
12. Megnyugvást elérni ne a megértéstől, hanem az ízleléstől remélj.
No entiendo, mas gustando, penses alcanzar reposo.
Értelem és akarat
Két szárny adatott a léleknek, hogy Istenhez szárnyaljon és elérje a belső összeszedettség magányát. Szent János szerint ebben a magányban a lélek Istentől kap táplálékot, a kegyelem étkét, és elfoglalja azt a helyet, amelyet az Úr készített neki. Az értelem és az akarat az a két szárny, amely a léleknek adatott, hogy keresse a nyugalmat a szívnek abban a magányában, ahol Isten minden szükségeset megad, hogy vágyunk beteljen. Ő maga készítette nekünk ezt a helyet, mert látta, hogy magunktól képtelenek vagyunk rá. Szent János ezeket a szárnyakat a sas szárnyaihoz hasonlítja, akinek röpte és hazája az egekben van, mert aki ezt az imamódot követi, inkább nevezhető mennyeinek, mint földinek. Szent Pál szerint: "A mi hazánk a mennyben van" Ennek ellenére vannak, akik képesek azt gondolni, hogy a szemlélődés nyugalmát elérhetik csupán a balszárny, az értelem verdesésével. Olyanok, mint az a csónak, amely egyetlen evezővel akar révbe érni, vagy az úszó, aki csak egy karral tempózva akar partot érni. Betűnk elmondja nekik, hogy nem érhetik el a vágyott nyugalmat csupán az értelem által, ez a balszárny, hanem a jobb szárnyukat is használniuk kell, ez pedig az ízlelés. (I. fejezet)
A lelki vigasztalást hogyan kívánhatjuk?
Három fő módja van annak, hogyan kívánhatjuk a lelki vigasztalást. Az első: Isten iránti gyűlölettel. Akik a pokolban vannak, azok így vágyakoznak, akárcsak mi, amikor ellenségünk vagyonára fáj a fogunk. A második: a vágy kedvéért, amikor nem másra irányul a kívánságunk, hanem pusztán az ízre, mint amikor meg akarjuk kóstolni a korai szőlőt vagy a fiatal gyümölcsöt, hogy mi is megfiatalodjunk, ahogy mondani szokták. A harmadik: hogy felgyulladjon bennünk a szeretet, vagyis hogy az erény gyümölcsének megízlelése arra vezessen minket, hogy még őszintébben szeressük őt és minden erényt kövessünk. E hármon kívül van még több is, de ezekről itt nem beszélünk, mert túl sok lenne, és azért sem, mert, ahogy a manna mindenkinek a saját szájíze szerint ízlett, úgy a vigasztalás utáni vágy, amely ott rejlik minden ember szabad akaratában, az illető céljának megfelelően alakul. Ne lepődj meg azon, hogy a lelki vigasztalást rossz céllal is lehet akarni, mert akik a dologban tanultak, azok kifejtik, hogy semmi nem létezik, amit ne lehetne rosszul használni. A szabadságunk, hogy gonoszat tegyünk, olyan óriási, hogy még a teológiai erényekkel és Isten ajándékaival is vissza tudunk élni, mint tette Simon Mágus is. Ilyen alapon nemcsak a vigasztalásokkal kapcsolatban vádolhatnának meg téged az önszeretettel, hanem bármely más erénnyel kapcsolatban is, még a vértanúság elszenvedésével kapcsolatban is. De tegyük félre az ürügyeket, amelyekkel az ördög rendszerint minden jót kifordít, akár ő maga, akár más által, és vizsgáljuk meg a lelki vigasztalásokra való vágyakozás két másik fajtáját. Az egyik az, hogy semmilyen célunk nincs vele, a másik pedig, hogy ez által jobban akarjuk szolgálni Istent. Ha elismerjük, hogy ez a két módozat jó, akkor tiszta a pálya, mert nem hiszem, hogy élne épeszű ember, aki pusztán azért vágyakozna a lelki vigasztalásra, mert kíváncsi rá, hogyan ízlik, és nem irányítja azt Istenre. De még ha meg is engednénk az érvelés kedvéért, hogy létezik ilyen ember, nem látom be, hogy mi rossz származhatna abból, hogy így vágyakozik rá, sőt, nyilván sok jó fakad belőle. Ha tehát nem vétkezünk sem halálos, sem bocsánatos bűnnel, amikor enni akarunk a cédrusfa terméséből és törvényes módon tesszük ezt, akkor még kevésbé vétkezünk, ha lelki dolgokat kívánunk megízlelni, amelyek önmagukban véve kívánatosabbak. Még kevésbé lehetséges ez azért, mert a cédrusfa gyümölcsét törvénytelen eszközökkel is megszerezhetjük, de a lelki vigasztalás csak az áhítatból és az erényből származhat, ahogy Szent Bernát mondja: "Parancsaid által, mondja Dávid, megértésre jutottam – tudd tehát, hogy a vigasztalást semmi más módon nem ízlelheted meg, csak ha engedelmeskedsz Isten parancsainak."Ha valaki így ízlelné meg a vigasztalást, azzal fokozódna benne a vágy, következésképpen arra kényszerülne, hogy egyre inkább megtisztuljon és megfürödjön a könnyekben, és a lélek, mint új Eszter, méltóvá váljon, hogy bevigyék a királyi hálóterembe. Kétségkívül, az ízlelés által jutna el a szeretetre, ahogy Szent Bernát mondja: "Boldogok, akik sírnak, mert vigasztalást nyernek. És mi más lenne a vigasztalás, mint a bocsánat reményéből nyert magasztos áhítat, a jóság feletti szelíd örvendezés, és a bölcsesség megízlelése, amit, legyen mégoly csekély, a jóságos Úr felhasznál, hogy felfrissítse a megfáradt lelket? Nem más az ízlelés, mint felhívás a vágyakozásra és késztetés a szeretetre, mert meg van írva: 'Akik belőlem esznek, éheznek majd utánam'." Ez Szent Bernáttól van. Adná Isten, hogy minden bűnös megváltoztatná a véleményét, és a világi vigasztalásokról lemondva lelki vigasztalásokat keresne lelke nagyobb hasznára, mert így alig valaki veszne oda, hiszen maga a finom ízlelés, ha elérik, végül is Istenhez térítené őket. És bár némely áhítatos ember talán nem megfelelően tiszta szándékkal közeledik Istenhez, vagyis az ízlelést az ízlelés kedvéért kívánja, ez mégsem elég ok arra, hogy otthagyassuk velük ezt a gyönyörűséget, bár az önszeretet rakódik rá. Ez a tanács összhangban van Gerson véleményével: "Ha Istenben találunk gyönyörűséget, legyen az bár kevésbé tiszta módon, mint ahogy kellene, mégis jobb annál, mint ha a világ, a test és az ördög élvezeteihez ragaszkodunk." Gerson szó szerint ezt mondja, amikor vádakra válaszol, és arra bíztat, hogy közeledjünk Istenhez, bárhogyan is. Mivel erre képtelenek vagyunk vigasztalás nélkül, ezért jobb azt Istenben keresni, mint a világban, még akkor is, ha ez azt jelenti, hogy a szándékunk nem olyan tiszta, mint kellene. Akkor mondjuk, hogy a szándékunk nem olyan tiszta, mint kellene, amikor az élvezetet önmagáért keressük, az élvezet azonban megérdemli, hogy mindenáron keressük, még akkor is, ha önmagáért való, mert ha belegondolsz, rájössz, hogy ebben az egyre tisztább és ízesebb élvezetben megvan minden indok arra, hogy minden más jót is keressünk. Az élvezet tisztaságáról mondják: "a [bölcsességgel] való barátságban nagy öröm rejlik, a keze munkájában makulátlan tisztaság. A kommentár kifejti: "Minél inkább szeretik, annál szelídebbnek találják, és azt is megjegyezzük, hogy a lelki élvezet keze nem tétlen, sőt nem is csak egy keze van, hanem sok, és nagyon serények, mert amit belül és kívül elvégeznek, az olyan és annyi, hogy makulátlan tisztaságot állítanak róla."Nem hiszem, hogy emberi nyelv kellően tudná hirdetni mindazokat a jótéteményeket, amelyekben e boldog ízlelés által van részünk. A lelki vigasztalásról azt mondják: "Az istenfélő élet mindenre jó " Ahogy az Ezekiel 6 egyik kommentárja mondja, az istenfélő élet az a tisztelet, amit csak azok tudnak megadni Istennek, akik megízlelik őt, mert csak ők tudják tapasztalatból, hogyan kell őt tisztelni. Így ez az édesség minden dologban jótékony hatású. Szent Ágoston joggal mondhatja: "Míg ebben a testben zarándokolunk Isten felé, legalább ízleljük meg, milyen édes az Úr, aki a Lélek zálogát adta nekünk, hogy megtapasztalhassuk az ő édes nevét."Jóllehet mondtunk olyat, hogy a lelki vigasztalásnak még az önmagáért való keresése is dicséretes, senki ne gondolja, hogy az áhítatos ember megelégszik az ilyen vágyakozással. Amikor ilyen vigasztalást nyújt Krisztus, a lélek féltékeny Vőlegénye, akkor arra tanít, hogy a vágyakozás harmadik módja felé haladjunk, amit az előbb már elkezdtem kifejteni. Azért kell vágyakoznunk a vigasztalásra, hogy fejlődjünk az Úr szeretetében és szolgálatában. Az az evangéliumi szakasz, ahol az Úr megfeddi azokat, akik azért keresik őt, mert ettek az édes ételből, amit ő adott nekik, azt sugallja, hogy az Úr nemsokára kinyilvánítja ezt a harmadik fajta vágyakozást a léleknek, mert miután megfeddette őket, az Úr megmutatta nekik, hogyan keressék egyedül őt magát, fennköltebb vágytól hajtva, mint pusztán az édesség, és megtanította nekik, hogy ha a lélek legelső szándéka az, hogy őutána vágyakozzon, akkor jobb táplálékot nyer, mint ha szemeit Isten helyett az élvezetre szegezi. A víz jobban frissít, ha közvetlenül a forrásból merítjük, mint ha az abból folyó patakból valahol távol; ezért ha tisztábban vágyakozunk Istenre, nagyobb lelki gyönyörűségben lesz részünk, amit maga az Úr ad meg nekünk. Szent Gergely mondja erről: "A szemlélődő élet magasztosabb, mint a tevékeny, mert ez utóbbi során a jelen életben dolgozunk, az előbbi viszont megadja az eljövendő nyugalom bensőséges előízét."Utánozzuk hát az igazakat, és keressük az Urat vigasztalásaival együtt, és az ördög óvásai ellenére ne szakadjunk el az Úr édességétől. Mivel hisszük, hogy Isten is és ember is, keressük hát az Istent és az édességet, mint egyazon dolgot, és ahogy embersége az Isten megközelítésének útja, úgy édessége egy másik út, amely bátorít és sarkall, hogy hozzá siessünk. Ahogy Szent Bernát mondja: "Ha a Szentírás az Isten Fiát méznek nevezi édessége miatt, akkor nem értem, miért ne kereshetnénk őt mézével együtt." (IV. fejezet)
Ízleld, amit megértettél
Senki ne gondolja, hogy szereti Istent, ha nem akarja megízlelni is, mert a szeretet gyümölcse annak élvezése, amit szeretünk, és minél inkább szeretjük, annál nagyobb gyönyörűséget okoz. Mindebből rájöhetsz, hogy ez a betű azt tanácsolja: nagyon kevés nyugalomban és megelégedésben lehet részed az intellektuális csillogás révén, bármilyen éles is az emberi elme. Nyugalmat nem remélhetsz másként, mint ha ténylegesen meg is ízleled azt, amit megértettél. Erre vágyott Szent Ágoston is, amikor így szólt az Úrhoz: "Kérlek, Uram, engedd, hogy a szeretetben megízleljem azt, amit értelemmel is megízlelek, és vágyammal érzékeljem azt, amit értelmemmel felfogok." (V. fejezet)
Harmadik Lelki Ábécéskönyv szemelvények
válogatta és fordította: Várnai Jakab OFM
12. Megnyugvást elérni ne a megértéstől, hanem az ízleléstől remélj.
No entiendo, mas gustando, penses alcanzar reposo.
Értelem és akarat
Két szárny adatott a léleknek, hogy Istenhez szárnyaljon és elérje a belső összeszedettség magányát. Szent János szerint ebben a magányban a lélek Istentől kap táplálékot, a kegyelem étkét, és elfoglalja azt a helyet, amelyet az Úr készített neki. Az értelem és az akarat az a két szárny, amely a léleknek adatott, hogy keresse a nyugalmat a szívnek abban a magányában, ahol Isten minden szükségeset megad, hogy vágyunk beteljen. Ő maga készítette nekünk ezt a helyet, mert látta, hogy magunktól képtelenek vagyunk rá. Szent János ezeket a szárnyakat a sas szárnyaihoz hasonlítja, akinek röpte és hazája az egekben van, mert aki ezt az imamódot követi, inkább nevezhető mennyeinek, mint földinek. Szent Pál szerint: "A mi hazánk a mennyben van" Ennek ellenére vannak, akik képesek azt gondolni, hogy a szemlélődés nyugalmát elérhetik csupán a balszárny, az értelem verdesésével. Olyanok, mint az a csónak, amely egyetlen evezővel akar révbe érni, vagy az úszó, aki csak egy karral tempózva akar partot érni. Betűnk elmondja nekik, hogy nem érhetik el a vágyott nyugalmat csupán az értelem által, ez a balszárny, hanem a jobb szárnyukat is használniuk kell, ez pedig az ízlelés. (I. fejezet)
A lelki vigasztalást hogyan kívánhatjuk?
Három fő módja van annak, hogyan kívánhatjuk a lelki vigasztalást. Az első: Isten iránti gyűlölettel. Akik a pokolban vannak, azok így vágyakoznak, akárcsak mi, amikor ellenségünk vagyonára fáj a fogunk. A második: a vágy kedvéért, amikor nem másra irányul a kívánságunk, hanem pusztán az ízre, mint amikor meg akarjuk kóstolni a korai szőlőt vagy a fiatal gyümölcsöt, hogy mi is megfiatalodjunk, ahogy mondani szokták. A harmadik: hogy felgyulladjon bennünk a szeretet, vagyis hogy az erény gyümölcsének megízlelése arra vezessen minket, hogy még őszintébben szeressük őt és minden erényt kövessünk. E hármon kívül van még több is, de ezekről itt nem beszélünk, mert túl sok lenne, és azért sem, mert, ahogy a manna mindenkinek a saját szájíze szerint ízlett, úgy a vigasztalás utáni vágy, amely ott rejlik minden ember szabad akaratában, az illető céljának megfelelően alakul. Ne lepődj meg azon, hogy a lelki vigasztalást rossz céllal is lehet akarni, mert akik a dologban tanultak, azok kifejtik, hogy semmi nem létezik, amit ne lehetne rosszul használni. A szabadságunk, hogy gonoszat tegyünk, olyan óriási, hogy még a teológiai erényekkel és Isten ajándékaival is vissza tudunk élni, mint tette Simon Mágus is. Ilyen alapon nemcsak a vigasztalásokkal kapcsolatban vádolhatnának meg téged az önszeretettel, hanem bármely más erénnyel kapcsolatban is, még a vértanúság elszenvedésével kapcsolatban is. De tegyük félre az ürügyeket, amelyekkel az ördög rendszerint minden jót kifordít, akár ő maga, akár más által, és vizsgáljuk meg a lelki vigasztalásokra való vágyakozás két másik fajtáját. Az egyik az, hogy semmilyen célunk nincs vele, a másik pedig, hogy ez által jobban akarjuk szolgálni Istent. Ha elismerjük, hogy ez a két módozat jó, akkor tiszta a pálya, mert nem hiszem, hogy élne épeszű ember, aki pusztán azért vágyakozna a lelki vigasztalásra, mert kíváncsi rá, hogyan ízlik, és nem irányítja azt Istenre. De még ha meg is engednénk az érvelés kedvéért, hogy létezik ilyen ember, nem látom be, hogy mi rossz származhatna abból, hogy így vágyakozik rá, sőt, nyilván sok jó fakad belőle. Ha tehát nem vétkezünk sem halálos, sem bocsánatos bűnnel, amikor enni akarunk a cédrusfa terméséből és törvényes módon tesszük ezt, akkor még kevésbé vétkezünk, ha lelki dolgokat kívánunk megízlelni, amelyek önmagukban véve kívánatosabbak. Még kevésbé lehetséges ez azért, mert a cédrusfa gyümölcsét törvénytelen eszközökkel is megszerezhetjük, de a lelki vigasztalás csak az áhítatból és az erényből származhat, ahogy Szent Bernát mondja: "Parancsaid által, mondja Dávid, megértésre jutottam – tudd tehát, hogy a vigasztalást semmi más módon nem ízlelheted meg, csak ha engedelmeskedsz Isten parancsainak."Ha valaki így ízlelné meg a vigasztalást, azzal fokozódna benne a vágy, következésképpen arra kényszerülne, hogy egyre inkább megtisztuljon és megfürödjön a könnyekben, és a lélek, mint új Eszter, méltóvá váljon, hogy bevigyék a királyi hálóterembe. Kétségkívül, az ízlelés által jutna el a szeretetre, ahogy Szent Bernát mondja: "Boldogok, akik sírnak, mert vigasztalást nyernek. És mi más lenne a vigasztalás, mint a bocsánat reményéből nyert magasztos áhítat, a jóság feletti szelíd örvendezés, és a bölcsesség megízlelése, amit, legyen mégoly csekély, a jóságos Úr felhasznál, hogy felfrissítse a megfáradt lelket? Nem más az ízlelés, mint felhívás a vágyakozásra és késztetés a szeretetre, mert meg van írva: 'Akik belőlem esznek, éheznek majd utánam'." Ez Szent Bernáttól van. Adná Isten, hogy minden bűnös megváltoztatná a véleményét, és a világi vigasztalásokról lemondva lelki vigasztalásokat keresne lelke nagyobb hasznára, mert így alig valaki veszne oda, hiszen maga a finom ízlelés, ha elérik, végül is Istenhez térítené őket. És bár némely áhítatos ember talán nem megfelelően tiszta szándékkal közeledik Istenhez, vagyis az ízlelést az ízlelés kedvéért kívánja, ez mégsem elég ok arra, hogy otthagyassuk velük ezt a gyönyörűséget, bár az önszeretet rakódik rá. Ez a tanács összhangban van Gerson véleményével: "Ha Istenben találunk gyönyörűséget, legyen az bár kevésbé tiszta módon, mint ahogy kellene, mégis jobb annál, mint ha a világ, a test és az ördög élvezeteihez ragaszkodunk." Gerson szó szerint ezt mondja, amikor vádakra válaszol, és arra bíztat, hogy közeledjünk Istenhez, bárhogyan is. Mivel erre képtelenek vagyunk vigasztalás nélkül, ezért jobb azt Istenben keresni, mint a világban, még akkor is, ha ez azt jelenti, hogy a szándékunk nem olyan tiszta, mint kellene. Akkor mondjuk, hogy a szándékunk nem olyan tiszta, mint kellene, amikor az élvezetet önmagáért keressük, az élvezet azonban megérdemli, hogy mindenáron keressük, még akkor is, ha önmagáért való, mert ha belegondolsz, rájössz, hogy ebben az egyre tisztább és ízesebb élvezetben megvan minden indok arra, hogy minden más jót is keressünk. Az élvezet tisztaságáról mondják: "a [bölcsességgel] való barátságban nagy öröm rejlik, a keze munkájában makulátlan tisztaság. A kommentár kifejti: "Minél inkább szeretik, annál szelídebbnek találják, és azt is megjegyezzük, hogy a lelki élvezet keze nem tétlen, sőt nem is csak egy keze van, hanem sok, és nagyon serények, mert amit belül és kívül elvégeznek, az olyan és annyi, hogy makulátlan tisztaságot állítanak róla."Nem hiszem, hogy emberi nyelv kellően tudná hirdetni mindazokat a jótéteményeket, amelyekben e boldog ízlelés által van részünk. A lelki vigasztalásról azt mondják: "Az istenfélő élet mindenre jó " Ahogy az Ezekiel 6 egyik kommentárja mondja, az istenfélő élet az a tisztelet, amit csak azok tudnak megadni Istennek, akik megízlelik őt, mert csak ők tudják tapasztalatból, hogyan kell őt tisztelni. Így ez az édesség minden dologban jótékony hatású. Szent Ágoston joggal mondhatja: "Míg ebben a testben zarándokolunk Isten felé, legalább ízleljük meg, milyen édes az Úr, aki a Lélek zálogát adta nekünk, hogy megtapasztalhassuk az ő édes nevét."Jóllehet mondtunk olyat, hogy a lelki vigasztalásnak még az önmagáért való keresése is dicséretes, senki ne gondolja, hogy az áhítatos ember megelégszik az ilyen vágyakozással. Amikor ilyen vigasztalást nyújt Krisztus, a lélek féltékeny Vőlegénye, akkor arra tanít, hogy a vágyakozás harmadik módja felé haladjunk, amit az előbb már elkezdtem kifejteni. Azért kell vágyakoznunk a vigasztalásra, hogy fejlődjünk az Úr szeretetében és szolgálatában. Az az evangéliumi szakasz, ahol az Úr megfeddi azokat, akik azért keresik őt, mert ettek az édes ételből, amit ő adott nekik, azt sugallja, hogy az Úr nemsokára kinyilvánítja ezt a harmadik fajta vágyakozást a léleknek, mert miután megfeddette őket, az Úr megmutatta nekik, hogyan keressék egyedül őt magát, fennköltebb vágytól hajtva, mint pusztán az édesség, és megtanította nekik, hogy ha a lélek legelső szándéka az, hogy őutána vágyakozzon, akkor jobb táplálékot nyer, mint ha szemeit Isten helyett az élvezetre szegezi. A víz jobban frissít, ha közvetlenül a forrásból merítjük, mint ha az abból folyó patakból valahol távol; ezért ha tisztábban vágyakozunk Istenre, nagyobb lelki gyönyörűségben lesz részünk, amit maga az Úr ad meg nekünk. Szent Gergely mondja erről: "A szemlélődő élet magasztosabb, mint a tevékeny, mert ez utóbbi során a jelen életben dolgozunk, az előbbi viszont megadja az eljövendő nyugalom bensőséges előízét."Utánozzuk hát az igazakat, és keressük az Urat vigasztalásaival együtt, és az ördög óvásai ellenére ne szakadjunk el az Úr édességétől. Mivel hisszük, hogy Isten is és ember is, keressük hát az Istent és az édességet, mint egyazon dolgot, és ahogy embersége az Isten megközelítésének útja, úgy édessége egy másik út, amely bátorít és sarkall, hogy hozzá siessünk. Ahogy Szent Bernát mondja: "Ha a Szentírás az Isten Fiát méznek nevezi édessége miatt, akkor nem értem, miért ne kereshetnénk őt mézével együtt." (IV. fejezet)
Ízleld, amit megértettél
Senki ne gondolja, hogy szereti Istent, ha nem akarja megízlelni is, mert a szeretet gyümölcse annak élvezése, amit szeretünk, és minél inkább szeretjük, annál nagyobb gyönyörűséget okoz. Mindebből rájöhetsz, hogy ez a betű azt tanácsolja: nagyon kevés nyugalomban és megelégedésben lehet részed az intellektuális csillogás révén, bármilyen éles is az emberi elme. Nyugalmat nem remélhetsz másként, mint ha ténylegesen meg is ízleled azt, amit megértettél. Erre vágyott Szent Ágoston is, amikor így szólt az Úrhoz: "Kérlek, Uram, engedd, hogy a szeretetben megízleljem azt, amit értelemmel is megízlelek, és vágyammal érzékeljem azt, amit értelmemmel felfogok." (V. fejezet)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése